hétfő, november 28, 2005

Időközben Római is elérte a 30-at, és a helyzet csak fokozódik. Sűrű születésnapokkal tarkított évnek nézünk elébe.

Apeh pillanatnyilag kushad, de azért még sokág fogom érezni a bűzös leheletét. BQA.

Forrest pedig lehányta a Descartes fordításom eredetijét. Már mindegy, a pénzt megkaptam, így mindenképpen kihajítottam volna, de ez a bajtársiasság azért jólesett. Jó cica.

péntek, november 25, 2005

Rámszállt az adóhivatal. Pénzem nincs, adósságom sok.

csütörtök, november 24, 2005

A születésnapomra kapott ajándékok között volt annak a könyvnek a folytatása is, amelyet tavaly nyáron fordítottam. Nos, távol álljon tőlem, hogy autofellációt kövessek el, de szerintem egész tisztességes munkát végeztem annak idején. Az alapanyag nem volt rossz, és az ezernyi nyomorom ellenére igyekeztem még jobban feldobni, anélkül persze, hogy megerőszakoljam az alaphangulatot egy szöges tűzcsappal. Amikor a kezembe vettem a második kötetet, és láttam, ki fordította, már tudtam, hogy ez rendkívül fos lesz. Nem csalódtam. Ugyan, természetesen van bennem annyi szakmai szolidaritás, hogy ne írjam le a mind szerzőként, mind fordítóként hírhedten tehetségtelen "kollega" nevét.


Baszd meg, faszkalap, hamár stílusod nincs, ha egyszer nulla érzéked van a dramaturgiához, és még a fogalmazáshoz sem ugatsz többet, mint egy alsós, legalább azt tanuld meg, hogy az ige előtti igekötőt egybe kell írni a kibaszott igékkel, hogy a jóisten akárhova tegye azt a hülye fejedet.

hétfő, november 21, 2005

Kedves Sony, isten hozta Önt a Búvárzenekar által bojkottált cégek kicsiny, de dinamikusan növekvő listáján. Illusztris banda ez; jelen van rajta a Volkswagen, a T-Com és összes leányvállalatuk valamint filiáléik, a Cold Steel, a Lidl és a Nike. Tudom, hogy a nevezett vállalatok vezetőin most nem vesz erőt a féktelen pánik, de nem ez a fontos. A lényeg az, hogy legyek a jövőben bármilyen gazdag, változzon bármennyire az ízlésem, vagy az említett cégek termékválasztéka, az én pénzemet soha a büdös életben nem fogják látni. Ez elvi kérdés.

péntek, november 18, 2005

Montag, Whoisnot, Zöldíjász, welcome. A házigazda kibaszottul lusta, mint mindig, de csak felrezzent végre. Nah. És most igyunk.
Asszonyállat nincs kimondottan elragadtatva a helikopternevektől, de noprob,. kispöcs sorsát időközben eldöntötte az, hogy miután feltűnően érdeklődött a söröm után, kísérletképpen adtam neki egy csepp Szalont. Megitta. Tehát a macska csukaszürke, és szereti a sört. Egyértelmű a választás: Wilhelm.


Überalles, Gotterhalte, meg minden.
Pár hete, amíg még volt pénzem efféle faszságokra, vettem az Ikeában egy tükröt. Kicsit extrém formája van az én reménytelenül konzervatív ízlésemnek, de olcsó volt, megfelelő méretű, és ráadásul aránylag kevés macerával szállítható. Aki póbálta, az tudja, hogy fullsize tükröt hurcolni azért jó tömegközlekedési eszközön, mert nagy, nehéz, törékeny, drága, és nincs fogása. Namost. A cucc megteszi, ott punnyad a hálószobában becsomagolva, csak ugye ezek után azt kell kikombinálni, hogy hova a halál faszára pakoltam azokat kis műanyag biszbaszokat, amelyek a sarkokat a falhoz rögzítenék, mert az üveglapokon furat az kurvára nincs. Pozitív, hogy aránylag kicsi a kéró, és negatív, hogy a nevezett biszbaszok még kisebbek.


Az új macskának továbbra sincs neve, ideiglenesen a "Kis Pöcs" azonosítót kapta, de a helyből felemelkedésre való képességét, valamint instabilitását figyelembevéve talán nem rossz ötlet Kamov 26-ra keresztelni.

kedd, november 15, 2005

Az idei volt életem legjobb - és felnőttkorom első - születésnapi bulija. KIöszönöm mindenkinek, aki eljött - de főleg neked, béjb.

csütörtök, november 10, 2005

Forrest megszabadította szenvedéseitől Asszonyállat szobanövényét.

Hol az a kurva seprű?

szerda, november 09, 2005

Van valahol a kristályszférák alatt/között egy világ, amelyet meglehetősen kedvelek. Ha ott élnék, és a regényem hősei nem vernének agyon egy szöges hintótengellyel, tuti lenne pár törzskocsmám arrafelé, egy nyugodt helyen, például Erionban.


Sokan szaggatták meg és taposták össze, többek között én is. Mentségemre szolgáljon, hogy az én nyomaimat Caterpillar bakancs hagyta, nem lánctalp.

Épp hagytam volna nyugton oszlani a tetemet, de most talán történik valami odaát. Habár a dolog nem teljesen mentes mindenféle zászlóemelgetésektől, azért ígéretes. A szervezés nem rossz, a kollégák kedvelnivalók, és ha a zsákmány megéri a ráfordított időt és fáradságot, lehet, hogy csendben kilépek a Torozon'sból, elhajítok egy sörösüveget a kapuk tere felé, és a kedvenc járműveimet hátrahagyva elindulok valamerre még
odaát.



Talán. De azért előtte ezt még a tenyeremre tetoválom:



"There's one hole in every revolution, large or small. And it's one word long----PEOPLE. No matter how big the idea they all stand under, people are small and weak and cheap and frightened. It's people that kill every revolution."

kedd, november 08, 2005

Six levels of the French terror scale.

1 Empathize
2 Sympathize
3 Run
4 Hide
5 Surrender
6 Collaborate

hétfő, november 07, 2005

Ugyan, emberek, túlbonyolítjátok a helyzetet. Ez itt nem etnikai/vallási/társadalmi probléma, hanem kriminalisztikai. A csőcselék vallástól, nemzetiségtől és bőrszíntől függetlenül csőcselék, és tökmindegy, hogy gyújtogat, vagy hidat foglal, egy megoldás van: könnygáz, gumilövedék, és ha a helyzet eszkalálódik, eléslőszer meg gyerektörő-rács a Renault Magnumokra, azt' induljon a rock&roll.

szombat, november 05, 2005

"God made man and God made woman, but Samuel Colt made them equal."

Buli készül, aszony sminkel, és én nem merek neki beszólni. Remélem, hajnali egykor meglesz a szokásos leszbishow, mert ha már én nem kenhetem el a sminkjét, legalább egy másik csaj tegye meg., és lehetőleg úgy, hogy lássam.

péntek, november 04, 2005


"Ugye Önnek is van kedvenc Chevrolet modellje?" Jah, persze, hogy van, több is, de szerintem kurvára nem örülne a nyomorult Daewoo díler és a marketingesei, ha kiderülne, hogy a Chevrolet márkanévről sem nekem, sem másnak nem az ímmel-ámmal négyhengeres, alufóliából hajtogatott koreai juppimobbil ugrik be, hanem például ez. Mivé lesz így a világ, bassza meg? Tudom, badge engineering, de akkoris.

szerda, november 02, 2005

Hűt.
Beüzemeltük az "új" hűtőt. Azt, amelyiket ugye kizárólag állva lett volna szabad szállítani, de a 130 literes Lehel és a Renault 5-ös csomagtartója nem teljesen kompatibilis. Imádkozzunk.
Szerelmes vagyok a saját nőmbe. Beteg féreg vagyok, tudom, de akkoris.