A Patyomkin lázadó legénységének valószínűleg utolsó életben maradt tagja 102 éves korában halt meg Dublinban, ahol saját fish&chips büfét nyitott, nem sokkal az események után. És még én írok valószínűtlen dolgokat.

Megjött az új hűtő, a régiből recyclingoltam, amit lehetett, majd letéptem azt ajtaját, utána ideiglenesen kibasztam az erkélyre, jóféle panelbunkóhoz illően. Sikeres ember vagyok.

Mivel még nem volt elég nehéz a kulcstartóm a Swisstool Spirittel, a Leatherman Micrával, a ledes elemlámpával és a hat klozettkulccsal, vettem egy gigás Pretec iDisk Bulletproofot. Multitoollal, késsel és órával egyőtt ezzel elérte a napi rendszerességgel magammal hurcolt acél tömege a fél kilót. Srakker kollega szerint egyszer hirtelen oldalra fogok billenni a sok szartól, pedig ez még igencsak távol áll egy decens lőfegyver tömegétől.

Golyóálló pendrive, ami mindig nálam van, felétve, ha viselek nadrágot. Most tehát magammal hurcolhatom zipelve az összes biszbaszt, ami életem folyamán írtam vagy fordítottam, ha pedig túl vérmes kritikusba ütközöm, könnyedén agyon is verhetem az elmúlt 10 évem munkásságával.

Baszki, istenszimulátor és macskaszimulátor. Ez egy vadonatúj játékcsalád-koncepció, bár gondolom, ez a két példány úgy hasonlít majd egymáshoz, mint a MOHAA és a CoD 1. Azt hiszitek, szórakozom? látszik,hogy nem éltetek még macskákkal egy fedél alatt.

Közben van ám amúgy új órám, és kibaszottul élvezem. Órát választani majdnem olyan élvezetes, mint kést vagy autót. A malecperselyt nem kellett lezúzni érte, de sokkal dögösebb és jobban páncélozott, mint a Citizen, amit annak idején kinéztem magamnak. A két óra közötti árkülönbséget pedig késekbe fogom ölni, és miközben random dolgokat vágok majd, arra fogok gondolni, hogy mennyire jó, hogy egy hirtelen impulzusvásárlás folyamán nem vettem meg ezt a Doxát, ami ugyan semmivel nem jobb, mint a marlin-logós Casióm, viszont hurcolhattak volna miatta az adósok börtönébe.



Nincs kompromisszum. Kvarc és rozsdamentes acél.

Ennek a fasznak meg örömmel elmondanám, hogy büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozunk, büszke vagyok rá, hogy ismerhetem és örörmmel verem bucira a fejét az idei év tavaszán a közös névnapunkon. Mivel azonban már vagy még alszik, így leírom ide.

Márpedig én annak idején láttam ám egy ilyen Krazt, miközben ebédszünet szánalmas ürügyével lógtam az akkori munkahelyemről*. A kettes villamoson ültem valahol a Boráros tér és a Közvágóhíd között, amikor lassan elzúzott mellettem egy gigantikus tolólap, majd valahol - sokkal később - a homloklebenyem magasságában egy kurva nagy motorháztető is. A kerékaggyal éppen szembe tudtam nézni a Ganz üléséből, a motorhang pedig nem álmaim V8-át idézte ugyan, de minden dízeles dadogása ellenére is nyolc kibaszott, V-alakzatban elrdendezett henger szólt valahol mélyen, a kazánlemezből hegesztett kasztni mélyén. Imádtam. Szeretnivaló szerkezet, mint egy zeppelin vagy egy dreadnought. Feldobta a napomat, de komolyan.

*Nem kell számolgatni. Életem folyamán két kibaszott munkahelyem volt, mióta pedig blogolok, csak egy. Megemlítettem annak idején, Irány az archívum.

Jah, BUÉK.