Tegnap összefutottunk Hombre haverral. Sokszáz más téma mellett érintőlegesen megemlékeztünk Hombre melóhelyének - Királyi Tévé - perverzióiról. Figyelem, az alább link kurvára gyilkos.

Ezért a fostalicskáért huszonötmilliót áldoztak a pénzünkből. A mi kibaszott pénzünkből, igen. Teljes hosszában természetesen nem néztem végig, mert azért mindennek van határa, de az agylebenyt érő mustárgáz-támadás időpontját megjegyeztem. Ez 03:31-kor kezdődik, amikor Sebestyén Büdöskurvaanyját Márta elkezdi a következő sódert, hogyaszongya: "Magyar izmos/török vézna/erről tudósít a Géza/a Gárdonyi Géza". Utána rapbetét balalajkakísérettel. Mindenki hallgassa meg, baszki, ne csak én szenvedjek egyedül. Szellemi nihil extraordinaire.

Az egy dolog, hogy én személy szerint kiütést kapok a nyomorult sznoboktól, akik "világzene" címen magyar és nemzetközi lagzilajcsikat és zámbódzsimiket hallgatnak, és ezek után azt hiszik, hogy ők az emberi kultúra zászlóvivői. De ennek a takonyfolyamnak még ez a legvesbé negatív aspektusa. A világ megérett a pusztulásra.

Ha az ember magával hurcol egy frissen vásárolt fémhokedlit a kurva zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, mindig lesz ülőhelye, továbbá feldobja a napját az értetlenkedő idióták, és a mindenáron az ülés átadására felszólító kombatnénik döbbenete. Csakis arra kell ügyelni, hogy a nevezett bútordarabot ne hagyjuk merő felelőtlenségből a villamoson, mint pl. ahogy kis híján én tettem. Érdekes volt a cikk, nah.


Amúgy a sámli extrém esetét kivéve soha nem hagyok el semmit, kivételt talán az esernyők képeznek. Lapzártakor vagy tíz esernyőm van a világ két kontinensének kilenc városában.

My blog is worth $4,516.32.
How much is your blog worth?

Ó bassza meg, eladom én 10 százalékért is.

A húszéves Minszk hűtő javíttatása 30K lenne, egy öt-tíz évvel fiatalabb használt cucc kábé ugyanennyi. Lehet töprengeni, vajon melyiket fogom választani. Kölcsön kell kérnem. Megint. A kurva életbe, már azt hittem, túlvagyok a nehezén. Lófaszt.

Mellesleg mindenkit megbaszott az őszi depi, de nem ezért.

Tegnap Zöldíjásznak köszönhetően bekurbliztuk a közelmúltban megbeszélt középkori vámpír gémet.

Béjb toreador, Gimp tremere, Kötéltánc nosferatu, Srakker Brujah színekben indul, részemről a dán ventrue. A nemzetiséggel nem volt komoly gáz, mert mindig ki akartam próbálni egy normann karaktert. A norvég hamar kiesett, mert ez a nép hirhedten kevés vizet zavart az 1100-as évektől egészen a XX. századig, az meg lehet hátrány. A svéd karakternek az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a kérdéses korban az egyetlen jelentősebb városuk a rendkívül nemes csengésű Birka volt, és ez számtalan tréfás asszociációra adhat lehetőséget, pedig a partink eddig sem a gótikus horror maradéktalan átéléséről volt híres. Kizárásos alapon dán lettem.

Fog ez menni, nah. A társaság többségéhez képest aránylag kevéssé vagyok geek, de most a legjobbkor érkezett a cucc.

És baszki, ez lenne az első bejegyzésem szerepjátékról másfél év alatt? Unfuckingbelievable.

Mivel naivan őszinte és/vagy módfelett tahó vagyok, még soha nem zavart, hogy a blog intézménye alkalmatlan rá, hogy bizonyos emberekről nyilvánosan nyilatkozzak. Soha nem hittem volna, hogy egyszer majd a az lesz problémás, ha azt akarom leírni, hogy egy állatot akarok megnyúzni, felkockázni, és kukoricakörítéssel feltálalni Forrestnek.


Minden rosszban van azonban valami jó; az tuti, hogy a fürdőszobaszekrény alatt csillogóan tiszta lesz a talaj.


Note to self: el ne felejtsem törölni ezt a bejegyzést hétfőig.

Úgy érzem magam, mintha egy kibaszott természetfilm közepébe cseppentem volna.

A lakásban ideiglenesen vendégmacska állomásozik, Borsó megtermett, szürke exnősténye. Forrest a sarokban parázik. Kiderül, hogy bírják egymást. Pillanatnyilag meglehetősen szórakoztatóak, de azért aggódom kissé. Vzipisztoly készenlétben.

A Szigeten temettük el. Ezentúl minden fesztivál első itala az övé.

Szar, nagyon szar.

Meghalt Dönitz. Ráesett a létra.

R.I.P.

Épp panaszkodni akartam mindenféle jelentéktelen dolog miatt, de már nem.

Köln. Erről beugrik egy régi sztori; annak idején négy haverral elzúztunk Amszterdamba. Nem volt egy eseménytelen látogatás, de most csak egy epizód ontopic. Utazunk haza a vonaton, mérsékelt flashback, másnaposság, csillárszem, effélék, de mindezeket leküzdve a társaság egyetlen hölgytagjával kimentünk a folyosóra cigizni. A távolban megjelenik a kölni dóm, mire a kislány ezeket a szavakat bírja előpréselni a Pall Mall filtere mellől: "Hülye németek, hát nem képesek voltak ezt a szép templomot pont a pályaudvar mellé építeni?"

Leírhatatlan arcot vághattam, mert azonnal kapcsolt, és erőnek erejével megpróbált visszatartani attól, hogy visszacsörtessek a kupéba, és mindenkinek elmeséljem a dolgot. Nem járt sikerrel. A mondatból innentől kezdve legenda lett, a komiszabb fajtából, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy így, évek múltán is izzé-porrá lehessen szivatni a delikvenst.

Ha az ember tanulmányozza Anglia (nem az UK, szigorúan Anglia) történelmét, eluralkodik rajta az undorral vegyes csodálat. Ez a bagázs a százéves háborútól az első világháború végéig mindent elért, amit csak lehetett, ráadásul úgy, hogy közben alig hozott áldozatot. Van magyarázat a harmincéves, a spanyol örökösödési és a hétéves háborúban való szereplésükre, balance of power, perszepersze.
Az aljasságnak azonban olyan lélegzetelállító szintjére sikerült süllyedniük a napóleoni háborúk korában, hogy az ember lélegzet után kapkod az olvastára is.


Történt, hogy Franciaország megtámadta, és elfoglalta Hollandiát, és Batáviai köztársaság néven korlátozott autonómiával rendelkező tartományt kreált belőle. Tehette; a hollandok csak a tengeren voltak erősek, szárazföldön - nyilvánvaló okokból - esélytelenek voltak.
És hogy mit tettek erre dicső angolok, a hollandok régi szövetségesei? Természetesen francia csatlósállamnak nyilvánították a csak papíron létező Batáviai Köztársaságot, hadat üzentek neki, és elszedték egy-két jelentős gyarmatát.

Ahogy olvastam, könny szökött a szemembe, mintha wasabival kenegették volna az összes nyálkahártyámat. Ez olyan gyönyörűségesen aljas, hogy a szofisztikált emberből csak a egy elhaló hubazmeg! törhet elő reakcióként.

Az angol elegancia ott jelenik meg, hogy mindezt legalább nem hívjék gloire-nak.

A lakás hőmérséklete 17 fok. Fűtés nincs, mert mi a faszért lenne? Senki ne kérdezze meg, mennyi a havi fűtésszámlám, mert sikoltozni fogok, mint egy hatéves kislány az óriáskeréken.

Lapszemle.


Vettem egyet a Késműves nevű időszaki kiadvány első számából. A cucc a damaszkuszi acél-mammutagyar-ezüstberakás-gyöngyház-scrimshaw ötszögben kempel. A 40 oldal jelentős részét a magyar bugylibicska-ipar, és a jó öreg Késmánia reklámjai teszik ki, de szorítottak helyet két oldal viccnek (igenbazmeg, VICCNEK!) és versnek is. Mocskosul hasznos. Szerintem kiváló forrásanyag mindenkinek, aki utálja a titánt, a G10-et, és még soha a büdös életben nem hallott a 440C-nél korszerűbb acélokról.
Megtudhatjuk még továbbá, hogy a 60 rockwellnél keményebb acélok módfelett törékenyek. Mindezt lazán, visszakézből, mintha a porkohászatot fel sem fedezték volna. Kurvára nem vártam jobbat, de azért jó lett volna kellemesen csalódni. Kiváló olvasmány lesz a vécén.

És ez itten az ország egyetlen szaklapja. Baszhatjuk, feleim.

Igen, visszanyávogok a macskáknak, ha azt hiszem, hogy senki nem hallja. Nem tetszik vazze?

A hátam mögött azt üvölti a reklámpicsa, hogyaszongya: "És ön hány kilótól akar megszabadulni?"
Ha már itt tartunk, elmondom: néhány grammtól, éppen annyitól, amennyit az állkapcsomra eszkábált géz+leukoplaszt installáció nyom.

Sajnálattal tudomásul kell vennem, hogy Asszonyállat telivér fogyasztózombi. Tökmindegy, milyen szart reklámoznak a TV-shopban, pillanatokon belül "Akarok egy ilyet! Meg egy ilyet is!" csatakiáltással bociszemeket mereszt felém, mintha nem tudná, hogy akkor sem vennék Ninjatron 3000 márkájú késkészletet, ha lenne rá pénzem, pedig erről szó sincs. A halefok egyetlen előnye, hogy rozsdamentesek, és ugye hiába vesz az ember dögös szénacél Mora Ericssonokat, ha azokról törvényszerűen lerohad az él a mosogatóban. Felesleges kütyünek tartom továbbá az apró áramütésekkel operáló fogyasztóbaszokat is, mert keserúen meg kellett tapasztalnom, hogy az edzés akaraterő dolga. No pain, no gain.

Forrest pedig annak ellenére, hogy totál szobatiszta, lefosta a saját oldalát, ezért kénytelen voltam bevágni a fürdőkádba. Ez alkalommal nem mulasztottam el vizet is engedni rá.

Huhh, bassza meg, azt mondta a tévéshopos lúzer, hogy "Telefonáljon most!" Haladéktalanul ki kell csavarnom a csajom kezéből a mobilt.

Fél óra. Nem is olyan rossz, főleg, hogy holnap megyek utoljára.

A fejemben novellatémák rohamoznak. Lánctalpcsörgés, lódobogás, bakancstalpak csattogása, hajtóműsivítás. Sort fogok keríteni mindannyiukra, nyugi.

Csak előbb keresek egy kis pénzt.

Tegnap 4 órát vártam a doktorluvnyára. A ma várakozási időt egy órára saccolom, fogadásokat a tagboardon lehet kötni. Eleinte egy vaskos Hemingway kötetet akartam vinni unaloműzőnek mára, de aztán mégis inkább asszonyállat mellett döntöttem.

Kötéscsere.
Ártatlanul hangzik, ugye? Lágy, meleg, érző női kezekre asszociál az ember, amelyek ropogósan fris gézlapokat helyeznek a sebre. Hát a nagy büdös lófaszt. A "kötéscsere" kifejezés alatt azt kell érteni, hogy feltépik a sebet, és kívül-belül nyúltagyik bedörzsölik a páciens fejét 100%-os kénsavval, vagy valami effélével. Érzéstelenítés természetesen nincs, pedig a metódus deklaráltan sokkal fájdalmasabb, mint maga a műtét. Kaptam is dícséretet Dr. Ms. Mengelétől, hogy milyen stramm fickó vagyok, mert ugye szisszenés nélkül tűrtem a tortúrát. Jah, ha tudtam volna, hogy szabad a verbális kommunikáció, hát hajókürthangon méltattam volna a családfáját hetedíziglen. Külön fájdalmas, hogy az eljárás közben tilos megütni az eü. dolgozót, mert a végén még eltörik, vagy ilyesmi.