szerda, december 29, 2010

Faszért nem tudok már válaszolni a saját kibaszott blogom kommentjeire! Inkább felhívok mindenkit, jobban járunk.

hétfő, december 27, 2010

Nagyon sok helyen kell rendet tennem az elkövetkezendőkben. Kezdhetném a blogom linkjeivel, mert már vagy a felük nem frankó. Utána jöhet akár az életem is. Megoldom. Egyik istálló a másik után. Ha Augiászék illedelmesen sorba állnának, elég lehetne egyetlen vasvilla is, de szerintem nem teszik meg nekem ezt a szívességet.

Tudom én, mi az a rendcsinálás, kurvára tudom. Néhány napja elhatároztam, hogy elmosogatok mindent, amit mocskosan találok a konyhában, erre az lett a vége, hogy a cucc negyedét elmosogattam, a többit meg azon zsírosan és olajosan kibasztam a kurva anyjába. Jól tettem. Most rend van. Legalább a konyhaasztalon.

Kezdetnek megpróbálok ebből a mocskos lelakott lyukból valami lakásfélét csinálni. Nem lesz olcsó, de kezdetnek elég egy kis adag tisztaság és egy rendnek kinéző kupleráj. Valaki lóg nekem egy szívességgel és megpróbálom behajtani.

Ha ezzel végeztem, jönnek a hosszabb távú tervek és mivel egyedül vagyok, mind magányos; kezdetnek szerzek némi pénzt, meg kiimádkozom magamnak azt a bizonyos állást, amiről nemrég pofáztam. Utána visszamegyek krav-magázni, utána kínzom magam pár tonna súllyal.

Ezek után párnahuzat, kidobók, drogok és alkohol. Utána search and destroy. Inkább search.

péntek, december 24, 2010

Boldog 65. születésnapot, Mr. Kilmister!

Ez pedig a világ legszomorúbb száma.



Igen, már végig tudom hallgatni idegösszeroppanás nélkül.

csütörtök, december 23, 2010

A füstölők elkeltek.



Kösz, Katia, akárki is vagy.
Ha kell valakinek vagy három maréknyi füstölő eredeti csomagolásban, az szóljon, mielőtt elosztogatnám az év végi bulikon. Persze, lehet, hogy egyszerűen felgyújtom az egészet. Valahol máshol, mert nem szeretném, hogy ha a füstjük elnyomná a jó kis Ronson illatot.

Emlékeim szerint van egy olyan fajta is, aminek épp olyan szaga van, mint egy oszlófélben lévő peshavari helpdeskesnek. Gondolom, Mandula is épp ezért hagyta itt.

kedd, december 21, 2010

Mwuhahaha! Mit is írtam 2004 május elsején? Aszongya: "Legalább nem hagyta nálam a macskáját, mint Korben Dallas exe." Három macska van nálam. Három, baszki.
Nem tesz jót egy blognak, ha semmit nem lehet elmondani benne. Az elmúlt évem arról szólt, hogy mindennap egy kicsit megdöglött a párkapcsolatom, de de ezt nyilván nem írom le egy olyan helyen, ahol a csajom is látja. Ami a munkámat illeti, az boldogan a pokolig szörfölt az Electronic Arts és a Ubisoft lokalizációs hullámának a hátán. Egy darabig nem illett ilyesmiről pletykálni, de most már mindegy.

Persze, érdekelnek a késacélok, érdekel a külpolitika és a történelem, továbbá láttam érdekes dolgokat útközben, de ha az igazán fontos dolgokról nem lehet írni egy kövönbaszott blogban, akkor akár a faszomat is beleverhetem a sablonba. Most már aránylag kevés titkom van, ezért isten hozta ismét a Búvárzenekar rajongókat. Nagyszerű ízlésetek van, folytassátok!

Talán lesz egy új munkám. Igen, írni fogok pénzért, igen. Már fizetnek. Friss magyar számítógép-fejlesztő cég. Egyszerűen akarnak engem. Én meg jó játékot akarok csinálni jó társasággal, jó pénzért. Talán összejön.
A hír igaz. Ez már egy éve olyan biztos volt, minthogy egy Shakespeare színdarabban vagy megölnek valakit, vagy megbasznak. 6 év, 2 hónap és 11 nap. You don't fuckin' say, babe. Nagy része jó volt. Kurva jó. Tényleg.

Voltak gondok. Rendetlen vagyok, horkolok, továbbá rosszabb napjaimon kiállhatatlan egy pöcs tudok lenni. Métely pedig egészen más okokból elviselhetetlen. Nem is viseltük el tovább. Jókor szakítottunk; lehetett volna ebből egy példátlanul rossz házasság vagy egy előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés.

Métely a barátom. Szeretem, tisztelem és becsülöm. Orrba fogom baszni azt, aki valamiféle rosszul értelmezett bajtársiasságtól vezérelve szidni próbálja. Gondoltam szólok.

péntek, december 03, 2010

A blognak deklaráltan soha nem lett vége és most sem kezdődött újra. Csak van. Az út és az élet nem vagyok, nem lehetek, ráadásul nem is akarok lenni, így én lettem a kozmikus lustaság és a szükségtelen diszkréció. Ezt mondjátok ki részegen! Jobb, mint a Moszkvics-slusszkulcs.
Bassza meg. Találtak valami kibaszott egysejtű ázalagot. Egy ilyen nulla kis monsztát egy picsányi kaliforniai tóban, amit telibe hugyoznék egy emberes sixpack Bud Light után. Hol a Mars terraformálása? Hol van a fénysebesség legalább negyedével való utazás? A fúziós erőművek? A transzhumán vívmányok? Sehol semmi, jól látom?

Szopjatok lovat, nyomorult tetvek. Pedig épp azon gondolkodtam, hogy vagy nekem kellene emigrálnom erről a bolygóról, vagy mindenki másnak. Összetörtétek a szívem.