hétfő, február 27, 2006

A beugatós faszfej - aszonyállat beszámolójával ellentétben - csoffadt, szemüveges kis korcsnak bizonyult, jóval hetven kiló alatti önsúllyal. Hasonló testi adottságokkal rendelkező, ugyanakkor picsarészeg haverja, akit minden bizonnyal testőrnek hívott, kis híján őt verte agyon. Szánalmas banda volt, nah. Egy motyogós bocsánatkérést sikerült előfacsarnom belőle, az elvesztett arcát meg keresgélje egyedül a trágyadomb alatt.

Izgalmasabb hírek: a macskák megtanulták kinyitni a pedálos konyhai szemetest. Büszke vagyok rájuk, persze, de azért nem örülök a dolognak.

szerda, február 22, 2006

Oké, cseréljünk linket. Hátha kapok majd valamiféle kedvezményt. Most éppen ugyan egy kurva Victorinoxra sincs pénzem, de csak marad így.

hétfő, február 20, 2006

Jah, új blog oldalt. Welcome, Comment.
Valami fing beszólt a csajomnak, miközben szerencsétlen gyanútlanul lakást közvetített. Szerződéskötés vasárnap lesz, és én is elmegyek rá, ha pedig az a rakás szar csak egyetlen félreérthető megjegyzést tesz, eltöröm néhány apróbb csontját.

szombat, február 18, 2006

A csajom olyan kurva jól főz, hogy még mosogatás közben is érezni az edények alján maradt mikroszkopikus maradékok étvágygerjesztő illatát. Szerencsére nem csak mosogatás közben éhezem meg, mert komoly gáz lenne, ha csak kéthetente ennék.

Ha pedig elkészülök a három határidős fordítással, írni fogok. Pénzért. Mit tesz isten, olyan melóból is három van. Kérdés, hogy vajon melyikre kapok előleget? Decisions, decisions.

kedd, február 14, 2006

"A Libri nem hajlandó részt venni a szellemi értékek devalválódásához vezető gyakorlatban" -jelentette ki Szabó Erika, a cég ügyvezető igazgatója.

A képmutató, hazug picsa minden bizonnyal azt akarta mondani, hogy a Libri nem hajlandó résztvenni semmiféle akcióban, amely az ő kis 55-60%-os, rablással is felérő terjesztési sarcait esetleg csökkenthetné. Az egész kibaszott szakma tudja, hogy a Libri és az Alexandra gusztustalan árkartellt kozott létre, és ez az egyik legnagyobb taposóakna a magyar könyvkiadók talpa alatt.

hétfő, február 13, 2006

Néhányszor szóba került a társaságban, hogy vajon milyen lányos apa leszek, ha egyszer elérkezik az idő.

Hát, ilyesféle, csak valamivel szigorúbb. Mindenesetre én nem fogok megelégedni ennyi információval efféle helyzetben.

csütörtök, február 09, 2006


Megjött a 67000 forintos villanyszámla. Sürgősen ki kell találnom valamit, mert az ELMÜ nem viccel.




Megvan. Továbbra is geopolitika.

Az az iszlám világ tényleg háborút kezd a nyugat ellen, meg fogják bánni, mint a macska, amelyik kilencet kölykedzett. Ettől a ténytől természetesen nem választható el az, hogy mi is így járunk, plusz a az indiaiak, a kínaiak, az afrikaiak, és szép sorjában mindenki más. Persze, hogy a jó öreg nyugati civilizáció lenyomja őket, mert katonailag, gazdaságilag egyaránt erősebbek vagyunk, de köszönöm, én nem kérek egy efféle "diadalból".

Nagy szerencse, hogy az átlagos iszlamofasiszta sokkal, de sokkal jobban utálja a saját szomszédját, mint a Nagy Sátánt és szolgáit, mert; a szomszéd siita, vagy szunnita, a szomszéd más törzsből való, a szomszéd mérsékeltebb politikai elveket vall, mint ő, vagy éppen gazdagabb. Emberek vagyunk, vagy mijafasz. Az egységes muzulmán fellépés a nyugat lidérces álma, de hótt lehetetlen, hogy egy marokkói vállt-vállnak vetve harcoljon egy perzsával, vagy egy malájjal Allah nevében. Nem is beszélve a palesztinokról, akik nem elég, hogy siiták, de ráadásul a Közel-Kelet legmegvetettebb népe már vagy ezer éve. Nem véletlen, hogy csúnyagonosz zsidók országában élnek - BTW sokkal jobb életszínvonalon, mint bárhol máshol az arab világban, Kuvait, Szaud-Arábia és Bahrein kivételével - ugyanis muzulmán testvéreik menekülttáborokba zártak minden palesztint, aki '47 óta elmenekült, azt' hagyták őket szépen éhenhalni.

Irán nem különösebben félelmetes, és hótt kizárt, hogy valaha stratégiai nukleáris fegyvere lesz. Persze, taktikai töltetekkel is lehet világtörténelmi jelentőségű balhét csapni, de ha megteszik, Izrael üvegsivataggá olvasztja az egész hóbelevancot Kairótól az indiai határig, azt meg azért senki nem akarhatja, akinek a piros gomb közelébe tévedhet az ujja.
Ami aggasztó, az Szaud-Arábia, és Pakisztán. Nem valószínű ugyan, hogy a szaudiak közelében állomásozó, százezres nagyságú amerikai-angol erők hagynák, hogy vallási fundamentalisták megdöntsék - az amúgy végtelenül korrupt és tehetségtelen - szaudi királyi ház uralmát, de ha mégis sor kerül arra, hogy beavatkozásra kényszerüljenek, csapot-papot-Irakot-Afganisztánt maguk mögött kell hagyniuk, ami enyhén szólva problémás. Nem mintha attól kellene félni, hogy az ottaniak nem foglalják le magukat valami jóféle polgárháborúval a nyugati katonák távollétében, de lássuk be, a kialakult helyzet nélkülözne minden bájt és kellemet. Ami Pakisztánt illeti, ott sokkal nagyobb a potenciális veszély. Ha Pervez Musarrafot - aki mellesleg egy gátlástalan katonai diktátor a rosszabbik fajtából - eltávolítják a fundamentalisták, akkor lesz nekünk egy 170 milliós lakoságú, agresszív atomhatalmunk, ami ugye úgy hiányzik nekünk, mint léggömbárusnak a nyílzápor. Persze, hogy először Indiára fognak támadni, és ebből olyan kibaszott atomháború lesz, hogy a fal adja a másikat. Csak azért, hogy még elbaszottabb legyen a dolog, megemlíteném, hogy ebben az esetben kibaszottul aggasztó, hogy mit szól a szomszédban burjánzó gombafelhőkhöz Kína, amely tradícionálisan Pakisztánt támogatja India ellenében, és fasz se tudja, mennyiben változik ez meg, ha Musarraf helyét olyasvalaki foglalja el, akihez képest Khomeini maga volt Gül Baba.

Valószínű, hogy sem nekem, sem a fiamnak, sem az unokánmak nem kell majd kincstári vegyvédelmi uniformisban védenünk a Dráva vonalát, de egy távolban (mi is az a távol ebben az esetben?) zajló nukleáris/hagyományos háború, amely egész kontinensekre terjed ki, szép alaposan haza fogja baszni a mi kis ejrópai üvegházunkat is, ha máshogy nem, hát gazdaságilag, mégpedig annyira, hogy ahhoz képest a '29-'32-es válság maga volt a rózsaujjú hajnal.

Megjegyzem, a kialakult helyzethez kurvára semmi köze az ominózus dán karikatúráknak, amit azok miatt látunk, csak mellékes tünet. Hogy mi is legyen a következő lépés? Először is, a saját háztartásunkban kell rendet tennünk. Egy-két generáció alatt teljesen integrálni kell az európai muzulmán kisebbséget, lehetőleg sok cukorral és kevés korbáccsal. Munkát és megfelelő életlehetőséget kell adni nekik, mert az ember elégedetten és tele gyomorral nem igazán fanatikus. Az olyan aljas uszítókat, mint például Abu Laban, meg kell fosztani állampolgárságuktól - már ha van nekik - és azonnali hatállyal ki kell utasítani ez EU területéről, csak gondosan ügyelni kell arra, hogy meg ne sérüljenek az eljárás folyamán, mert efféle mártírokra most a legkevésbé sincs szükség. Európán kívül pedig támagatni kell az igazán demokratikus ellenzéket és a mérsékelteket, hátha bekövetkezik arrafelé is valamiféle változás az elkövetkezendő évszázadban. Szabaduljunk meg az olajfüggőségtől, mint svédek, mert ha az ég a földdel összebaszódik, az olajlelőhelyek a Közel-Keleten mindenképpen politikailag labilis zónában lesznek majd. A zsarolásnak pedig nem szabad engednünk, mert aki egyszer megteszi, az örökké szopni fog.

A Jyllands-Posten mindenesetre egy tapintatlan és gerinctelen szennylap, Rasmussen pedig tökös gyerek, én pedig lehetőségeimhez mérten annyi dán cuccot veszek a jövőben, amennyit csak tudok. Bár dán tulajdonban lenne az ELMÜ is!

kedd, február 07, 2006

Nem értem a muzulmán szélsőségeseket. (BTW vajon mennyi muzulmán lehet szélsőséges? Új szó van kialakulóban: islamofascism.) Azt merészelték mondani a vallásokról, hogy intoleráns, agresszív és szemellenzős, mire tiltakozásul ők intoleránsan, agresszíven és szemellenzősen viselkednek.
Nem láttam, amikor ezek a szubhumánok utcára vonultak, amikor az ő békés, kibaszottul toleráns világnézetük nevében gyerekeket öltek meg Beszlánban, vagy amikor arra rejszolnak egyes pondrók, hogy sikerült cafatokra robbantaniuk egy terhes titkárnőt a londoni metrón. Mert azt szabad. Érdekes, amikor beleolvastam a Koránba, az a benyomásom támadt, hogy ezeket a mártírokat személyesen Mohamed baszná a poklok legmélyebbikére. Fogadjunk, hogy neki volt humorérzéke is. Ha pedig a szegény, szerencsétlen, meg nem értett muzulmán bevándorlóknak nem tetszenek a nyugati normák, kotródjanak vissza onnan, ahonnan a szüleik/nagyszüleik eljöttek, és hagyják békében élni a többségben lévő, civilizált hitsorosaikat!


Európa gazdagabb lett az iszlám országokból érkező emigránsokkal, de most itt ez az agyatlan zombi kisebbség, amelyik készen áll rá, hogy mindent elbasszon. Ha pedig a probléma eszkalálódik, az egész kibaszott világ rábaszik, de ahogyan a dolgok most állnak, száz százalék esély van rá, hogy véglegesen az iszlamofasiszták előbb halnak ki, mint a nyugatiak, ahogy elmentek a levesbe a nácik és a kommunisták is.

Itt a kibaszott link, mert a blogger.com képfeltöltése nem az iagzi. És most mi lesz? Megmérgezik a falafelemet?

csütörtök, február 02, 2006

Erről először is eszembe jut, hogy milyen szánalmas, hogy alapvetően csinos, jókedvű, dögös csajokat erőnek erejével lefogyasszanak még 5-8-10 kilóval, azért, hogy megfeleljenek egy soha nem létezett férfiideálnak. Köszönöm, én nem szeretnék modellcsajt, van nekem igazi.
A második dolog, ami agylebenyen basz, az a német nyelv szépsége.
Heidi Klum. Ez itten egy női név. Biztosan olyan érzéki lehet szeretkezés közben a fülébe lihegni, mint például azt, hogy Flammenwerfer, vagy Flugabwehrkanone, esetleg Schlachtschiffe.

szerda, február 01, 2006

Murphy egyik alaptörvénye, hogy ha egyidőben két billentyűt ütsz le egy klaviatúrán, tuti, hogy a rossz írásjel jelenik meg a monitoron. Mivel én például kurva gyorsan gépelek, ugyanankkor nagyon pontatlanul is, volt időm, hogy tisztelettel és alázattal tudomásul vegyem ezt a szabályt. Ma viszont legalább tízszer a jó betűt hozták ki győztesnek az egyesek és a nullák. Értitek? Mintha tíz vajaskenyér esett volna a meg nem kent oldalára!

Közeleg az armageddon, és ha már elkerülhetetlen, akkor remélhetőleg előbb fut be, mint a számlák.