péntek, december 31, 2004

Tegnapelőtt megünnepeltük Bright kollega 30. szülinapját. A buli kurvajó volt, a bűvös 30 nekem sincs messze, tehát ismét happybirthday, részvétem, együttérzésem, meg minden, kollega.

Asszony sminkel, mintha az élete múlna rajta, pedig csak ide megyünk a teszkóba piáért, a buli órák múlva kezdődik. Asszem, két óra alatt végezni is fog a bal szemöldökével, ha minden jól megy.

Aztakurva, hogy milyen egy elbaszott fos év volt ez a 2004! Die mutherfucker, reméljük, 2005 jobb lesz. Igaz, tavaly ilyenkor a 2003-at bcsúztattam így. A remény hal meg utoljára.

BUÉK olvasók, Búvárzenekar balra elszteppel.

Legközelebb jövőre.



péntek, december 24, 2004

Nah, akkor happy Drink-my-urine day mindenkinek, én lelépek anyóshoz családi ebédre. Ez lesz az első azóta, hogy a vér szerinti családom meghalt.Well, whatever. Este nálam menekülttábor, aki nagyon rühelli a karácsonyt, az jöhet vedelni. Piát hozzatok magatoknak, meg plusz felest nekem. Aki pedig mennybőlazannyát mond, azt lelövöm.



szombat, december 18, 2004

Hogy ebből milyen kurva nagy botrány lesz! Pass me the popcorn please.



Hubazmeg, olyan ötletem van regénykezdésre, hogy magam is ledöbbentem. Nem, nem vagyok egy kibaszott zseni, de a megbízható ponyvaszerzői szintet legalább hozom. Sőt, ma éppen úgy érzem, hogy ponyvaszerző vagyok. Mondjuk nem is a múzsa smárolt le előtte, és nem is éppen a homlokomon, de változnak az idők, ez már a gátlástalan XXI. század. Kúl.

Különben is ez az első alkalom, hogy macskával a vállamon írok. Ez tuti jelent valamit, ha mást nem, hát azt, hogy lehet valami a macskás Evil Mastermind dologban a régi James Bond filmekből. Ők is kb olyan vehemenciával törtek világuralomra, mint ahogy én pörgetem a hullaszámlálót az első fejezetben.

Hát, on with the bodycount, vagy mijafasz!


csütörtök, december 09, 2004

Gyásznap van.

Ifjúkorom egyik meghatározó bandájának gitárosa volt szegény. Kurva jó zenészt veszített ma el a rocktársadalom. Micsoda elbaszott egy halál! Nyugodj békében Dimebag Darrell.

Legyen neki könnyű a föld.






Nem is értem, miért lep meg minden alkalommal a magyar sci-fi/fantasy életben uralkodó szenny és mocsok.

Nemes, mars vissza a pöcegödörbe, Szélesi mellé, baszod!



kedd, december 07, 2004

Nédda, addikt! Welkambekk.


Íme a mai parasztvakítás. Pofám leszakad bazeg. A törzshelyen épp most kommentálják.

Drótsáska: "Állítólag van egy német szupertitkos katonai alakulat, akik csak ilyen késsel vannak felfegyverezve, és õk védenek meg minket a marslakóktól is."

FőFlémer: "Igen, õk az utolsó esélyünk, mert valaki lelopta a tankokról a csövet."

A népszavazást nem kommentálom, mert még a szokásos szókincsem is kevésnek bizonyulna, ha jellemezni akarnám a kibaszott demagóg köcsög politikusokat, és a szájbabaszott, ostoba birkákat. Persze, lehet hogy jobb ez így, elvégre kijöhetett volna valami egetbaszóan döbbenetes végeredmény. Lófasz az istendta nép seggébe, bazmeg.




péntek, december 03, 2004

Bye alie, hányozni fogsz. Tényleg.


Tudom, hogy szokás alkudozni a lakás árából, de a -35%-os ajánlatokat az egetbaszó pofátlanság kategóriába sorolom. Én max. 20-at mernék kezdetben. Anyátok picsája.


csütörtök, december 02, 2004

"Fair is a word that some simpering loser made up. Things are never fair. Fair is for faggots and people on welfare."




Gyönyörű.



Ha még egyszer utalást találok arra a kibaszott gumicsirkés TV2/RTL klub whatever reklámra, kibaszottul aknát telepítek és tüzet nyitok. Azért annyira nem jó poén, hogy minden IRL/online beszélgetés közepén beböfögje a pofámba valami tréfarépa a faszul képzett mellékneveket és a mondat végi kötelező "szerintem"-eket. A picsába már a sok álszellemes trendi kis faszkalappal. Először jó volt, másodszorra punnyadt, mostanra ellenben már kurvára gagyi. Tisztára, mint a '97-es (?) Szigeten a "Gerappa!" csatakiáltás.


hétfő, november 29, 2004

Azért kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni Ukrajna egy hónap múlva. Jóslatokba pillanatnyilag nem merek bocsátkozni, de később tutira bátrabb leszek. Stay tuned.



Tudjátok, mi a különbség a legálisan megvásárolt cigi, és a csempészett ukrán Chesterfield között? Megmondom vazze, 300 HUF/doboz. Azt hiszem, rendszeres vásárló leszek. I feel soooo guilty today.

Amúgy meg minden nagyon szép, minden nagyon kurva frankó, a macska itt dorombol a vállamon, és átható citromszaga van a tusfürdőmtől. Igen, ma eléggé el nem ítélhető módon bevágtam a fürdőkádba, és lecsutakoltam, mert előtte úgy kellett kihalásznom a vécéből, azt' azért mindennek van határa. Tough love. Nem kell aggódni, csak én sérültem meg közben. Most el lehetne sütni mindenféle ízetlen poént arról, milyen módszerekkel lehet hamar belucskosítani a cicát, de ezt talán hagyjuk.



péntek, november 26, 2004

Nem így gondoltam ugyan a képbeszúrást, de megteszi.



Megint népszavazás lesz. Mindkét oldal hótt demagóg, a sok birka pedig politikai kérdést fog csinálni két, óttlogikus kérdésből. Mi lenne, ha a kibaszott politikusok képesek lennének végre felnőttként kezelni az embereket, és érveket sorolni a sok szar melléduma helyett? Megmondom: akkor ezt a kis, szarba fullasztott országot pl. Hollandiának hívnák. Ehh, bassza meg.



hétfő, november 22, 2004

Egy rakás beteg fasz él ezen a bolygón, erre pedig ez a sokmilliomodik bizonyíték.

Ha az ember fejbe akar lőni valakit, akor odamegy, szépen meghúzza a ravaszt, de ez a telefonálgatás előtte igen aljas kis trükk.


szombat, november 20, 2004

Hallgassatok új Clawfingert, mert kibaszott jó. Igaz, újabban ez rója a végtelen loopokat a winampban, de akkoris.

Nem tudja valaki, mi a halálért jéghokizik a macska a hamutartóból lopott csikkjeivel, amikor a cigifüstöt amúgy utálja? Ha ez így megy tovább, kénytelen leszek bevetni a Brainoiz kollega által javasolt ultimatív fenyítőeszközt: a vízipisztolyt. Csak nehogy '357-essel lőjön vissza a dög.

XI. 12 óta 29 éves vagyok. Nem éppen breaking news, de azért megteszi, nah. Kaptam tortát. Mécsesekkel megvilágított lakás - figyelem, semmi párhuzam ezzel az emlékfoszlánnyal - azt' tortazabálás, sangria (sp?) miegymás. Kibaszottul meg voltam hatva, nah, már amennyire egy egészséges férfiember meg képes elérzékenyülni egy hihetetlenül jó nővel egy ágyban. Említettem már, hogy szerelmes vagyok, mint egy nyeretlen kétéves? Nem baj, akkor ismételni fogom magam. So fuckin' what?

Álláskeresés in progress, vannak bíztató fejlemények, de azok eddig is voltak, azt' baszhattam.

Egyébíránt elkezdtem a Hálózat mesét a félig kicserélődött bandának - Hombre kollegának az RPG-ből lett elege, Kötéltáncos egyébírányú elfoglaltsága miatt maradt távol, de a három újhusi - Asszony, Trollné és Troll - frankón vették a lapot.

A kiadóm úgy látszik, mégsem ment csődbe, ezért már anyagi érdekem is fűződik ahhoz, hogy véges határidőn belül befejezzem az évekkel ezelőtt megírt regényem átdolgozását. Engem mindig lehet pénzzel motiválni.

Az írás -juteszembe - érdekes dolog. Ennél már csak az érdekesebb, hogy mi módon képes egyenként intelligens, udvarias, tehetséges és korrekt emberekből a legrosszabbat kihozni egy célját tévesztett intézmény, amely már évekkel ezelőtt önmaga paródiájává vált? Tanulságos, bazeg.





csütörtök, november 11, 2004

Akkor sem fogok könnyet ejteni egy közönséges terroristavézérért, ha valamiféle fatális véletlen (?) folytán Béke Nobelt kapott.

Megkezdtem az adósságtörlesztést. Szánalmasan kicsiny és bizonytalan léptekkel haladok, de legalább. Jah, és ötlet van, de erről később, ha lesz értelme bővebben kifejteni.



szerda, november 10, 2004

Megbocsátok bazmeg. Jah, amúgy meg a cégtől elváltam, melókeresés again. Az elmúlt 5 heti melómat azért korrektül honorálták, és a kis kitérő jól mutat az önéletrajzomban is. 55K nettó? Haha. Hahaha. Mwuahhaha. (Terepszínű arc, ideges izomrángások a szem alatt.)

Jelentkezett balek a lakásra. Egyelőre tetszik neki a parketta. Folytatás csütörtökön.


csütörtök, november 04, 2004

A T. cég az eddigi ígéretek és beetetés után igen megalázó bérajánlattal állt elő. Holnap rövid kétszemélyes ütközet lesz, és ha ragaszkodnak a (nem diplomás) minimálbér alatti honorhoz, igen randa dolgokat fogok tenni.

Kurva kíváncsi vagyok, hogy a projektmenedzser és az ügyvezető igazgató urak hogy a picsába képzelik, hogy találnak balfaszt felsőfokú angol nyelvtudással és a feladathoz szükséges kreativitással havi nettó 55K HUF-ért.

Remeg a gyomrom az idegtől, bassza meg.



Keveset ugatok a közelharchoz, de pár év edzés, néhány apróbb törött/repedt csont és ízület (csak részben az enyéim) és egy-két ronda csatt után annyit azért sejtek, hogy ennél jobban nem igazán lehet összefoglalni a "késharc" lényegét.

Igen, Mick Strider egy elbaszott republikánus tahó, de legalább nem rasszista, rohadt jó késeket gyárt, és a mezei mallnindzsákkal ellentétben neki többnyire igaza van. Igaz, hogy akkor sem adnék $500-at egy folderéért, ha lenne annyim, de azt hiszem, tökéletesen meg fog nekem felelni ez is. Nem mintha azt tervezném, hogy valaha megtámadok vele bármit is, ami veszélyesebb, mint egy darab drót, egy áfás számla, vagy egy pizzaszelet.

Mad Dogot meg akkor veszek, amikor Bácsfi Diána kitűzőt. Period.




kedd, november 02, 2004

Nyugi, még nem lettem teljesen hisztérikus. Más férfi a foci VB döntőjén pánikol négyévente, pedig faszt sem érdekel, hogy az a 22 idióta melyik kurva hálóba rúgja a labdát. Igaz, az a szar csak kilencven percig tart, a szavazás és a szavazatszámlálás ellenben alkonyattól pirkadatig. C.E.T.

És hogy a picsába lehet, hogy Michigan és Wisconsin még hezitál? Ezek mindig betonkeményen demokraták voltak, basszák meg! Gyerünk jenkik, legalább ti rángassátok elő a józan eszeteket a segglyukatokból, Alabama meg a többi redneck állam úgyis reménytelen.










Nyugalom kedves quitterek, addiktok, újhusik, a bloggerlinkek környékén hamarosan méretre robbantom a templete-et.


Halottak napja van, emlékezzünk hát kegyelettel arra a szarvasmarhára, akit ma fogyasztottam el rockfortszósz és jégsaláta társaságában. Nem éltél hiába, nemes barom! Sokáig éljen a szoftvercégem repikerete. Amúgy meg dolgoztam is.

Holnap kemény nap lesz, mocsok sok elintéznivalóval, de a végén lesz elnökválasztás, és az eredménytől függetlenül randán berúgúnk.



vasárnap, október 31, 2004

Whoa! On with the bodycount!

Gyerünk, szórakoztassatok népek! Csak nehogy megemlítsétek a nevemet valamiféle kétes összefüggésben, mert rátok gyújtom a fórumot. Kezdetnek.

Hol az a popcorn?


Nem hagynak ám nyugodtan aggódni, holnap egésznapos, hótt céltalan megbeszélésre megyek a Céghez. Remélem, kaját azért adnak, a múltkor is füstölt lazacot és sztéket zabáltam a pénzükön. Plusz juttatás.

(Buvárzenekar kis Kerry zászlócskákat lengetve balról be, majd kétségbeesettt üvöltéssel bebetonozza magát a tévé elé.)

Bocs, Édes, de mostantól kedd hajnalig el kell, hogy búcsúzz a szappanoperáidtól. A távirányítóról már leszedtem a felesleges gombokat. Ha nem akarsz konfrontációt, hamar hozd a Bushról formázott voodoobabát, és vesd az éhes macska elé. Ölel a te Búvárzenekarod.


szombat, október 30, 2004

A tegnapi Vampire party termése: "aki a sátor tetején lakik, annak a sátor alja új hely."
Gótikus horror, baszod.

Két nap van hátra az elnökválasztásig. Ugyan, nem kicsit vagyok ideges. A Kerry gyerek sem egy impresszív figura ugyan, de II. Bushnál még egy véznaujjú maki kezében is jobb helyen lenne a piros gomb. Ralph Nader ugyan a jenki történelem egyik legszimpatikusabb figurája, de most kivételesen a halál faszára kívánom. Ha csak azt a szükséges pár tízezer szavazatot szedi el a demokratáktól, akkor ronda négy év vár a bolygóra.
Jah, és Michael Moore bekaphatja, bő nyállal. Még Bush mélységes utálata sem igazolja az intézményesített demagógiát és félreinformálást. Ez a fickó lehetne az új Leni Riefenstahl, (sp) csak neki nincs hozzá elég jó alakja.




Oh fuck, a macska a párkányon punnyad, bassza meg. Tudom, felelőtlen állat vagyok, hogy nyitvahagytam az ablakot, de mégiscsak jött egy 20 fokos hőhullám, és fene se gondolta volna, hogy a kistermetű ragadozó éppen most akarja felfedezni a Rákóczi utat két emelet magasból. Senkit ne tévesszen meg a hóttnyugodt blogger kamuflázs, egy merő idegbaj vagyok. Ha a bundás nyomoronc lezuhan, akkor vagy a talpára esik, vagy nem, de a csuklós 78É garantáltan kivégzi, és akkor nekem sem lesz hosszú életem. Ráadásul vissza sem merem csalogatni, mert ha megközelítem, akkor a végén még pánikba esik, azt' kiugrik.
"Sosem kapsz el élve! Nyau, vinny."

Kénytelen leszek tárgyalni vele. Ha visszajön, kap egy saját klaviatúrát, és a fotelem felét. Egy tuti, a HVG akkor is az enyém lesz először! You gotta take a stand somewhere.


csütörtök, október 28, 2004

A KMFDM és a Static-X tényleg kibaszott jó bandák. Igaz, ezt eddig is tudhattam volna, elvégre az előbbit a Rammstein remixek miatt, az uróbbit pedig Fattyzerg és Srakker kollegák lelkendezése okán ismerem, de ez most itten fejbevágott. Asszem irány a legközelebbi P2P rencer. Igaz,a régi, jól bebetonozott kis vírusbányámat, a Kazaalite-ot sikeresen leradírozták a hálóról, így maradt a Soulseek. Hát, szar, de szerencsére asszony hozott magával DC++-t, asszem, előbb-utóbb feltelepítem azt is. Igen, a hamisítvány megöli a zenét, meg minden lófasz, de ha valamelyik jenki zenész esetleg pont az én letöltésem miatt hal éhen, esküszöm, küldök virágot a sírjára. USPS-szel, bazmeg. A kiadók és a terjesztők meg bekaphassák. Sőt a BKV-n is lógok. Shame on me.






A modernség jegyében ICQ-n kommunikálok a munkaadóimmal. Tiszta XXI. század, tudom, de azért rühelltem feltelepíteni a gépemre azt az elbaszott vírustanyát. Azért arról, hogy éppen online vagyok-e, nem értesítem sem őket, sem mást. Privacy, bazmeg, privacy.

Úgy tűnik, elpatkol a régi kiadóm. Tough man, tough job, tough luck. Faszé’ kell totál dilettánsokra bízni tízmilliós üzleteket! Soha nem fogom fel, bazeg. Whatever, amíg nem találok új kiadót, írok a saját kedvemre, azt’ igyekszem eladni, ahol tudom. Szerencsére pillanatnyilag úgy tűnik, nem szorulok rá.

A macskaformájú természeti csapás meg kizárólag az e heti HVG-t hajlandó megzabálni, a kiolvasott hetilapokra rá se baszik. Még nem döntöttem el, hogy ezért tiszteletet, vagy öt perc mikrosütőt érdemel-e, de még töprengek.




hétfő, október 25, 2004

Jóreggelt bazmeg. I'm back. No vengeance this time. A picsába, majdnem elfelejtettem a blogspot.com jelszavamat.

Hírek: Van melóm. Az rpg.hu maffia ismét működésbe lépett, hála legyen a közreműködőknek. Az állást mindenesetre azért egyedül szereztem, kibaszottul lehengereltem a népeket, és ehhez csak négy alapvető tulajdonságomat kellett megvillantanom.
1. Aránylag kevés lopással össze tudok dobni egy közepes politikai krimit, még akkor is, ha a végeredmény nem könyv lesz, hanem számítógépes játék.
2. Tudok angolul írni maximum 3-4 katasztrofális nyelvtani hiba/oldal minőségben.
3. Van annyi közöm a jelenlegi világpolitikai helyzethez, mint amennyit a BBC, CNN és HVG rendszeres olvasójának illik.
4. Nem vagyok azonos az ország legjobb ponyvaírójával, akit ugyan egyik mesteremnek tekintek, és mellesleg egy kibaszott zseni, ellenben kábé kétszer annyit kérne a munkáért, mint én.

Bele sem merek gondolni, hogy talán ez utóbbi miatt kaptam meg a felszállási engedélyt. Whatever.

Ha a T. olvasók figylmesen szemügyre veszik a tagboard legfrissebb bejegyzését, felfigyelhettek egy The Very Newest fedőnevű júzerre; nos, a hölgy az új nőm. Nem Mark valahány, mert ő itten az egyetlen, és ezt kurvára nem azért írom, mert olvassa ezt a telibaszott blogot. Szerelmes vagyok bele, mint egy hülyegyerek, e történtek már velem idén furcsább dolgok is. Ez legalább kellemes. Sőt, kurva jó. Dicsérni itt nem fogom a hölgyet, mert mi a fasznak? Maradtam a vérgeci, hóttcinikus tahó, aki eddig, csak újabban valamivel vidámabb pofát vágok. In fact, annyit vigyorgok, hogy egy Strider PAB sem lenne elég, hogy leradírozza a pofámról az infantilis mosolyt.
Szóval, újabban ágyba hordom a kávét, vörös rózsát, a Bloody Maryt, meg minden egyebet is. Igen, egy ágyba, abba, amelyikben ő van. Úgy tervezem, ez így is marad.
Nem röhögni!

Új asszony csatolt file-ként hozott egy macskát is. Nos, aki régebbről ismer, az tudja, hogy ha valaha elkészülne a Búvárzenekar találkozásai a természettel című természetfilm, akkor az leginkább egy gótikus horror és egy frenetikus burleszk szentségtelen ivadékára emlékeztene, ennek ellenére kezdem megkedvelni ezt a lehetetlen kis szőrgombócot is. Asszony szerint Resztli a neve, de én azért következetesen a - kétségkívül kibaszottul szellemes - macska néven emlegetem, alternatív megoldásként a randa dorombgép, a hessabalherémrőltemocsok!, valamint Srakker kollega jóvoltából a Device jön szóba. Az alulméretezett állatka fingással, hörgéssel (dorombolás?), vinnyogással tölti napjait, de ha ezt megszokom, akkor sem jön zavarba. Találékony zsebtigrishez van szerencsénk, mindig kitalál valami újat. Eddig az újságok és nejlonzacskók legyilkolásával idegesített, (hangeffekt: Cinc!), de miután ettől a szórakozási lehetőségtől megfosztottuk, most a klaviatúrán való fetrengést, valamint intim együttléteink megzavarását választotta. Nem kell félteni, mindig megtalálja a Power out gombot, és a gondosan kulcsra zárt ajtókon is átjut az ágyig, vagy a fürdkádig. B+. Erősen gondolkodtam rajta, hogy beadom egy olasz étterembe, de miután Asszony erre mindenféle súlyos testi sértést helyezett kilátásba, (nekem, nem a macskának) így maradt a kettes opció; idomítani fogom (a macskát). Érzem, jó úton haladok: ha azt mondom neki, hogy "Arghhh! Takarodj a kurva anyádba te elbaszott dög, baszodanyád!" akkor felmászik az ölembe, megnyalja az orromat, aztán pedig garantáltan azt csinál, amit akar. Ezt komoly haladásnak érzem.

...és most kotródok vissza melózni, mert kirúgnak.

hétfő, október 11, 2004

Nédda' vazzeg, folding claymore és mentálmaszturb. Úgy tűnik, a Hálón business as usual.








Hosszú, gusztustalan két hónapom volt, de már elmúlt. Good riddance. Mától ismét jelentkezem, több-kevesebb rendszerességgel.

Stay fuckin' tuned.


hétfő, szeptember 13, 2004

Hát persze, hogy írhatnék blogot wordben, azt' a napi termést feltehetném ide netcafékból. Egyetlen mentségem van; lusta vagyok, mint a kurvaélet.

Különben is, most munkaügyekben parázom.

Stay tuned. Majd jövök, örökké nem eshet. (Bár asszem, ez egy igen esős évszak, baszki.)


kedd, augusztus 24, 2004

Jövő hétre talán már lesz netem. Addig is négy melóprojecten parázom, tessék nekem drukkolni.

Ha muszáj, tényleg elmegyek dolgozni, és ezt nyugodtan vegye mindenki fenyegetésnek.

Amúgy meg nyaraltam pár napot. Jó volt, de már végeztem.


hétfő, augusztus 16, 2004

csütörtök, augusztus 12, 2004

A közeljövőben kissé hézagosabban jelentkezem, mert a UPC levágott netről. Tiszta fasizmus bazeg, alig negyed évig nem fizetem a számlát, és máris baszogatnak.

Szerencsére látok némi pénzt a jövőmben, ezért a kényszerszünet remélhetőleg nem lesz hosszú. Különben is, pár sarokra a barlangomtól van egy netcafé, ahol 200 forintért mérik az 60 percet.

A helyzet reménytelen, de nem komoly.

kedd, augusztus 10, 2004

Engem meg, haver, nyugodtan kezelhetsz taurinmérgezéses szentjánosbogárnak. Jah, és isten hozott itthon. Még összefutunk párszor, gondolom. És meg fogom hivatni magam, mint egy... mint egy... hogyhíjják.


Állapotjelentés: nem süllyedünk. Égünk ugyan, és folyamatosan tüzelnek ránk mindennel, amijük csak van, de süllyedésről kibaszottul szó sincs.

Volt közben féltékenységi rohamom is, dehát miért kell nekem olyasmin gondolkodni, hogy mi a rákot csinál ex-asszony Párizsban a francia kölyökkel? Gondolom azt, amit én itthon a Hölgy Mark Sokakkal, csak náluk van valamiféle érzelem is közben.
So, what's new? Sok boldogságot nekik, bazmeg. De ha lehet, maradjanak jó messzire tőlem.

"- Kárjelentést, harmadtiszt!
- Sir, jelentem, a turbinák működésképtelenek, a kazánokban kétszeres a túlnyomás..."


Pénzem nincs, ha a munkaadómnak hinni lehet, huszadikáig nem is lesz. Minimum. A feladat a következő: húzzunk ki 12 napot 2000 HUF készpénzzel, 3 konzervvel, másfél doboz cigivel és egy kiló szalonnával. Féllábon is, bazmeg.

" - Ennyi, harmadtiszt?
- Uram, nemuram! az A,B,C,D lövegtornyok találatot kaptak, a rádiókapcsolatunkat zavarják, a korditraktár fala vörösen izzik."


Én mindenesetre várok. Azt hiszem, van kire, és jelen pillanatban ez az egyetlen pozitív fejlemény.

"- Menjen harmadtiszt, és újságolja el a legénységnek, hogy a parancsnoki híd bárpultja sértetlen. Ez a hír tuti jót fog tenni a morálnak."

Picsa egy nyár ez, de megmondtam én előre.

Most pedig vissza a telibekúrt fordításhoz. Holnap meg jelentkezem pár olyan állásra, amelyekre garantáltan nem vesznek fel, de sebaj, ez majd biztosan megnyugtat.


A TNT meg a To Have and Have Not-ot nyomatja a háttérben. Kúl háttérzaj lesz, még csak háromszor láttam.

"You know how to whistle
don't you? Just put your lips together and blow."




A Sziget idén egynapos lett, a társaság jó volt, az Anthrax csalódás, a Faith No More tributebanda ellenben meglepően okés. Kár, hogy a We care a lot-ra felrángattak valami szerencsétlen ripacsot. (Talán valami Hollywoodoo nevű brancs énekese volt, fasse emlékszik.)


hétfő, augusztus 02, 2004

A nők márpedig szülőgépek.

Milyen érdekes, hogy ezt éppen azok a csuhások mondják, akik:

1. akkor láttak élő nőt utoljára, amikor előbukkantak egyből, vagy...

2. képmutató módon megtagadják esküjüket, és kefélnek agyba-főbe, de ugyanezért pl. engem elitélnek. (Mellesleg ateista vagyok, mint a beton, továbbá református is, ha már itten szőrszálakat hasogatunk.)

3. pedofil buziorgiákat csapnak, vagy lelkesen asszisztálnak az effélékhez.

Nem is tudom, mit tennék, ha a katolikus egyházat csődeljárás alá vonnák, vagy ha a csuhás férgeket normál, világi bíróság elé állítanák kiskorúak megrontásáért, de az hóttbiztos, hogy aznap lenne egy pezsgőbontás, és minimum két spontán ejakuláció.





Holnaptól jobb lesz. Holnap 15:00-től. Tuti. Elhatároztam.


Megvan a válasz.

Faszé' kell nekem telefonálgatni. Mindegy, legalább udvarias volt.

All that you must, leave behind.






péntek, július 30, 2004

Üdvözlet a betegek között Tapsi, rólad gondoltam volna utoljára, hogy blogba kezdesz.

Vilmos, te meg hiába költözködsz, úgyis megtalállak, azt' eliszom előled mindent.



Azt mondják, megszűnt a Schrade. Well, ritka szar késeket gyártottak szerencsétlenek, de mégiscsak egy száz éves cég volt. R.I.P. Amúgy meg talán nem a szerencsétlen kínaiakat kellene basztatni, hanem minőséget kellett volna gyártani, mint a Benchmade, a Buck, a Spyderco vagy a Camillus, de ezt hagyjuk, a gyorshajtó sírkövét sem csapkodjuk a törött spoilerrel.

Kaptam kölcsön, ezt a hónapot talán kihúzom. Vannak egyéb jó hírek is, de vedelés előtt még azért agyonlövöm a medvét.

A nap kérdése: mi a faszom kerül 1500 forintba egy kétperces hajvágáson? Talán a villanyborotva devalválódása? Ex-asszony hajkölteményei voltak 2500 HUF körül, festéssel, mosással. Bassza meg, VIII. kerületi fodrásznak kellett volna mennem.

Holnap meg szembesülök a rajongótáborommal. Azt hiszem, ilyenkor jót fog tenni pár tucat oldal WH40K lefordítása. Formába hoz, és jót tesz a harci szellememnek.


csütörtök, július 29, 2004

Ezt ugyan egyik komoly hírügynökség sem erősítette meg, de annyi baj legyen, úgyis uborkaszezon van, azért tegyük ki a címlapra. Gratulálok, baszki. A külpolitikai híreket meg vegyük át a Daily Mirrorból, mert az sokkal elegánsabban hangzik, mint mondjuk a Blikk. Nem lehetne az efféle hírszerkesztőket hat talicskányi kanos véznaujjú maki elé vetni? Ha nem, miért?

Yes No Cancel

Vigyázzunk továbbá Bushra, mert ha véletlenül idő előtt felfordul, akkor Cheney lesz az elnök, pedig az lenne az ideális, ha a két pöcs kézenfogva indiánszökdelne vissza az anyja picsájába. Már elnézést.

A szokásos iráni-izraeli nukleáris kardcsörtetésről is lenne mit mondanom, de az valószínűleg egy sokezer bazmegből álló monológ lenne. Kétségkívül jól leírná a helyzetet, de kissé talán monoton volna.

Mai sajtószemlénket olvasták, a kommentátor meg visszakúszik megvívni garantáltan vesztes csatáját a melóval.

Stay tuned.


kedd, július 27, 2004

A húsvéti nyulak meg tényleg tudnak félelmetesek lenni, de nem puszta rettegésből tartottam a pofámat, hanem mert egyetlen gramm időm sem volt a template-et hegeszteni. A diszkréciót és a gentlemanlike viselkedést meg ne keverjük ide, mert kiröhög még a 16 éve eltávolított vakbelem is, továbbá rámszakad a plafon, meg ilyenek, azt' még a "felújításra szoruló" c. eufemizmus is túlzás lesz. Nah.

Érthetetlen? Tudom. Magyarázat egy héten belül.


Béke van, nyugalom és mangalányok pixeles vigyora. Kumba ya lord, bazmeg. Ha ellenben még egyszer meglátom, hogy valami féreg a házam kapujába akar hugyozni, akkor nemcsak, hogy elküldöm a kurva anyjába, mint most 5 perce, hanem szét is rúgom a fejét. Minden együttérzéseem a hajléktalanoké, veszem a sajtótermékeiket, néha vetek eléjük cigit meg ötvenest, de ami sok, az nem kevés.


Még 3.5 napi agybaszó meló. Egyszer végzek bazeg, tutira. És akkor belekezdek egy újabba. De az már félig szórakozás lesz, bazeg, nem úgy van ez.





hétfő, július 26, 2004

Felrobbant a kávéfőzőm, de már elmúlt.
A konyhát meg úgyis kifesteti majd az új tulaj.


Régi sztori, de most jutott eszembe.

Helyszín: McDonalds a Keletinél.

Pultosluvnya: - Segíthetek?
Búvárzenekar: - Négy sajtburgert, légy szíves.
Pultosluvnya: - Itt fogyasztod?
Búvárzenekar: - Nem, elviszem.
Pultosluvnya: - Akkor elvitelre lesz?
Búvárzenekar: - Így van.
Pultosluvnya: - Mind?
Búvárzenekar: - Nem, csak egyet viszek el, hármat itt akarok hagyni a pénztárgép mellett.
Pultosluvnya: - Tényleg?
Búvárzenekar: (türelmesen) - Nem. Mindet elviszem.
Pultosluvnya: (Hármat becsomagol, egyet tálcára tesz.) - Köszi, gyere máskor is!


Jóvanbazmeg, megyek máskor is.


Viszlát, Statszektor!

A legjobb dolgok az életben úgyis ingyen vannak.

/insert hysterical laughter here/


vasárnap, július 25, 2004

Oké, nem játszunk Rockefellert, semmi légkondi, elég lesz 1-2 dögös ventillátor is, darabja 7-8000 HUF. Bár már ott tartanék.


Szeretem az esőt. Nézni. Fedett helyről. Megázni ellenben picsára utálok. Természetesen a csapadék nem akkor jött, amikor a legjobban kellett volna, hanem egy kurva buszmegállóban kapott el. Bassza meg, még a Zippóm is átázott a zsebemben! Alig-alig kárpótolt a dologért a spontán vizespóló-verseny. Minden nap ráébredek, milyen döbbenetesen jó nők mászkálnak ebben a városban. Oké, száraz ruhában mászkáló csajokat is profin vetkőztetek szemmel, de az átázott nyári cuccok azért alaposan megkönnyítették a dolgomat.

Mielőtt azonban kiesett volna a szemem, megérkezett Gimp. Jó, hogy nem kabriója van.

Tudtam, hogy a panellakások kibaszottul felmelegszenek nyáron, de mégsem készültem eléggé. Hombre lakása kb. olyan volt, mint egy martinkemence belülről. Szinte láttam a párafelhőt a bourbonospohár felett. 90% az esélye annak, hogy hasonlóba költözöm - nem whiskyspohárba, bazeg! - tehát nagyon sürgősen be kell szereznem egy légkondit. A teszkógazdaságos, két szobát hűtő darabok 70K HUF alatt vannak hálistennek, ennyim meg csak akad majd lakáscsere után.


szombat, július 24, 2004

Hogy mi is a különbség a szabadságharcos és terrorista között? Kurva egyszerű. Már maga a kérdés is mondvacsinált, és az, aki felteszi, vagy a végtelenségig ostoba, vagy minket néz ostobának, és mindkét esetben orrbavágható.

Terrorista az a féreg, aki arra élvez, hogy fegyvertelen, védtelen embereket gyilkol egy kurva reptéren, egy new-yorki felhőkarcolóban, egy moszkvai színházban, vagy egy madridi pályaudvaron.
Nőket.
Gyerekeket.
Értitek? Nuke' em to hell.
A szabadságharcosok effélét nem tesznek. Itt a különbség.

Kérdezze meg gyóccerészét vagy sintérét.



péntek, július 23, 2004

Miután az egész várost bejártam egy nyomorult Motorola Talkaboutért, miután több mobilboltban szent őrültnek néztek, miután verbálisan abuzáltam egy paraszt eladót, aki az elektrotechnikai múzeumba irányított, beestem egy totál hétköznapinak látszó üzletbe, ahol ezzel fogadtak:
Újat vagy használtat parancsol? Milyen színben? Lila, sötétkék, szürke? Jé, egy Siemens A40! Persze, hogy beszámítjuk!

És beszámították. Egy ezressel drágábban, mint amennyiért vettem. Percekig keresgéltem az állkapcsomat a padlón, de aztán vettem egy vadiúj Talkaboutot, sötétkékben, merthogy eddig is ez volt. Bár totál ugyanúgy néz ki, ez valami fejlettebb verzsön lehet, mint a régi, mert van rajta óra és vekker is. Tiszta XXI. század, komolyan.

És igen, ezt a kütyüt is szándékomban áll még hat évig használni, mint az előzőt.

Tudom, olyan hajlékony, alkalmazkodóképes, és simulékony vagyok, akár egy macskakő.

hardcoreszmájlihedbengszmájli


IF EVERYONE LIVED LIKE YOU, WE WOULD NEED 3 PLANETS.

Pazarol a világ, én meg segítek neki.

És még nincs is meg a benzinzabáló Volvóm.

A seggfej sötétzöldek kedvéért meg majd legelek és kolostorba vonulok. Vályogból épített kolostorba, bazeg.


Ez történt velem szemben tegnap este. Srakker kollegával söröztünk éppen, amikor meghallottuk a segélykiáltásokat. Vagy két percig ordított szerencsétlen, mire mi, szavazóképes állampolgárok kinéztünk az ablakon, de mivel nem láttunk semmit, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le kideríteni, mi van.
Megaztán dögmeleg is volt.
Később, amikor kivonultak a tűzoltók, a mentők és a zsaruk, Stirlitzék már tudták, hogy valami tényleg történt.

A szerencsétlen hajléktalan mindenesetre túlélte, és ez jó. Könyörgöm, bazmeg, ne haljon meg! Kibaszottul furdal a lelkiismeret.


csütörtök, július 22, 2004

A kép láttán azonban mégsem tudunk felhőtlenül örülni, hisz a két elhantolt használt autó árából akár több afrikai falu hosszú időn át bőségben élhetne...


Nabazmeg, én meg kidobom a punnyadtabb kifliket 2 nap után, pedig Etiópiában életet is menthetne az a pár áldott Spar termék. Előre a demagógia rögös útján!


Yessss! Jó irányba haladnak a fiúk, de én tárcsás mobilt akarok.


Levél a lúzerbagázsnak:

"
Hölgyek&urak beszoptam a faszt, bazmeg. Nem tudok menni egyetlen
hétvégére sem, mert elkapott egy kibaszottul sportszerűtlen meló. Ha
nem csinálom meg, a következők történnek:

1. Szétbasszák a fejemet.
2. Augusztusban se sziget, se egyéb bulik.

Határidő jövő péntek, utána minden partyban benne vagyok, és még
adósságokat is tudok törleszteni, bár ez főleg ******t és Jibsont
vigasztalja. Valaki vedeljen helyettem is, a bort nem szeretem. See you
a Szigeten. Lesz Anthrax.


Üdv,


Búvárzenekar"


Hát, ez van. Nézzük a dolog jó oldalait:

1. Hombre és Gimp se mennek, tehát beiktathatunk egy egyéjszakás orbitális bebaszást. Rég csináltunk már ilyet.

2. Marad pénzem, ami megy a Buck Strider alapba.

3. Előbb végzek egy rég aktuális melóval, és előbb kapok honort.

4. Augusztusban nem lesz lelkismeretfurdalásom a késés miatt, merthogy ez a fuckin' munka már személyes ügy is, elvégre haver golyóival zsonglőrködöm.







Un-fuckin-believable! Mallninja-kit extraordinaire. Ha valakinek annyi motorikus memóriája nincs, hogy vaksötétben kinyissa a saját zsebkését, az haljon meg, jelentem.

Ez az első eset életemben, amikor jobb kedvem lett attól, hogy a harapásnyomokat találok magamon. Hát, well. Van ez így, meg minden, de ritkán.
Valaki vegye már meg ezt a nyomoronc lakást, mert akkor nem kell villanykörtét cserélnem a csillárban! Csak ma hajnalig adok félmilla engedményt!
Someone?
Anyone?


szerda, július 21, 2004

Ekkora uborkaszezon nem lehet, gyerekek, szedjétek már össze magatokat!


Katalinka szállj el<--->Katalin, ne kaszálj el.

Most mé' jutnak nekem eszembe ilyenek csak így spontán, hajnali fél négykor? Pedig már vagy egy hete nem futottam össze Bright kollegával.

A Siemens A40 csúfnevű vödör fosról meg postolok majd később, ha a nyomdafesték már abbahagyta a hüppögést.


kedd, július 20, 2004

Meghalt a telefonom. Nem csodálkozom, hat teljes évig használtam, szegény kis műszer elment a pokolba és visszajött, sós kútba tettem, onnan is kivettem, szóval ez sokkal inkább hősi halál, mint végelgyengülés. Tökös mobil volt, reménykedjünk, hogy magasabbrendű formában születik majd újjá, és nem lesz belőle pl. mikrohullámú sütő.
R.I.P.
Le vagyok sújtva, nagyon megszoktam már ezt a féltégloid Motorolát. Pénzem sincs újra. Hamarosan lemegyek a bankba, remélem, utalták már a lóvémat, különben elbaszott egy világ lesz itt, bazmeg.


Nem ittam volna meg az éjféli kávémat? Sebaj, reggel is tudom majd használni.




Nédda' már hetek óta nem rinyáltam az ex-asszony miatti, hullámokban visszatérő depresszióm miatt! Hiába, time flies when you're having fun. Szóval lakáscsere esz, meg minden. Oké. Az a baj, hogy vele akartam új helyre költözni.

Whatever.


Van alibim. Különben sem járt nálam senki az elmütől, a UPC-től vagy az apehtől.



hétfő, július 19, 2004

A HTML kódokért meg ismételt köszönet Butytime kollegának. Ez lassan már default.



Az első ingatlanközvetítő szerint kétmillióval kevesebbért lehet eladni a lakásomat, mint gondoltam. Semmi gond, mert azokat a is kétmillával olcsóbban lehet megkapni, amelyeket kinéztem magamnak. Nagy, csodálkozó bociszemekkel ébredtem rá, hogy ezek a cuccok NEM annyiért kelnek el, amennyiért meghirdetik őket.
Ami viszont pofánvert, az a 20 (húsz, bassza meg, igen, kibaszottul HÚSZ!) százalékos adó, ami a különbözetet terheli. Az APEH leszophat, bő nyállal.



Valami basz van a HTML kódokkal. Holnap kiderítem, addig stay tuned.
 
 
 
A hétvége a féktelen meló és az ex-szovjet vodka jegyében telt. Szombaton Gimp és Troll haverokkal Sztalicsnajáztunk, ma este a megszabott gálya letöltése után Jibsonnal tartottuk havi rendes Dunába-lökdösési estünket a Várban egy üveg Nemiroff kíséretében. Errefelé igen ismeretlen márka ez, de a híresebb vodkákat (Absolut, Finlandia, piros Smirnoff, Bols) egyszerűen porig alázza. Nah igen, a vodkagyártást talán tényleg az oroszokra és az ukránokra kell bízni.
 
Valami jótét lélek továbbá leadta a kulcscsomómat a házmester-néninek. Meglepő fordulat: nem nyúlta le a Leatherman Micrámat sem. Egy doboz csokival honoráltam a kedvességét, remélem, megkapja. Túlzás lenne azt mondanom, hogy visszatért a hitem az emberiségben, de azért ez pozitív fejlemény.
 
Elkúsztunk továbbá az East-West Business Centerbe is. Ez egy igen nagy és igen sznob kínai piac. Döbbenetes  cuccok vannak itt. Láttam hamis AK-47-es bajonettet - alku előtt  - 3500 HUF-ért. Ez nem a szabvány drótvágós basz, hanem egy kardméretű, egyenes pengéjű őskori lelet koppintása, vagy 30-40 centis pengehosszal. 99% eséllyel biliacél, de mivel úgyis falidísz lesz belőle, ha megveszem, ez a legkevésbé sem fog zavarni. Garantáltan le fogom alkudni 2500 HUF alá, annyit meg még a hülyének is megér. Volt még továbbá garantáltan edzetlen betonvasból hengerelt Strider MT
paródia occsóé'. Egyetlen ezres, és igazzy Strider logót beevésett a Mester keze. Gondolom, egy fogpiszkálóval.  Zokogva röhögtem. Egyszer talán megveszem, lefényképezem, elküldöm a képet Strideréknek, és távolból figyelem a gombafelhőt.  
   
   
 


vasárnap, július 18, 2004

Az utóbbi időben annyit picsogtam, hogy hubazmeg. Nobrob, őszinte volt minden mássalhangzóm, de aggaszt, hogy mi lesz, ha egyszer jól fogom érezni magam; észre fogja-e venni bárki  is a különbséget? Egyáltalán, nekem feltűnik-e majd , hogy márpedig mostantól nekem ? Hol a határ? Ennyire megkeseredtem volna, vagy mijafasz?
 
A picsába.
 
 
 

Háromféle minőségi töményem van, söröm meg egy milliliter sem. Franc se hitte volna, de most ez utóbbi hiánya zavar.
 
 
 

péntek, július 16, 2004

Olvasói levelekre válaszolva: a fél darázs és az I've Got You Under My Skin közötti párhuzam felfedezésének se Sinatra, se Bono, se Búvárzenekar nem örül. És nem, nem tudom, nőstény volt-e a rohadt kis ízeltlábú, de az garantált, hogy túléltem.
 
Ami pedig a pék faszának gyakori emlegetését illeti, annak szigorúan vulgaritásbeli okai vannak, és megnyugodhatsz, nem én verem a lisztedbe, a mákosbucid egyéb okokból tapad a szájpadlásodhoz.
 
És nyugi, magánban karcosabban válaszoltam, ez csak a radio edit.  
 
A szerk. 
 
 
 
Mi a picsát fejlesztett már megint a blogspot.com?
 
 
 

csütörtök, július 15, 2004

Két hét múlva író-olvasó találkozóra megyek, és én leszek az egyik "író". I'm a bit horrified. Be kell szereznem pár védőgránátot. Whatever, tudok én úgy írni, mint a célközönségem 80 százaléka olvasni.


Isten hozott, Mr. Johnson.


Ebből kult lesz, bazeg! De nem én teszem azzá.


szerda, július 14, 2004

Jah, és nővérke sajnálkozva megjegyezte, hogy az a kb. 1.25 centis sebhely örökre megmarad. Oda a szépségem, bazmeg. Most vagy megyek, azt' vonat mögé vetem magam, vagy ezentúl valami érdekes sztorival fogom hülyíteni a Hölgy Mark Sokakat. Az tuti, hogy szerepelni fog benne vagy öt titkosügynök, és féltucat alien, de én mindet lenyomom a végére, és megúszom ezzel a kis forradással.
Nem röhög!


Találtak egy fél darazsat a bőröm alatt. Ezek után már meg se kérdezték, mitől lehet. A szerfölött szellemes doki megkérdezte, én növesztettem-e. Morcosan megjegyeztem, hogy bátran megtarthatja, elvégre ő találta.

Eddig is rendkívül gyűlöltem az Úr apró, szárnyas eremtményeit, de ezentúl chemotoxot fogok használni dezodor és borotvahab helyett, bazmeg.

És hurrá, végre szabad borotválkoznom. Azt hiszem, kihasználom ez egyhetes borostát, és végre körbenyírom magam Lemmysre. Régi vágyam volt már ez.





Sebészék pedig csak a saját felelősségemre engedtek ki, még bent akartak tartani 2 napra, tehát a nyálas, (gennyes) elbaszott postokért semmiféle fuckin' felelősséget nem vállalok. Majd rákenek mindent a lidocainra, meg ex-asszonyra, az ő széles hátuk sokmindent elbír.

Jah, és juteszembe, vajon mi a pék faszáért kellett egy kétcentis vágás miatt kulcscsonttól halántékig bekötözni július közepén? A bal szemem perifériás látását takaró gézbasz gondolom afféle collateral damage. Sebaj, holnap kórház again, azt' majd kiderítik, mi a halálért is kellet ez az egész.





A nöi nem pedig fenntartás nélküli szeretetet és tiszteletet érdemel. Már rég letettem róla, hogy valaha is megértselek benneteket, hölgyeim, de a respect marad így, "ok nélkül" is. Sőt.


Imádnivaló népek vesznek ám körbe. Soha nem hittem volna, hogy 2-3 deci genny kell hozzá, hogy rájöjjek, de most, ennyi IRL impulzus, e-mail, telefon, SMS és tagboard üzenet után hálás vagyok mindenkinek. THX.

Nyál off, és jelentem, I'm still alive. Már be is rúgtam.


kedd, július 13, 2004

Megszavaztak nekem egy műtétet. Ma estére. Happyhappyjoyjoy. Sebaj, úgyse volt más programom.
Ex-asszony addig talán marad és vigyáz a házra. Már itt is van, és éppen sajnál a szomszéd szobában. Jó látni, de fáj az egész. Jobban, mintha este altatás nélkül láncfűrészelnék szét a pofámat.

Ha ma már nem jelentkeznék, akkor holnap fogok. Remélhetőleg.
Jah, és el ne felejtsem kitörölni a tempfájlokat, ex-asszony inkább azért ne találjon ide, ha nem muszáj.




hétfő, július 12, 2004

Röviden:

Elmentem dokihoz fültőmirigy-stb ügyben.
Gondoltam, útközben megnézem, hogy párzanak a számlák a postaszekrényemben.
A lakáskulcsot elegánsan magam mögött hagytam a szekrény zárjában, és elmentem a rendelőbe, mintha mi sem történt volna.
(Note to self: 39 fokos lázzal még nagyobb fasz vagy Búvárzenekar, mint egészségesen.)
Az orvosig persze nem jutottam el, vagy öten rohadtak még előttem, amikor feltűnt a kulcs hiánya.
Rohanás lakatoshaverhoz, aki ajánlott szakembert. Jómunkásember persze legombolt rólam 5K HUF-ot a 3.5 perces melóért. (Faszé' szüttyögök itt a kibaszott diplomámmal bazmeg.)

Állapotjelentés: már a nyakam is kezd bedagadni, és a szemem is egyre nehezebben nyílik. Láz: 38.8. Lakás se belülről, se kívülről nem zárható, a további költség még kb 5 K HUF, nem számítva szeretett Leatherman Micrám esetleges pótlását. Persze, ez utóbbit később talán még leadhatja valaki, ha élnek ebben a telibaszott házban becsületesebb népek.

Life sucks and I want my money back.



Olyan frankón végigcsináltam 28 évet fültőmirigy-gyulladás nélkül! Francnak se hiányzott egy éppen most. A lázat, és a fájdalmat még elviselném valahogy, de azt a biliárdgolyónyi duzzanatot a bal állkapcsomon igazán jól tudnám nélkülözni. Eddig is elhanyagolható volt az arcom esztétikai értéke, de ez azért már túlzás, bazmeg.
A hétvéi egri Írókör Kettes tali fényét mindenesetre azért emeltem, köszönet a vendéglátásért és a társaságért minden jelenlévőnek, különösen a házigazdának.

Álomfejtés: doktorúrdokotrúr, tessékmondani, hogy értékeljem azt az álmomat, amiben az éjszaka közepén felkeltem, és Srakker kollega Fallkivenjével felszeleteltem a telefonomat, mint egy kolbászt, majd elégedetten visszamásztam aludni?



péntek, július 09, 2004

Úgy tűnik, behalt az ynev.hu. Igaz szennysite volt, adózzunk emlékének öt perc méma rá se baszással. Ámen.


Elbaszott egy post lett volna ez. Inkább töröltem, mert a végén még elkezdte volna élni a saját kis külön életét, és amíg én írok blogot, és nem ő ír engem, addig főnök vagyok, a tudatalattim meg szépen kussol. Jobb ez így. Aki kíváncsi rá,
kapjon el, és vesztegessen meg egy itallal.

Nem is, inkább kettővel.





csütörtök, július 08, 2004

Telefonbeszélgetés:

Ex-asszony: - Oké, visszaadom a hálózsákodat. Nálad nem maradt semmilyen cuccom?
Búvárzenekar: - Lássuk, plüssfókát elvitted, a ruháidat dettó...
Ex-asszony: - Akkor oké, de azt hiszem, hiányzik még valami.
Búvárzenekar: - A szótáraidat, a fazekaidat és a kaktuszaidat is elhurcoltad már a pék faszára.
Ex-asszony: (Szégyentelenül röhög)

Hiába, biztosan a kaktuszok miatt. Valóban kissé kegyetlen eljárás lenne szegény sütőipari alkalmazottakkal szemben.


Mécsesek, festett üvegekben. Gyertyafényes vacsora. Szeretkezés. Búvárzenekar nem gyújt rá utána, csak vigyorog bután. Pezsgő. Még egy szeretkezés. Rózsaszín felhők. Hölgy részéről váralan féltékenységi roham. Búvárzenekar rágyújt. Aztán megint. És megint. Cigi elfogy. Scotch persze nincs. Alvás. Felébredés. Pánikszerű menekülés.

Hubazmeg.

És most ingyenmeló lesz, és élvezni fogom. És bizony mondom néktek, feleim, alkoholmentes Stella Artoist ne igyatok, mert szar.

Over.


szerda, július 07, 2004

PsycloneJack kollega gyűjtéséből:

Allegedly, a Pan Am 727 flight waiting for start clearance in Munich
overheard the following: Lufthansa (in German): "Ground, what is our
start clearance time?" Ground (in English): "If you want an answer you
must speak in English." Lufthansa (in English): "I am a German, flying a
German airplane, in Germany. Why must I speak English?" Unknown voice
from another plane (in a beautiful British accent): "Because you lost
the bloody war."


Ez egyszerűen gyönyörű.






A nap nótája: Repüjjé' bazmeg!

Hosszú, eseménydús szappanopera forgatókönyvét látom magam előtt. Jövőbeli Ex-asszony nem normális, szerencsére én sem. Talán kihúzzuk egy hétig, talán tíz évig is, de lehet, hogy semeddig sem. Franc se fog gondolkodni vagy idegeskedni, élvezem, amíg van mit.


Srakker és Magamura kollégával pedig igazzy, vérbeli örömzenébe kezdtünk. Határidő nincs, ingyenmeló esetében ez randa is lenne, de ha elmúlik a hóvihar a fejünk fölül, minimum négyesbe paklom a rest agyamat, mert mielőbb készen akarom látni a cuccost. Rajtam ne múljon. Kultúrmisszió, baszod.





kedd, július 06, 2004

hétfő, július 05, 2004

...és most megyek, randim van. Totál legálisan, elvégre mellékúrni csak úgy lehet, ha van ki mellé.

And the doctors says you'll be okay
And if you'd only stay away
From femme fatales and dirty bitches
And daylight drabs and nightime witches
And working girls and blue stockings
And dance hall babes and body poppers
And waitresses with broken noses
Checkout girls striking poses
And politicians' garish wives
With alcoholic cunts like knives



Ha jól számolom, még vagy tíz napig teljesen jól elvagyok érzelmi élet nélkül.



Helyesbítek, mégis single vagyok. Kurva nehezen viselem az ipari mértékű hisztit, a vanádiumesőt és a féltékenységi rohamokat, főleg, ha ezeket ok nélkül kapom a pofámba alig két nap közeli ismeretség után. A szombat-vasárnap mindenesetre kellemesen telt, és ez jó. Bye Hölgy Mark Sok, keress olyan balekot, akinek fát vághatsz a hátán.



vasárnap, július 04, 2004

És ha már a legendásan galamblelkű Magamura kollega is ugyanarra a következtetésre jutott, mint én, akkor lehet, hogy nem is vagyok pszichopata. Vagy csak egy kicsit, bazmeg.



Azt hiszem, mi mostantól járunk, vagy mi. Well. Kissé még szédülök, gyors nekem az ilyesmi. Csak ne hasonlítana mindenben annyira ex-asszonyra, mintha ikrek lennének. Egyszer eljön az az idő, amikor az ő nevét fogom a fülébe suttogni közben, és akkor mindenkinek nagyon rossz lesz.


csütörtök, július 01, 2004

Magyarázza már el valaki, mi a faszom kerül ezen a szaron 255 dollárba! Már a 440A acél is vérgagyi, de ma volt a kezmben egy példány, és egyáltalán nem nyűgözött le. Laza linerlock, nehézkes nyílás & csukódás, hanyag összeszerelés, ráadásul vésőéle van. Egy azonban tuti. Ha ez a dögnagy szar még klip nélkül is aránylag kényelmesen elfér a zsebemben, akkor vele sem lesz gond. Igaz, ilyen brutál hatalmas halefot meglehetősen célszerűtlen zsebben hordani, de a méret igenis számít, a Cuda meg marad majd az öltönyhalefom.


Amennyiben nem érkezik meg a pénzem legalább az egyik megbízómtól, vagy nem kapok előleget valamelyik - bármelyik bazmeg, bármelyik - könyvemre de hirtelen, akkor példátlan módon rá fogok baszni.


Az egyetlen különbség a nóta és a lelkiállapotom között az, hogy én igenis fogok inni. A kéthetente menetrendszerűen pofánbaszó depressziós rohamokat pedig megszokom, mint a könyököm sajgását eső előtt.

Mindezidáig Lasjtromjel Nélküli Hölgy tegnap fontolóra vette, hogy elhagyja-e miattam a jelenlegi barátját. Reflexből lebeszéltem, de valahogy kibaszottul nem érzem magam nemes léleknek a dolog miatt.





szerda, június 30, 2004

A gépem helyrepofozásában elévülhetetlen érdemeket szereztek Bodzilla, Egyiptomi, Fattyzerg, Gerekember és Srakker kollegák, valamint nagyon sokan mások. THX. Legközelebb ne fáradjatok, úgyis szétverem ezt a rakás szar hardwaretemetőt egy asztallábbal. De durván, hogy fájjon neki. Egy kalapácsot már mindesetre felpakoltam a tetejére, hátha megszeppen. Legközelebb megmutatom neki a csípőfogót és a fémfűrészt is.





Nah, mostantól tökmindegy. Az eddig Aktuális Hölgy Mark Egyként, Másfélként, Kettőként, whateverként emlegetett illető rátalált erre a blogra. Amint megemlítette, természetesen az volt az első kérdésem, hogy mennyire szórakoztatja. Az exhibicionizmus fölényes győzelmet aratott a döbbeneten és a hirtelen pánikon. Well, eddig bejött neki. Éles, kemény tárgyakkal való pofánverdesés helyett cinkos mosolyt kaptam, és ez így jó. Az utóbbi hetekben úgyis rinyaszerződést kötöttünk, kettőnk viszonya mostantól félreérthetetlen és korrekt, már úgyis mindketten más Potenciális Aktuális Partner Mark I miatt parázunk és drukkolunk egymásnak.

Mindenesetre az a kollega, aki elszólta magát, jön nekem egy itallal a Szigeten. Te is tudod, öreg, ki vagy, én is tudom, szóval nem úszod meg. You can run, but you cannot hide! Mwuhahaha!!!


This site is certified 35% EVIL by the Gematriculator


This site is certified 65% GOOD by the Gematriculator


Aha.


kedd, június 29, 2004

Behalt a gépem. Murphy urat kérjük, fáradjon a falhoz, térdeljen le, és vegye a szájába a '44-es csövét. Köszönjük az együttműködést.





hétfő, június 28, 2004

Nem állom meg, hiába... Holnap legfeljebb szégyellni fogom magam.

An elder American absent mindedly arrived at French customs at Paris airport and fumbled for his passport. "You have been to France before Monsieur?", the customs officer asked sarcastically. The ancient Yank admitted that he had been to France before. "Then you should know enough to have your passport ready for inspection", snapped the irate official. The American said that the last time he came to France he did not have to show his passport. "Impossible, old man. You Americans always have to show your passports on arrival in France." "I assure you, young man, that when I came ashore on Omaha Beach in Normandy on D Day in 1944, there was no goddam Frenchman on the beach asking to see my passport!"






vasárnap, június 27, 2004

Levelet fogalmazok.

"Kedves francia lyuksógor!

Ha már heteken át kefélted a nőmet, és elérted, hogy az a szerencsétlen csaj belédessen, mint az ágyú, legalább a kibaszott e-mailjeire válaszolj, és a picsa telefonodat emeld fel, ha hív. A felszarvazásért nem haragszom, de ha kibaszol ezzel a nővel, pénzt, időt és fáradságot nem kímélve kiutazom Párizsba, és szétcsapom azt a szívdöglesztően csinos pofidat egy rozsdás szívlapáttal. Kezdetnek. Merde. Frère Jacques, dormez vous. Mittraillette. Meg minden."


Kéne egy fordító.



0 elegancia.

And I’ve been here, I’ve been there
I’ve been every fucking where


Mondtam. kurva nagy párnahuzat.






péntek, június 25, 2004

Aktuális Hölgy Mark Sok látogatásának tiszteletére kitakarítottam a fürdőszobát. Korrekt munka volt, igazán azonban akkor lennék büszke magamra, ha idejében rájövök, hogy a felmosóvödör alatt is fel kell nyalni a követ.
Mindegy bazeg, pár ilyen lecke és kész házitündér leszek.


csütörtök, június 24, 2004

Szopatós meló No. 1 leadva, Szopatós meló No. 2 célegyenesben. A párnahuzatnyi scotch később jön. Mondjuk akkor, amikor a Mr. Johnsonok fizetnek. Most alvás, az ingyen van, és az utóbbi időben sokkal kevesebb jutott belőle, mint kellett volna. És kérnénk egy díszlövéses temetést Taurin havernak, aki nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre. Taurin, én most elfelejtelek egy időre. Ne aggódj, ha megint négy munkát vállalok el párhuzamosan, lehetetlen határidőre, azonnal szólok.


Hisztis hajnali telefon egy nemkevésbé hisztis Búvárzenekarnak. Holnap majd mindenki kibaszottul szégyellni fogja magát meg egymást, mára maradt az atomvillanás és a gombafelhő.


Hát persze kislány, csókolom mindenedet, természetesen lehetünk barátok így, ennyi évnyi szoros ismeretség után! És mégis, ez alkalommal hogy parancsolod a barátkozást, baszás előtt, után, vagy a változatosság kedvéért most kivételesen helyette?




Undorító, végigmelózott nyár elé nézek. Oké, a dolog persze előmyökkel is jár; először is, a végén talán lesz pénzem. Másodszor, elképzelhető, hogy a gépelés-fekvőtámasz kombók szüneteibe beiktatott Aktuális Hölgy Mark Sokak eléggé lefoglalnak majd ahhoz, hogy még véletlenül se gondoljak ex-asszonyra a szokásos 04:00-ás szivarszünetemben, mint most is.

Ha majd egyszer jobb hangulatom lesz, akkor talán eszembe jut az is, hogy a munkám felét tulajdonképpen élvezem, és akkor majd képes leszek a jövőbeli Hölgy Mark Egyesekről is ábrándozni, de most nem. Igazság szerint annyira tele van a tököm az egésszel, hogy legszívesebben légpisztollyal várnám a menetrendszerint érkező chemotox-rezisztens galambokat, bár attól félek, hogy még ez se dobna fel.

Ööö... ezt a fílinget hívják gótulásnak a szofisztikáltabbak? Mert ha igen, akkor ideje törölnöm a ezt a playlistről.


Rinyaszünet megvolt, szivar leégett, menetelek tovább.






szerda, június 23, 2004

És most következzék pár perc antireklám.

Aki jót akar magának, a Dózsa és a Marek József utca sarkán lévő Borsodi éttermet kerülje, mint a pestist, mert szar. Persze, ha valakinek teszik a félig nyers, mócsingos tarja generálszószban, akkor nem szóltam. Vissza is küldtem, remélem, a szakácsnak legalább ízlett. Bon appetite, Monsieur Chef.

A Königsberg sört gyártó cég sem lesz búvárzenekari udvari szállító. Ezt a retek, híg, vízízű löttyöt maximum ellenségeink mobiltelefonjának rongálására szabadna használni, esküszöm! Kár, mert összetétele alapján korrektnek látszott, csak a szükséges maláta, komló és víz volt benne, a C vitamint, a kukoricagrízt, az antioxidánst, a karamellt és az aszkorbinsavat, amit a többi lóhugyba kevernek, ebből kihagyták. Talán azért, még az E224-et is drágállották.

Kiváló termék ellenben a Caola-Alfa Rt. Chemotoxa. Ízeltlábúak ellen ugyan még nem próbáltam ki, de amióta centi vastag rétegben borítja az ablakpárkányomat, a kurva galambok a szomszédban landolnak hajnalonként. Persze, a levegőből még mindig összeszarhatják az egészet, de ennyi kockázatot vállalnom kell, hacsak nem akarok egy ütegnyi Flakot telepíteni az ablakba.


Welcome, kedves Alie és Naivdiva.
A cipőtöket ne vegyétek le, hacsak nem páncélozott a talpatok, sört a hűtőben, scotchot az íroasztal alatt találtok, kávét azonnal hozok a legtisztább üvegpohárban, amit csak elő tudok keríteni. Hamutartóval és sörnyitóval ne bajlódjatok, az errefelé található tárgyak 50-50 százalékban alkalmazhatóak valamelyik célra. Érezzétek otthon magatokat, itt mindent szabad, talán csak a plafonra köpni nem.





kedd, június 22, 2004

A hölgy olvasók kedvéért elmondom, hogy azért nem tanulok meg főzni, mert főzés után mosogatni kell, az meg abso-fucking-lutely no way. Arról nem is beszélve, hogy az éhség még akkor is sokkal jobb szakács lesz, mint én.


A mai menü: chillisbab-konzerv füstölt marhával (nem konzerv) és kukoricakonzervvel, desszertnek halvakonzerv. Tegnap halkonzerv volt, konzervspárgával. Ez így megy már egy ideje, és én véget vetek a dolognak. Holnap étterem. Period.





Alvás? Francot. Ha ezzel a fos melóval végzek, akkor nem is tudom, mit csinálok majd, de ez nem rossz megközelítés:

"Először is, bemegyek egy kocsmába, és szárazra vedelem a készletet. Ezt követően belekötök öt kidobóba, és csont nélkül péppé verem őket. Ha ezzel is is végeztem, akkor döbbenetes számú prostituáltat bérelek, és az sem fog zavarni, ha kiderül, hogy közülük néhány valaha a feleségem volt. Ezek után pedig drogokat szerzek. Mi több, magammal viszek egy nagy párnahuzatot, és teletöltetem anyaggal. Amikor pedig ez is megvan, az egész cuccost elszámoltatom költségként."



hétfő, június 21, 2004

No igen, ajándékozni jobb, mint kapni, főleg ilyesmit. Srakker kollega már biztosan rég kitekerte azt a két kecses üvegnyakat, arckifejezése azonban mindent megért. Gondolom, a hattyúk lelke már a démonoké, de attól félek, bosszút forral. Az tuti, hogyha a jövőben feltűnően vidám fejjel hoz nekem ajándékot, körültekintően bele kell hallgatóznom a csomagba, és ha nem ketyeg, az azt jelenti, hogy nem úszom meg egyszerű felrobbanással.





Most én vagyok láma, ahogy szokásos, vagy tényleg seriously fucked up a blogspot.com?


Egyszer vége lesz ennek a melónak, és akkor ki fogom aludni magam. Ezt nyugodtan vegye mindenki fenyegetésnek.


vasárnap, június 20, 2004

Huhh, ha ez kijön, és ugyanúgy vonatkozni fog rá az unconditional lifetime guarantee, mint a többi Swamp Rat halefra, akkor azt hiszem, komoly vetélytársa lesz a Buck Stridernek.





Érzelmi fehérzaj és hangyafoci vagyok, és esküszöm, most éppen élvezem.

"I gotta get out, gotta get out, in"






Kaptam egy SMS-t. Holnap felugrik ex-asszony, és felvarrja az inggombjaimat. Ha akarnék, protestálhatnék, de nem teszem. Imádom nézni, ahogy van, és szeretem, ha vannak gombok az ingemen.
This could get ugly.


Ma pedig összefutottam egy dögvészesen kúl csajjal. Nem lesz a dologból semmi, istenigazából egyikünk sem kér a lehetőségből, de mégis, jó látni, hogy vannak még olyan nők, akikbe bele tudnék szeretni, ha akarnék. Remény, baszod. Ahol egy van, ott van több is.


szombat, június 19, 2004

Figyelem T. közönség, igazzy szarbafulladás tanúi lehetünk. Nem vesztegetnék szót a kérdéses mű színvonalára, és azzal se fárasztom magam, hogy minősítsem a szerkesztőket, a szerzőket, az ismertető és a fülszöveg íróját, csak kiemelném az "antológiáskötet" kifejezést. Azt hiszem, ez mindent elmond. Innen nem vezet lefelé út.

Die motherfucker, die!


Hell yeah!

Kár, hogy a Jack Daniels árát ez semmiben nem befolyásolja, és az Old Smuggler árát sem fogják még lejjebb vinni, de ez azért tényleg jó hír.



péntek, június 18, 2004

Jah, és isten hozott a linkek között, Psyclonejack kollega. Remélem, később sörözünk is.




Esedezem, árulja el valaki, hová tűnt két doboz dögerős (A terhes nők dohányzása károsítja a magzat egészségét.) Ronson a 48 órája vásárolt fél kartonból! Biztosan elkínálgattam, vagy leöntöttem sörrel és kidobtam, vagy a másik télikabátom zsebében hagytam, vagy esetleg lucskos dohánytörmelékké őrlődött az esti Fear Factory koncerten. Ugye így történt, és teljesen kizárt, hogy azt a 40(!) szál koporsószöget egy nap alatt elszívtam? Szóval nem látta valaki? Ön? Ön? Esetleg ön?
Hazudjatok nekem valami szépet plíz, mert a végén még kiderül, hogy nagyon kemény voltam, és megint sikerült legyőznöm azt a rohadt akaraterőmet!


Ráadásul még ez is.
Hát, ezek után egyet tehetünk; reménykedhetünk benne, hogy legalább egyszer tilosban parkolnak ezek a szarcsimbókok az egyéves próbaidő alatt. Komolyan, könny szökne a szemembe a meghatottságtól, ha azt olvashatnám, hogy az egyik hulladék tényleg felkötötte magát, amikor kézbesítették neki a bírósági idézést, a másiknak pedig a végbelén át toltak fel egy zsáknyi tudatmódosítót a sitten.


This was one of those days...

Kedves 2004 június 17., nagyon örültem neked, de valahogy sokkal nyugodtabb vagyok most, hogy 2004 június 18. behintette oltatlan mésszel a kibelezett hulládat.

Huhh bazmeg, majdnem lebuktam. Oké, hogy népszerű kis blog ez, és rendben, hogy egyéb netes és IRL megnyilvánulásaim alapján meglehetősen letagadhatatlan, hogy ki a rák is az a Búvárzenekar, de azért nagyon, de nagyon fos dolog lenne lebukni, főleg valamelyik Hölgy Mark Sok előtt, nem is beszélve a számozottakról. Igen, tudom, hogy ez csak idő kérdése, de azért késleltessük, ha lehet. Bazmeg.

Az a véglény pedig, aki Rolling Stones koncertfelvétel MP3-nak álcázva feltette a kis adware-jét a kazaalitera, nyugodtan jelentkezhet egy parasztlengőért. Órákig tartott, amíg leírtottam, és még mindig nem vagyok biztos a dolgomban. Ügyes, mert mivel nem vírus, a Norton úgy engedte be, hogy körbecsaholta, és még a farkát is csóválta hozzá. Bad doggie.

Lenne még némi rinyálnivalóm azokról a hölgyekről, akik minden látható ok nélkül éppen olyan árnyalatúra festik a hajukat, mint ex-asszony, de ez már tényleg extrém. Hideg kirázott, víz kivert, épp csak a nap nem szívott ki, de ez már így is 66.6%-os remeteszex. És mindez egy - amúgy nagyon csinos - hajszín miatt. Hisztis állat vagyok, tudom, de mivel közeli ismerőseim túlnyomó többsége is az, garantáltan terepszínű maradok.


csütörtök, június 17, 2004

Most, hogy nappali fénynél is láttam egy olyan tányért, amit én mosogattam el, be kell látnom, hogy szánalmas a technikám. Nem is tudom, mihez kezdenék eldobható műanyagtányérok és háziasabb Aktuális Hölgy Mark Sokak nélkül.


Wow, azt hiszem, ez volt életem legrövidebb depressziós szakasza, az alábbi postot azért benthagyom a történelmi hűség kedvéért. Szerencsére régen volt az a
május 28, ezek már csak utórezgések.

Jah, és a nap e-mailje:

> aki meg nem tudja július vége augusztus eleje csüt-vasárnap (*****el egyeztetve -
neki
> előre szabit ki kell venni hétvégére is...)
> LOOSER TÚRA indul
> ajánlom figyelmébe mindenkinek hogy személyesen
megyünk körbe
> és rugunk picsán mindenkit aki nem jön!!!!
>
> elképzelés: ********** - ***** kirándulás (esetleges *******i
hegység
> kirándulással egybekötve)
> **********-kultura-szellem (a csapat civilizációs-kulturális
> beállítottságát ismerve fakultativ)
> *******i hg-kirándulás-test (a csapat gyenge eü-állapotát
tekintve csak
> saját felelősségre választható)
> *****-borospince-lélek (ismerkedési est loosereknek,
KÖTELEZŐ ,megjelenés
> illő viseletben)
>
> PS: gyengébb idegzetűek figyelmébe: valszeg a csapat jelentős része
> mindenhol merevrészeg lesz de ez nem lehet gond
>
> igény szerint alvás a szabad ég alatt/sátor/faház/hotel/kocsi
> van A és B csapat + egy csomo B terv
> A csapat kocsival közlekedik vagy valami ilyesmi
> B csapat megpróbálkozik kenuval lecsorogni a ******on (ha
lehet - még utána
> kell nézni)
>
> nos hozzászólásokat és résztvevőket várunk illetve egyéb terveket és
> ötleteket ha máshova szeretnétek menni
> továbbá hogy tökös legényként ki vállalna be egy vizi közlekedést a
******on
> ergo A vagy B csapat
>
> hijjatok vagy irajtok nekem vagy a listának
> üdv
>
> PS:hülye kifogásokat nem fogadunk el , ne is próbálkozzatok... ha
más nem a
> hétvégét tegyétek szabaddá BUZIK
> + időben reagálni mer meg kéne szervezni is ám!!!


Az én haverjaim. Fejenként átlagban másfél diploma, nagy karrierek hajnala, házasság sehol, gyerek senkinek (bár a fene se tart számon minden lyukas kotont), és mindenki lyuksógor mindenkivel, de féltékenység sehol. Büszke vagyok rájuk így tíz év után is. Sőt, egyre büszkébb. És igen, a látszattal ellentétben mindenki a rohadt nagy tévét választotta. Még én is.



szerda, június 16, 2004

Havi nagybevásárlás a Tescoban. A zsákmány: MaNcs, HVG
vagy öt kiló konzerv, tabasco, szójaszósz, barnacukor, kiló kávé, karton Hunor, öt doboz Ronson, két csomag szemétzsák, két liter citromlé, gagyi kínai torx készlet, fogkrém, fogkefe, borotvahab, egy raklapnyi műanyag kávéspohár, két kiló füstölt marha, fél kiló bacon, egy üveg olcsó de eredeti scotch, hat doboz Holsten, és ez.

Csupa olyasmi, amire minden rendes agglegény-háztartásban szükség van. Semmi spéci. Szót sem érdemelne az egész, ha nem vettem volna mindezek mellett egy csomag csirízállagú mozzarellát, egy doboz paradicsomszószt és négy doboz kaukázusi kefírt. Ilyesmiket én nem eszem, ezeket az extrém tételeket ex-asszony szokása volt megrendelni, amikor tudta, hogy bevásárolni megyek. A szokás hatalma bazmeg.

Egy kicsit még bámulom a cuccot, aztán kiszórom az egészet a picsába.
Bassza meg, pedig tegnap már majdnem képes voltam végighallgatni egy lassú nótát.

A depressziométerem mutatója ismét kiverte a műszer oldalát, és alacsonyan szállnak az önmarcangok. Eső lesz, méghozzá a radioaktív, esernyőoldó fajtából.





Másnapos vagyok, pedig garantáltan egy kortyot sem ittam tegnap. Hiába, mindig sikerül kicsipegetnem a kalácsból a mazsolát.


Ennyi. Lights, camera, silence on the set, alvás.


kedd, június 15, 2004

Nah. Új mailcím megvan, számlálók e-mailje átirányítva, Bodzilla kollegina, Egyiptomi kollega, kösz a segítséget, a továbbiakban már csak a template miatt foglak zaklatni benneteket. A ti kis lámátok talpraállt. Hát nem megható?

Azt a júzert meg külön tiszteltetem, aki a "lógómellú+nők" keresőszavakkal talált rám. Hát, ízlések és pofonok haver, és bocs, hogy csalódást okoztam.

A Checkpoint Charlie, a hangszigetelés, a Batman rajzfilm, a Samurai Jack, és az Aston Martin után érdeklődőktől is elnézést, szerintem nem ezt várták.

És yesssz, már nem félek attól, hogy elálmosodom meló közben. Érzem, hogy már akkor sem tudnék aludni, ha szabadna.

"Until I’m six feet under
Baby I don’t need a bed
Gonna live while I’m alive
I’ll sleep when I’m dead"


Nédda' bazmeg, ez egy Bon Jovi szöveg... Hogy miket elő nem hoz belőlem a taurinmérgezés.






Egy V8 Volvo!
Azt hiszem, ideje elkezdeni a gyűjtögetést.




"De jó neked, te otthon dolgozol!"

Lófaszt, bazmeg, én a munkahelyemen lakom.

Copyright by Brainoiz kollega, ha nem tévedek, bár azt hiszem, ő szalonképesebb volt.


67.467 csekkolt minőségű leütés 14:00 óta. Sok, de nem elég. Aludni már késő van. Koffeint és taurint nekem, na meg Fear Factoryt háromjegyű decibellel!

Most.

...és nem ma fogok leszokni a cigiről, a fekvőtámaszokról és az online kellemetlenkedésről sem. Kár, hogy ezek közül csak a második az, ami egyértelműen egészséges.


Meló vége 12:00-ig, mert technicolor karikák pogóznak a szemem előtt. Söröm ellenben még van féldoboznyi, így blogokat olvasgatok. Ez még engem is meglep, elvégre exhibicionista vagyok, nem voyeur.
Most azonban úgy tűnik, két olyan kollega (oké, egyikük kollegina) blogja is belerül a linkek közé, akiket amúgy nem ismerek IRL. Egyikük dögös dolgokat ír, és ráadásul nyilvánosan dícséri az első könyvet, amelynek 75%-ban társszerzője/egyes számú gyanúsítottja vagyok, másikuk pedig egyszerűen kedvemrevaló pszichopata.

Azért előtte megbeszélem velük a dolgot, vagy legalábbis értesítem őket, nehogymár váratlanul érje őket, hogy egyik oldalról a bbc.co.uk, a másikról meg a srakker.com szorongatja őket.




Nédda' egy post nevű word file! Jah, igen, ezt tegnap tettem félre, amikor behalt a havi 15K HUF-os Chello, hogy az isten akárhová tegye a hülye fejüket. Se net, sem a Discovery békés, néma villódzása a háttérben. Szar volt így dolgozni, bazmeg. Anyátok.

Hétvégén összefutottam @mil haverral. Kiszámoltuk: idestova 22 kibaszott éve vagyunk barátok. Igen, ez azt jelenti, hogy általános első óta, alig túl az ágybavizelős korszakon. Ultrabrutál sokfogásos ebéddel (vacsorával?) kezdtük a De Niroban, utána szerény barlangomban folytattuk. (Jah, Wittmanék meg leszophatnak, a De Niro a budai oldal legjobb étterme, a sajtmártásos lazacuk pedig kimondottan egy költemény.) Volt Gösser Ice, Ottakringer, bourbon és scotch. Tisztára, mintha urak lennénk, pedig erről hálistennek szó sincs, maximum ízlésünk van.
@mil még a jenki hadsereg alkalmazásában áll, időközben Emersonos lett, és továbbra sem tanult meg sem inni, sem éjszakázni, de egyig, amíg bírta ugyanolyan kellemes társaságnak bizonyult, mint húsz éve, amikor a bolgár tankmodelleket robbantgattunk petárdával.
Később megérkezett Srakker kollega, ittunk, dumáltunk, röhögtünk, és hetek óta először kerültek szóba nők úgy, hogy nem csikorgattam a fogamat közben.

Kötöttünk továbbá hármasban egy megállapodást, miszerint ha II. Bush megbukik novemberben, akkor örömünkben olyan durván berúgunk együtt, hogy a végére el is felejtjük, miért is kezdtünk el vedelni. Addig minden kedves érdeklődő csatlakozhat, feltéve, ha nem zavar senkit, hogy ugyanezt a procedúrát fogjuk követni akkor is, ha megválasztják azt a faszt még egyszer. Igaz, akkor bánatunkban.
Az összeesküvéselméleteket meg nagy általánosságban rühellem, de mégis, nehéz nem elgondolkodni rajta, hogy Bin Ladent már rég egy ultratitkos Fort Knox kópiában őrzik, csak azért, hogy októberben előszedhessék.


Vazze, már vagy 48 órája az Opiate-et nyomatja a fejemben egy megkergült DJ. Nem gond, tényleg jól szól még a homlokom mögül is, sokkal rosszabb volt, amikor pár évvel ezelőtt ezt a monstrosityt kellett kivernem a fejemből. Esküszöm, akkor kis híján jégcsákányhoz folyamodtam.


Állítólag nagyon sok helyen panaszkodott rám a mocsok. Gondolom, mindenhol mélyen megértették. (Haha! Hahaha! Mwuhahahaha!!!)
Örülök, hogy fáj neki a dolog, és remélem, hogy a jövőben talán a becsületességnek legalább a látszatát képes lesz fenntartani, bár az ő esetében ez is valószínűtlen.

Tulajdonképpen nem is értem, miért indítottam kereszteshadjáratot ellene, elvégre személy szerint nekem soha nem ártott. Vagy az a mérhetetlen igazságérzetem teszi, vagy egyszerűen csak jólesik bántanom valakit. Ha ez utóbbi - és erre gyanakszom - akkor ez alkalommal legalább az alanyt jól választottam meg.


hétfő, június 14, 2004

Ez a nóta egyszerűen döbbenetes. Kár, hogy mindezidáig nem találtam még egy olyan Tool számot, amelyik akárcsak megközelítené, de azért még próbálkozom. Pesze, lehet, hogy csak egyszeri próbálkozás volt, mint ez a Live-tól. Azért ez utóbbit nem a szövege miatt szeretjük.



vasárnap, június 13, 2004

A plüssfóka pedig hiányozni fog. Ha egy kicsit s figyelte a monológjaimat és a geszusaimat, többet megtudhatott rólam, mint az összes exem együttvéve. Remlélem, legalább nőstény volt, a kurva anyját.


Rómaiék dögös is zenekart dobtak össze, frankó koncert volt. Váratlan fordulattal Aktuális Hölgy Mark I is elkísért, kis híján meg is hatódott a Zombie feldolgozástól. Make no mistake; a nótától, még véletlenül sem az én társaságomtól.Tulajdonképpen nem is rossz elkeseredett, félromantikus biovibrátorrá válni. Igen, ha sokáig mondogatom, talán még el is hiszem.
Árnyékok a múltból, mondanám, ha szorult volna belém valami költőiség. Ideje lesz új nők után néznem, mert a végén még összebalhéznak a csontvázak a szekrényemben.

Csontzene.


szombat, június 12, 2004

Kúl.

Persze, hogy szavazok. A szavazati jog olyan, mintha a kezembe adnának egy fegyvert egyetlen lőszerrel a tárban, és kizavarnának az Omaha beachre. Valószínűleg bedarálnak, de azt az egy lövést kurvára le fogom adni. Remélem, győz a legkevésbé aljas féreg.


Jön ex-asszony és ex-anyós a cuccokért. Segítek neki lehurcolni a nehezebb darabokat, kedvesen vicsorgok rájuk kettőt, utána megyek, letolok egy egészségtelenül nagy darab steaket, aztán megnézem Rómaiék koncertjét.

Berúgni nem merek, pedig talán segítene.


péntek, június 11, 2004

És most röpke Blitzkieget kezdek a magyar sci-fi/fantasy/rpg élet lógómellű, tágrabaszott pinájú testén élősködő pondrók ellen. Tessék szépen nekem drukkolni, mert bármennyire is nehéz elhinni, én vagyok az egyik legkevésbé rossz alternatíva.
Igen, elég szánalmas ez így, tudom.

A sci-fi és a fantasy épp a legtisztább, legromlatlanabb eszképizmust testesíthetné meg, lehetne igazzy Shangri-La, de ameddig magukat művésznek tartó csődtömegek és magukat embernek tartó férgek rombolják a mindennapi álmokat, addig marad a posvány.

Lehet, hogy kiállhatatlan, brutálagresszív állat vagyok, lehet, hogy akkor sem tanulok meg írni, ha dijoni mustáros satuba fogják a heréimet, de legalább nem kisemmizett alkotók és összezúzott álmok punnyadt pöcséről szopom le a verítéket 0.5 HUF/leütésért.


csütörtök, június 10, 2004

Szerencsére nagyon ritkán álmodom, és még ritkább az, hogy ébredéskor is emlékszem rá, mivel bombázott a tudatalattim alvás közben. Ma sem volt másként, de az biztos, hogy izgalmas dolog lehetett, mert arra riadtam, hogy egy négyzetmilliméter bőr sem maradt a jobb öklöm bütykein, és aranyos kis vérfoltok vannak az éjjeliszekrényem sarkán.
Nem tudom, kivel bunyóztam, de remélem, sikerült elijesztenem.
Mindenesetre mák, hogy Aktuális Hölgy Mark Sok ma nem fordult elő mellettem, tutira nem örült volna, ha péppé verve ébred.

Akkor ma mulatunk. Főúr, még egy doboz Hansaplastot!

szerda, június 09, 2004

A mai napon kaptam vagy négy ilyen levelet:

"Tisztelt Búvárzenekar úr!

Amennyiben nyolc napon belül nem egyenlíti ki tartozását, úgy cégünk kénytelen lesz Önt torkondöfni fasszal."


Picsába, ha ez így megy tovább, pár hét múlva aggódni kezdek.

/Unott ásítás



Az alábbiakért a felelősség felerészben Hombrét terheli.

Fiktív párbeszéd:

(Slash belép a decens londoni pubba. Laza, mint a hátsó fogam, as usual.)
Slash: - Egy hordónyi Jack Danielst/Kék Smirnoffot, de máár!
Csapos: - Sajnálom uram, de öt óra előtt nem szolgálhatunk fel alkoholtartalmú italt.
Slash: - Valahol most öt óra van.
Csapos: - Akkor vedelj ott, baszod!


Okéoké, mentem aludni. Talán végre sikerül.


Persze, tudom, hogy a Filter nem Kurt Cobainról írta ezt a nótát, de mégis olyan jó elhinni.
Már akkor is az agyamra ment az a tehetségtelen bohóc, amikor élt, nemhogy most, hogy elásták, és ettől rögtön ő lett az atyaisten. Már maga a Seattle-stílus meghatározás is egetbaszóan nagy baromság, de ha már itt tartunk, akkor adjuk a kreditet az igazi zenészeknek, és úttörőknek. Mond az még egyáltalán valakinek valamit, hogy Mother Love Bone, Soundgarden, meg Green River?
A kreatív múltértelmezés már a rockba is betette a lábát, és ha egyszer Reagan is nagy elnök lehet, akkor maholnap az is kiderülhet, hogy Jagger és Richard is a Nirvana roadjaiként kezdték.



Megjavították.

A pontos szöveg a következő: "A Fiumei úton/Rottenbiller utcán a lámpa pirosra váltott. Kérem, már ne lépjen az úttestre."

Értitek, aszongya, kérem. Nem kérjük, mintha a kihelyező szervet (rendőrség? főváros? önkormányzat?) képviselné, hanem a saját nevében beszél. Egy öntudatra ébredt, beszélő jelzőlámpa. Mivel azonban nincs lehetősége, hogy be is tartassa az utasítását, létezése teljesen céltalan. Akár el is nevezhetnénk Marvinnak.
Alapjában véve hálás sci-fi téma lehetne, ha nem volna totálisan érdektelen. Talán szólnom kéne egy-két zsoldosdíjas zseninek is a dologról. Garantáltan írnának belőle egy trilógiát.
Igen, geci vagyok, tudom.

Jah, mellesleg van időjárás is. Olyan átható Summer in the city hangulat van éjjel még a Keleti aluljárójában is, hogy kedvem lett volna elsétálni a város sokkal vonzóbb pontjaira, hogy bután krúzoljak egy dobozos sörrel a töküres hajnali utcákon. Persze, nem tettem meg, mert itthonról integetett utánam a meló. Újabban tényleg csak ő vár haza. Talán vennem kéne egy kutyát. Egy darabig hízlalgatnám, utána megnézném, tényleg nem lesz-e belőle szalonna.

Valami azt súgja, tetű egy nyár lesz ez. Majd tárcsázok keményen.

Dial Hard



kedd, június 08, 2004

Oké, értem én, legfőbb érték a bevétel, de a diesel Jaguar kombit már a perverziók közé sorolom.

Minden pillanatban várom a Ferrari kisteherautót, az Aston Martin SUV-ot, és a Rolls-Royce buggyt.

Cadillac harckocsi már volt.



A magyar Word nem ismeri a légitámadás szót. Javaslat: légytámadás. Szemem se rezdül.


A hideg kiráz bazeg. Miért van az, hogy az amúgy kedves, intelligens, érzékeny, imádnivaló nők csakis egyféleképpen képesek megszabadulni a magunkfajtától?
Bassza meg, mintha magnóról hallgattam volna vissza az ex-asszony szavait ma egy havertól, pedig garantáltan két, teljesen különböző nőről és szituációról volt szó.
Egy kis fantáziát, hölgyeim! Jöjjön a világvége, ha kell, de legalább ez a pitiáner kis armageddon legyen testreszabott és egyedi, ha lehet.

hétfő, június 07, 2004

Ezen a héten különösen intenzív szociális életem lesz. Eddig jó. A rossz hír, hogy a találkozók mintegy felére az általános tavaszi megzuhanás alkalmából kerül majd sor. Hiába, kölcsönrinya visszajár. Kurvára az agyamra megy, ha olyanok kerülnek a padlóra, akiket szeretek, majdnem annyira, mintha az élet velem törölné fel a padlót. Végülis, ha csak annyi segítséget tudok adni, amennyit én kaptam, már megérte.

Addig meg munka. A mosogatást persze még szabotálom. Ha szusszanok is pár percre, azt arra használom majd, hogy a template-et abuzáljam, merthogy végre találtam megfelelő epitheton ornanst Srakker kollega blogjára.
A nap első kérdése: vajon lehet-e még borostának nevezni azt a drótakadályt, amit négy napi borotva-ignore után visel az ember az arcán, vagy ennek már totál más a neve?

Már biztos, hogy nem úszom meg, holnap mosogatnom kell, ráadásul teregetnem is.

Fuck.

vasárnap, június 06, 2004

Az ember azt hinné pedig, hogy kevesen ejtenek könnyet a vén faszfejért. Well, whatever.

Hónapok óta először készülök egy tévéműsorra. 21:00-től D-Day a Discoveryn, és én nézni fogom, mint egy zombi. Hideg sör, cigi, és semmi dolgozgatás-netezgetés közben.

Jah, Magamura kollega, megnéztem az Opinel-árfolyamokat. 2000 és 5000 HUF közötti összegbe fájnak. Szerintem megéri.
A statszektor meg bekaphassa.
Ez nem ingyenkoncert volt, hanem zavargás, kezitcsókolom. Mi mindenesetre még Suzanne Vega előtt elhúztunk a retekbe. Már a ki és a bejutás is felért egy súlyos Korn koncertes pogóval, szegényebb is lettem néhány inggombbal. Mindenesetre most láttam életemben először főttkukorica-árust crowdszörfölni a talicskáján, és már ezért is megérte. Now I've seen everything.

Koncert helyett a törzshelyre mentünk, és ittunk hajnalig, as usual, sokan voltunk, korrekt kis buli volt, Jack Danielssel, szívhzszóló beszélgetésekkel, lájtos flörtökkel. Az meg kimondottan kurvajó, hogy a Rómaival annyi év után ismét feléled a mindennapi kapcsolatunk. Ideje volt.

Ex-asszony pedig mégis a jövő héten hurcolja el a cuccát. Nagyon remélem, hogy nem óhajtja sokáig húzni az időt.

péntek, június 04, 2004

Ez a fickó meg egy kibaszott zseni. És igen, ezt még nagyon gyakran el fogom mondani.

ZOO TV

Look what you've done to me. You've made me very famous and I thank you.
I know you like your popstars to be exciting so I bought these. Now my
time among you is almost at an end, the glory of ZOO TV must ascend and
take its place with all the other satellites.

Don't fear, for I'll be watching you. I leave behind video cameras for
each of you!

**Tape each other, tape yourselves, children tape your parents...parents
take care. Tape all of this, and watch it. I'll be with us always. As close to you
as your vcr and your personal headphones**

So many listening tonight I have a list....

People of America: I gave you Bill Clinton, I put him on CNN, NBC,
C-SPAN. Too tall to be a despot, but watch him closely.

People of Asia:

Your time is coming.
Without your tiny transistors none of this would be possible.

People of Europe:

When I came among you, you were squabbling like children. Now you're all
hooked up to one cable, as close together as stations on a dial.

People of the former Soviet Union:

I've given you capitalism so now you can all dream of being as wealthy
and as glamorous as me.

People of Sarajevo:

Count your blessings. There are those all over the world who have food,
heat and security. but they're not on TV like you are.

Frank Sinartra, I give you MTV, demographic.

Salman Rushdie, I give you decibels.

Goodbye Squidgy, I hope they give you Wales.

Goodbye Michael.

Goodbye all you Neo-Nazis. I hope they give you Auschwitz.


Hirtelen jó kedvem lett, de ötletem sincs, mitől. Igen, teljesen józan vagyok. Oké, már kitöltöttem magamnak egy műanyagpohárnyi ultraszutyok vodkát, és behűtöttem két doboz sört, (Szigethangulat, hell yeah!) de eddig egy korty se. Valami spontán önvédelmi reakció lehet. Vagy a random Aerosmith hatása.
A munkatempóm is lelkesítő, bár fasse tudja, legoptimistább esetben is kések vagy egy hónapot vele, azt hiszem, ezt a kontaktot temethetem. Fuck. És nem, nem gondolok bele. Semmibe.

Holnap mindenesetre súlyosan leisszuk magunkat egy olyan hölggyel, aki nem mérhető Markban, merthogy haver. Holnapután meg nem lesz Vampire, mert Sting tata ingyen zúzik, és annyit még nekem is megér.

Az alvás persze nem megy, ezért megnézem a fellow bloggereket, vajon ki említi meg a magyarok közül a Rolling Stonest? Googlemode on, rettegjetek.

csütörtök, június 03, 2004

Mosogatnom kellene. Meg porszívóznom.

Hát nem. És akkor sem.
Ex-asszony nálam aludt. Úgy kapaszkodtunk egymásba elalváskor, mint két fuldokló a lyukas fehércápába. Így is ébredtünk, és ez már furcsább. Megvan neki is a maga baja, de ezen sajnos már nem tudok segíteni.
Mindenesetre tisztáztuk a tisztáznivalókat, és már tudom, hogy a mi öt és fél évünket szép emlékei között őrzi meg. Röhögjetek ki, de ez jó. Nagyon jó.
Néha még összefutunk, azt legalábbis határozottan megígérte, hogy az inggombjaimat felvarrja a jövő héten. Mosogatni ellenben kurvára nem fog, efelől semmi kétséget nem hagyott.

Nah, sikerült leírnom. Nem hittem volna.

Ez meg itt a kötelező napi bazmeg, ki ne maradjon.
Ugyan, miért nem tudnak az emberek közlekedni ebben a telibaszott városban? Ha csak kocsival lennének balfaszok, mindent értenék, de gyalog is olyanok, akár az agresszív lemmingek. Komolyan, nem várok semmi spéci szolgáltatást, csak annyi udvariasságot és józan észt, amennyit én szoktam tanúsítani. Esküszöm, az se sok, de legalább valami.

Példa 1. A buszról az emberek le szoktak szállni, vagy legalábbis kurva ritka, hogy valaki a hetes csuklójában alapít családot, és onnan is megy nyugdíjba. Következtetés: a megállóban szépen oldalra sasszézok az ajtóból, mert tudom, hogy úgyis fel fogok férni, és nem keserítem embertársaim életét azzal, hogy buta szemekkel bámulok az arcukba, amikor belémütköznek. Komolyan, ennyi. Namármost ezek után miért csodálkozik a sok létforma, ha nekem sincs kedvem lekígyózni a lépcsőről? Sajnálattal jelentem, hogy a holttesteteken keresztül is le fogok szállni az Astoriánál, férgek. Ezentúl is.

Példa 2. Az aluljáró lépcsőjén sokan közlekednek. Metróhoz, a túloldalra, meg minden. Következtetés: nem éppen a lépcső közepén fogom árulni a biliacélból készült manikűrkészletemet, és nem ott üldögélve teszem közszemlére a rózsadombi műpunk pofámat, mert a terhes nők, és az öregek dolgát kurvára megnehezítem, továbbá azt is kockáztatom, hogy a kósza Búvárzenekarok élveteg vigyorral felrúgnak, mint kakas a lószart. Nem, itt sincs bocsánatkérés, és legközelebb is ezt fogom tenni, akkor is, ha rendőrt hívsz, te szar.

Példa 3. Nem andalgunk négyes menetoszlopban a Rákóczi úton, mert fennáll a lehetősége, hogy mások sietnek, és a mi nyugodt tempónk miatt meglehetősen fontos dolgokról késnek le. Ha mégis ragaszkodunk a csatárlánchoz, akkor az udvarias kérésre nem oldalra nézünk dacosan, hanem félreállunk, és elengedjük a futóbolondot, és nem, a világért sem élünk vissza azzal, hogy hölgyek vagyunk, és a Falling Down-közeli Búvárzenekarok úgyse fognak minket fizikailag és/vagy verbálisan bántalmazni.

I hate it here
I hate it here
I hate it here

szerda, június 02, 2004

Meló, a háttérben jól hallhatóan Discovery Channel, háttérzajnak Front Line Assembly.
Évek óta bosszantanak a szar fordítások, többnyire már csak legyintek, ha az aircraft-carriert repülőgép-anyahajóra ferdítik, vagy összekeverik a hadihajót a csatahajóval. Az viszont, hogy a tarack jelentésű Howitzer szóról azt hitte a szakma szégyene, hogy márkanév, már tényleg sok. Persze, olvastam én már 45 milliméter átmérőjű pisztolyról is, azóta magasabb az ingerküszöböm.

Linkelgetni és HTML-ezni meg most nincs időm, ha valaki kíváncsi, miért említem meg a dolgot, javaslom a google-t.
Bassza meg, remélem, egy év múlva röhögve olvasom ezeket a picsogós postokat.
Remélem, akkor mélyen meg fogom vetni magam minden kibaszott képernyőre vetett sorom miatt, és nem azért, amiért most.
Remélem, egy év múlva okosabb leszek, és többé nem követem el ugyanezeket a hibákat.
De leginkább abban reménykedem, hogy ex-asszony jobban érzi magát, mint én, és tud nyugodtan aludni.
Ébredéskor még majdnem minden rendben, a nappal is egész okés, de ilyenkor, lefekvés előtt jönnek a démonok. A faszom legyen a fogkeféjük.

A Magány nevű pondró a legfeltűnőbb, de őt rövid tétovázás után felhőtlenül pofán tudom röhögni. Megszoktam.

A Féltékenység valamivel nehezebb eset, de mert mivel tartása is van az embernek (még a Búvárzenekaroknak is) így őt lenyomom, mint a bélyeget, azt' ha sokat lappang, megmagyarázom neki, hogy amit a francia gyerek csinált egy alkalommal, az nekem valóságos életformámmá vált a nemi érésem óta. Legalábbis, egyetlen olyan alkalomra sem emlékszem, hogy megkérdeztem volna a Hölgy Mark Sokaktól, mit szólna hozzá a barátjuk, ha tudna rólam. Kezelhető.

A Félelem megfoghatatlan, így nem is próbálom megfogni. Kerülgetem, elfutok előle, néha ráijesztek, esetleg elbarrikádozom magam a "meló.txt" fájlba vagy egy plüssfókátlan sarokba. Megoldom, nah.

A Lelkiismeretfurdalás ellenben egy kemény kurafi. Erősebb, gyorsabb, nagyobb, képzettebb, mint én, és van egy kurva nagy Matriarch az összes kezében.