Rég volt már világpolitika. Igaz, más is régen volt már, de leszarom.
Szóval.
Egy arab ország fegyveres erői számára végre sikerült olyan célpontot találni, amelyik ellen van valamelyes esélyük. A saját polgári lakosságuk a szerencsés alany. Ha megnézzük az arab hadi sikereket, azt látjuk, hogy ez az egyetlen eset, amikor legalább sanszuk van arra, hogy nem alázzák őket szarrá. Az arabokat Szaladin óta rommá verték a mongolok, a bizánciak, a törökök, a franciák, az angolok, az amerikaiak, az izraeliek, sőt, még az olaszok és a perzsák is. A perzsák! Tiszta paraolimpia. És akkor tegyük hozzá, hogy még Szaladin is kurd volt.
Ha egy arab hadsereg háborút nyert az elmúlt 750 évben, akkor a vesztes fél is arab volt. Ha Izrael nincs a közelben, akkor a mesterségesen felpuffasztott hadseregeket, flottákat és légierőt nyilvánvalóan azért tartják, hogy a belső ellenzékkel elbánjanak, vagy azért, hogy legyen kinek kinevelnie a puccsistákat. Nincs ez máshogy Marokkótól Szaúd-Arábiáig (arra a szarhalomra még rátérek). A tömeghadseregek ideje kibaszottul lejárt. Ha sok szarul kiképzett kecskepásztort sok elavult harckocsiba, dreadnoughtra vagy biplánra pakolunk, akkor sok célpontot gyártunk. Nincs olyan arab haderő, aminek a legcsekélyebb esélye lenne mondjuk Görögország vagy Portugália ellen. Törökországot és Izraelt már meg sem említem, mert még az összehasonlítás is sportszerűtlen volna. Ez az alapvetés.
Egyiptom kicsit kilóg a képből. Egyiptom már majdnem működő ország. Elsődleges bevételi forrása a turizmus, amit nem lehet tanult és világi beállítottságú emberek nélkül csinálni. A lakosság erősen urbánus, a gyarmati lét nem zúzta le őket különösebben, polgárháború nem volt, az olajkészlet nem csinált belőlük nagyképű puhányt, szóval minden esélyük megvolt - és meg is van - hogy aránylag civilizált országot hozzanak létre. Hogy mivel baszódott el? A népszaporulattal, azzal. Rendes diktatúrákban sem tiltják a baszást, de a szülést az rendkívül. Ha az ország ötvenmillió embert tud eltartani, akkor rossz hír, ha nyolcvanmillióan állnak sorba névsorolvasásnál. Mindegy, milyen államformát választanak, akár juppik, akár imámok váltják Mubarakot, az oldszkúl katonai diktátort, ez az ország meg lesz baszva. Hacsak persze el nem jön ismét egy bibliai hét csapás. Olyat már láttak arrafelé. Közük volt hozzá a zsidóknak is, csak még nukleáris fegyverek nélkül. Persze, nem hinném, hogy a derék egyiptomiaknak annyira elment volna a józan eszük, hogy fejjel menjenek az IDF-nek.
Ja, és sokat teszek kevés ellen, hogy nem lesz vallási fordulat. Egyiptom lakosságának jelentős része nagyvárosi és nyugati életet él vagy élne, ha hagynák. Ragaszkodni fognak a sörükhöz, az internetes pornójukhoz, a csíkos fogkrémükhöz és a gyorsbüféikhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden kellemes és rózsaszín lesz arrafelé, de a dolgok nem csak egyféleképpen baszódhatnak el. Főleg akkor, ha arabok is szerepelnek a képletben.
No és akkor a kedvencem...
Líbia.
Kadhafit szarba nézem. A fickó mélységesen aljas, gyáva, gerinctelen féreg. Pezsgőt bontanék, ha egyenes adásban végignézhetném, ahogy a heréinél fogva felkötik egy Tripoli villanyoszlopra. Utána visszanézném lassítva. Újra és újra. És hisztérikusan röhögnék közben.
Diktátornak túl puhány, kényúrnak túl buzi, hadúrnak túl gyáva, diplomatának túl ostoba, terroristának túl komikus. Máshol soha nem húzta volna 42 évig. Egyiptomban egy Szadat vagy egy Mubarak percek alatt ágyelőt csinált volna a bőréből.
Az egyetlen épeszű gondolata az volt, hogy negyven tenyeres-talpas szűzből állította össze a testőrségét. Ha eltekintünk a nyilvánvaló előnyöktől, akkor is van egy szempont, amit kevesen vesznek számításba, pedig most lehet, hogy komoly jelentősége lesz. Ha a tomboló arab csőcselék és egy buzoid diktátor között nőszerű szüzek állnak, akkor a testőrkislányok tényleg kénytelenek lesznek halálig küzdeni az urukért, mert a kapituláció ilyenkor nyilvánvalóan nem opció.
Líbia tehát nem Egyiptom. Líbiát elfoglalták az olaszok. Igen, azok az olaszok, akiket az abesszín lándzsások tönkrevertek a '30-as években, azok. Innentől kezdve nyugodtan mondhatjuk, hogy maga Líbia egy vicc. Rossz tréfa, sok olajjal. A lakosság tanulatlan, reményvesztett, identitás nélküli. Túl megosztottak, hogy közös platformra helyezkedjenek, túl kevesen vannak, hogy tényleg számítsanak és túl forgalmas helyen vannak, hogy megfeledkezzen róluk a világ. Nagyon rossz kombináció. Nem lennék most líbiai. Igaz, eddig sem lettem volna. A partvonaltól 30 kilométernyire húzódó parti sávban él az ország lakosságának vagy 90 százaléka. A többi sivatag. Egy tökös huszadik századi állam haditengerészetével sakkban lehetne tartani az egészet. Ha az a pár csepp olajuk nem lenne, éhen is haltak volna a faszba. Ipar nincs, termőföld nincs, képzett lakosság a két nagyváros kivételével nincs, nem volt és még vagy két generáción keresztül nem is lesz. Hatmillióan lézengenek azon a kurva nagy, haszontalan földdarabon amin ott zörög egy Tripoli és egy Bengázi és néhány olajkút. Szigetek a sivatagban. Ha Tripoli városállam volna, még lehetne belőle valami... Mondjuk egy picike Szingapúr. Egy pici, punnyadt, lusta, koszos és vérszomjas Szingapúr, ahol nem szeretnek dolgozni és szar a kaja.
Mindegy, hogy Kadhafi megy-e vagy marad. Mindegy, hogy polgárháború lesz vagy kitör a béke. Nem számít, hogy az Al-Kaida diktál-e a jövőben, vagy az Artisjus. Líbiának két árucikke van; az olaj és a természetes határok, amik elválasztják Európát a wannabe bevándorlóktól. Ha Kadhafit elevenen megnyúzzák, az olaj akkor is áramlani fog, a bevándorló-jelöltek pedig - remélhetőleg - akkor sem.
Jemen eddig is halott volt, kurvára mindegy, mit tesznek a holttestével, Bahreinnel kapcsolatban pedig még nincs tippem. Szaud-Arábiára és Iránra meg hamarosan visszatérek.
És most reklám.
szerda, február 23, 2011
szerda, február 09, 2011
vasárnap, február 06, 2011
csütörtök, január 27, 2011
hétfő, január 24, 2011
Ezt meg fogom bánni. Nagyon meg fogom bánni, de akkor is leírom, mert a elhatároztam, hogy a továbbiakban csak a lustaság cenzúrázza a blogomat.
Szóval.
Itt iszogatunk békésen Mirrorshade kollegával, mire kiderül, hogy az egyik macska seggéből lóg valami közelebbről meg nem határozható objektum. Mint kiderült, egy extrasíkosított Lifestyles. A hülye állatja ugyanis lenyelte a váratlanul szűknek bizonyuló, ezért használatlanul félredobott kotont, utána megpróbálta annak rendje és módja szerint kiszarni. Félsikerrel.
Hogy hogy találta meg és mi a francért volt rá gusztusa, arról fogalmam sincs.Hogy ezt hogy magyaráztam el a jóhiszeműségben kihívásokkal küszködő barátomnak, az külön sztori.
Disclaimer: A hölgy, akivel a kotont megpróbáltuk rendeltetésszerűen használni, tudtommal jól van. A macska jól van. Én is megvagyok.
Nem, nem dugok macskát, és nem szexelek macskával egy légtérben, kusspofabe.
Igen, Békafül volt. Métely, esedezem, vidd már el a narancssárga nyomoroncot, mielőtt komolyan megsérül valaki!
"Bejegyzéscímkék: robogó, nyaralás, ősz." Nyilván. Most komolyan tudni akarja bárki is, miért nincsenek itt tagek?
"macska, óvszer, szűk, ánusz"

péntek, január 21, 2011
Pillanatnyilag azonosítatlan macska (igen Békafül, te négy lábon járó természeti csapás, tudom, hogy te voltál) felfeszítette a hűtő ajtaját és kilopott belőle minden hústartamú ételt.
In the name of tragedy.
Holnap macskát vacsorázom, mert más szénhidrát nem lesz a lakásban.
Ezt a nótát pedig már rég be akartam linkelni ide, miért ne épp most?

csütörtök, január 13, 2011
szombat, január 08, 2011
"A kérdésre, hogy visszamenne-e Szudánba, azt mondta: „Nagyon rossz jel lenne a missziónak, ha nem mennék vissza. Azt mondanák: ha már a Papp Pista is megfutamodik, akkor mi lesz itt?”
Papp István egy hős. Ebben nincs semmi irónia, komolyan gondolom. Cinikus féreg vagyok, ezért kételkedem abban, hogy a munkájának hosszú távon valóban értelme van, de ennyire bátor, kemény, rendíthetetlen embert ritkán látni. Igyunk arra, hogy valóban megéri azt a bizonyos 80+ évet erőben, egészségben.

kedd, január 04, 2011
Emlékeim szerint Winston Churchill annak idején mondott valami ilyesmit: "Most rövid ideig megengedhetjük magunknak a béke és megnyugvás fényűzését." Az idézet nem pontos és az eredetijét nem találtam meg a 2 perc alatt, amit rászántam. Lehet, hogy nem is ő mondta, lehet, hogy nem így, de nekem ma ez frankó és találó, szóval marad.
Felvettek.
Ez persze csak egyetlen front. Nyugaton, keleten és délen a helyzet olyan kibaszottul változatlan, amennyire csak lehet.
De nekem ma jó.

szerda, december 29, 2010
hétfő, december 27, 2010
Nagyon sok helyen kell rendet tennem az elkövetkezendőkben. Kezdhetném a blogom linkjeivel, mert már vagy a felük nem frankó. Utána jöhet akár az életem is. Megoldom. Egyik istálló a másik után. Ha Augiászék illedelmesen sorba állnának, elég lehetne egyetlen vasvilla is, de szerintem nem teszik meg nekem ezt a szívességet.
Tudom én, mi az a rendcsinálás, kurvára tudom. Néhány napja elhatároztam, hogy elmosogatok mindent, amit mocskosan találok a konyhában, erre az lett a vége, hogy a cucc negyedét elmosogattam, a többit meg azon zsírosan és olajosan kibasztam a kurva anyjába. Jól tettem. Most rend van. Legalább a konyhaasztalon.
Kezdetnek megpróbálok ebből a mocskos lelakott lyukból valami lakásfélét csinálni. Nem lesz olcsó, de kezdetnek elég egy kis adag tisztaság és egy rendnek kinéző kupleráj. Valaki lóg nekem egy szívességgel és megpróbálom behajtani.
Ha ezzel végeztem, jönnek a hosszabb távú tervek és mivel egyedül vagyok, mind magányos; kezdetnek szerzek némi pénzt, meg kiimádkozom magamnak azt a bizonyos állást, amiről nemrég pofáztam. Utána visszamegyek krav-magázni, utána kínzom magam pár tonna súllyal.
Ezek után párnahuzat, kidobók, drogok és alkohol. Utána search and destroy. Inkább search.

péntek, december 24, 2010
csütörtök, december 23, 2010
Ha kell valakinek vagy három maréknyi füstölő eredeti csomagolásban, az szóljon, mielőtt elosztogatnám az év végi bulikon. Persze, lehet, hogy egyszerűen felgyújtom az egészet. Valahol máshol, mert nem szeretném, hogy ha a füstjük elnyomná a jó kis Ronson illatot.
Emlékeim szerint van egy olyan fajta is, aminek épp olyan szaga van, mint egy oszlófélben lévő peshavari helpdeskesnek. Gondolom, Mandula is épp ezért hagyta itt.

kedd, december 21, 2010
Mwuhahaha! Mit is írtam 2004 május elsején? Aszongya: "Legalább nem hagyta nálam a macskáját, mint Korben Dallas exe." Három macska van nálam. Három, baszki.
Nem tesz jót egy blognak, ha semmit nem lehet elmondani benne. Az elmúlt évem arról szólt, hogy mindennap egy kicsit megdöglött a párkapcsolatom, de de ezt nyilván nem írom le egy olyan helyen, ahol a csajom is látja. Ami a munkámat illeti, az boldogan a pokolig szörfölt az Electronic Arts és a Ubisoft lokalizációs hullámának a hátán. Egy darabig nem illett ilyesmiről pletykálni, de most már mindegy.
Persze, érdekelnek a késacélok, érdekel a külpolitika és a történelem, továbbá láttam érdekes dolgokat útközben, de ha az igazán fontos dolgokról nem lehet írni egy kövönbaszott blogban, akkor akár a faszomat is beleverhetem a sablonba. Most már aránylag kevés titkom van, ezért isten hozta ismét a Búvárzenekar rajongókat. Nagyszerű ízlésetek van, folytassátok!
Talán lesz egy új munkám. Igen, írni fogok pénzért, igen. Már fizetnek. Friss magyar számítógép-fejlesztő cég. Egyszerűen akarnak engem. Én meg jó játékot akarok csinálni jó társasággal, jó pénzért. Talán összejön.

A hír igaz. Ez már egy éve olyan biztos volt, minthogy egy Shakespeare színdarabban vagy megölnek valakit, vagy megbasznak. 6 év, 2 hónap és 11 nap. You don't fuckin' say, babe. Nagy része jó volt. Kurva jó. Tényleg.
Voltak gondok. Rendetlen vagyok, horkolok, továbbá rosszabb napjaimon kiállhatatlan egy pöcs tudok lenni. Métely pedig egészen más okokból elviselhetetlen. Nem is viseltük el tovább. Jókor szakítottunk; lehetett volna ebből egy példátlanul rossz házasság vagy egy előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés.
Métely a barátom. Szeretem, tisztelem és becsülöm. Orrba fogom baszni azt, aki valamiféle rosszul értelmezett bajtársiasságtól vezérelve szidni próbálja. Gondoltam szólok.

péntek, december 03, 2010
Bassza meg. Találtak valami kibaszott egysejtű ázalagot. Egy ilyen nulla kis monsztát egy picsányi kaliforniai tóban, amit telibe hugyoznék egy emberes sixpack Bud Light után. Hol a Mars terraformálása? Hol van a fénysebesség legalább negyedével való utazás? A fúziós erőművek? A transzhumán vívmányok? Sehol semmi, jól látom?
Szopjatok lovat, nyomorult tetvek. Pedig épp azon gondolkodtam, hogy vagy nekem kellene emigrálnom erről a bolygóról, vagy mindenki másnak. Összetörtétek a szívem.

péntek, december 04, 2009
péntek, november 27, 2009
csütörtök, november 19, 2009
No, akkor egy bejegyzés. Kurva sokat dolgoztam, mert azt hittem, megéri. Kérdezzetek meg egy-két hét múlva, addigra kiderül. Tervezek amúgy egy egyedi elemzést az iráni-izraeli műbalhéról, ha úgy gondolom, akkor leírom majd ide. Majd, de még talán ebben a hónapban. Ha nem gondolom úgy, akkor vagy nem írok semmit, vagy írok valami mást. És ez tuti. Továbbá konstans őszi depresszióm van, minden héten valami másért.
Még idén el kell, hogy váljon a szar a májtól. Minden fronton. Gondolom én. Persze, soha nincs egyértelmű válasz. Minden konkrétan feltett kérdésre 90 százalékban időhúzás a válasz.* Nem, harapófogóval sem lehet kihúzni belőlem konkrétumot. Majd frissítek.
*"Droplets of yes and no in an ocean of maybe"

csütörtök, augusztus 27, 2009
szombat, július 18, 2009
szerda, július 15, 2009
Nyilván.
És ha a macska soha a büdös életben nem hallhatott csecsemősírást, akkor mi a fasz van? És ki ad pénzt ilyen kutatásokra? És én hogy szerezhetnék sok pénzért hasonló témákat?
...és mennyire rossz ötlet a 190-es Mercedes '88-'90 környékéről?

hétfő, június 22, 2009
hétfő, június 08, 2009
kedd, május 26, 2009
Az elmúlt egy hétben három darab köcsög biciklista jött nekem. Nem bicikliúton andalogtam, hanem a kibaszott járdán! Az egyik csak azért nem hajtott végig a lábamon, mert az utolsó pillanatban véraláfutást szorítottam a karjára. Ha mindez nem lenne elég, elmondom, hogy a Petőfi híd budai hídfőjénél rámcsengetett egy nagyon trendi harmincas paraszt, mert át mertem menni a híd korlátja és egy parkoló kocsi között. Lehetett vagy hetven centi helyem. Mit gondolhatott a tahó? Azt hitte, vaporizálódom a kedvéért? Azt sem értettem, miért biciklizett vissza ötven métert, hogy ismét elüvöltsem neki, mit tartok a büdös kurva anyjáról. Megjegyzés: akkor sem vert meg, csak nézett ádázul, utána a barátnője elvontatta.
Drága pesti biciklisek!
Miért? Miért picsogtok minden jelentős netes médiumon, hogy az autósok rátok se basznak? Ti sem törődtök a gyengébbel! Tíz-tizenöt kilónyi acél van alattatok, a sebességetek pedig lehet vagy 30-40 km/h. Ez elég hozzá, hogy embert öljetek! Rendben, engem nem fenyeget komoly veszély, de mi van a nőkkel, gyerekekkel, öregekkel? Miért nem fogjátok fel, hogy ebben a városban NEM lehet biciklizni? Miért kell megvárni, amíg kinyírtok egy gyalogost vagy titeket verdes pofán ki egy hozzám hasonló ingerlékenyebb egyed? Miért kell arra utazni, hogy egy hozzátok hasonlóan bunkó autós kivasal benneteket vagy épp sittre juttattok egy ártatlan példányt a faszságotokkal? Adjátok fel. Használjatok tömegközlekedést, vegyetek autót, gyalogoljatok, vagy költözzetek Hollandiába, gyökerek.
Ezzel a bejegyzéssel nem leszek népszerű, de szarok bele.

kedd, április 21, 2009
kedd, március 10, 2009
kedd, február 10, 2009
csütörtök, január 22, 2009
No, akkor ez itt egy nyilvános felhvás. Tessék szépen elzarándokolni ide, naplopó banda, azt' mindenki töltse le a nyomtatványt a kívánt formátumban! Gondolom, ezután világos, mi a teendő. Postára adni és várni, hogy még 78.000 bamba kretén megmozdítsa a valagát, hogy legalább egy kicsit kellemetlenebbé tegye annak a sok tetves gecinek az életét, aki a képviselői státuszban mereszti a seggét és egész nap lázasan maszturbál.
Nem, fogalmam sincs róla, ki ez a nő és kinek a szekerét tolja, de a pillanatnyi helyzetben rendkívül szimpatikusnak látszik a kezdeményezése.
Mégy egyszer: http://www.seresmaria.hu/index.php.
A cél nemes! Ne csak sör mellett átkozd a szerveshulladék politikusokat, tegyél érte, hogy azok a foshalmok is kapjanak a faszkorbácsból.

vasárnap, január 18, 2009
Nyjó. 7 meglepő dolog Búvárzenekarról, amit mindig meg akartál kérdezni, de utána rá se basztál.
1. A háttérképem a Checkpoint Charlie. Ha végzek azzal a telibebaszott novellával valaha, amit régebben írok, mint ezt a blogot, akkor lecserélem. Aznap berúgok.
2. Soha nem tört el egy csontom sem, de nyolc volt elrepedve. Néhány többször is.
3. Nem tudok biciklizni.
3/a. Nem is akarok megtanulni. Rá se baszok az egészre.
4. Gyűjtöm az érméket. Nem az értékük és nem a rikaságuk miatt, hanem azért, mert csak. Van például vagy tíz NDK márkám apróban.
5. Soha nem tolok le egy felest. Kortyolgatok. Ha valaki azt hiszi, sértésnek szánom, hogy nem iszom vele rendesen, az az ő baja.
6. Soha senkit nem magázok. Vagy tegeződünk, vagy önöződünk. Középút nincs.
7. Az agyamra megy, amikor evés előtt/közben jó étvágyat kívánnak nekem. Van, baszki, azért eszem! Ilyenkor udvariasan megköszönöm a figyelmességet és felrobbanok az idegtől.

hétfő, december 29, 2008
szerda, november 26, 2008
A puha diktatúra alatt voltam óvodás. Nekünk azt magyarázta drága óvónéni, hogy ha nem élt volna Lenin, akkor nem lenne se rágó, se csoki. Már ez is sok volt. Igen, négyéves korunkban is testületileg kiröhögtük.
Ehhez képest, 2008-ban:
Most North Koreans believe he is some sort of "almighty God" and "created the world", and thus had no beginning.
EZ azért súlyosabb, mint hittem.

csütörtök, október 23, 2008
Szőlővel etetek egy identitászavaros házimacskát és közben hiányzik a csajom.
Jah, és elárulok valamit, nehogy már csak nekem legyen szar; Norilszk régi neve Nyepravdaszk volt, vagyis Nemigaziszk.

csütörtök, október 09, 2008
Ez kigyütt a születési dátumomra.
Watch out:
Az örömteli, a derűs
Jah, baszki, egy nagy darab derű vagyok. Semmi agresszió, nulla nihil, a cinizmus pedig a szomszéd kerületben lakik.
Kulcsszava: Öröm
Mi más? Lenne tán APEH?
Jele: Száj
Gondolom, itten a szopásra akarnak utalni, de szívesebben vagyok pénisz, ha lehet.
Eleme: Tó - Fém
Fasse tudja, mit jelent ez, de a fém az legalább tetszik. csak nem a higany meg az urán.
Polaritása: yang
Az a hím vagy a nőstény?
Égtáj: Nyugat
Ya bet.
Száma: 7
Fuck cares. Inkább 8, mint V8, de legyen.
Évszak: Ősz
Nyjó. Ősz. szerintem minden évszak épp ugyanolyan, rühellem, ha időjárás van.
Színei: fehér, arany, aranysárga
Fehér a májam, arany a középút, amitől jobbra vagy balra tartózkodom, az aranysárga meg olyan, mint az arany, csak még értéktelenebb.
Ékkő: gyémánt, opál, jade
Így sorrendben? Assszociációs játék? Ipari, Diplomat és jah, de.
Alak: hosszú, keskeny, vonalszerű
Hozzám teccik beszélni?
Illat: jázmin
WTF?
Szimbolikus állat: Hal (szerencse)
Roston, dijoni mártással.
Boldogság, csendes öröm, élvezet. Örömöt adni és befogadni tudó. A tragédiában is a jót keresi. Jó komikusi képességek. Nem nagyravágyó, sikeres, kiegyensúlyozott.
Harhar. A komikusi képességek stimmelnek, de ebbe ugye nem illik bele, hogy ha én nevetek, valaki sír.
Karakterszám: 8
V8, mondtam én...
Halk, csendes, magába forduló. Sok a művész ebben a karakterben. Szereti a szabadságot, a kötetlenséget. Mohó, gyakran fanatikus. Korán érik, az önfegyelem gyenge pontja. Létszükséglete a saját élettér.
Kedves Skorpió, holnap önt szerencse éri, vagy nem. Ön vagy ilyen, vagy olyan, de ez tuti.
Energetikai szám: 4
Ez sok vagy kevés?
Pozitív oldala: Csendes, visszafogott, megbízható, segítőkész, udvarias, nem hagy félbe semmit, szereti, ha zajlik az élet.
Negatív oldala: Könnyen befolyásolható, igénye a folytonos mozgás, nem szeret otthon lenni, nem is igénye az otthon kialakítása.
Valaki tuti kémkedik utánam. ez mind én vagyok, az utolsó magánhangzóig. Bizony.
Összegzés: 7.8.4 Egzakt. Kurva egzakt.
Képes gazdagon felhalmozott tapasztalatait bármiben hasznosítani, amibe belefog. Ez megértővé és ugyanakkor remek szónokká teszi. Stílusos, független és elbűvölő. A felszínen csendes, segítőkész, udvarias ember képzetét kelti, aki megbízik másokban és megtartja szavát. Ám igazi énje gyakran félénk, visszahúzódó és barátságtalan. A 8-as föld karakternek szüksége van energiakészletei feltöltésére és a történetek számbavételére. Eltántoríthatatlan, csökönyös és céltudatos.
No tehát. Elbűvölő vagyok, megbízom másokban, tort ül a kis lelkemben a félénkség, visszahúzódó vagyok és folyvást töltődöm. A makacsság igaz, de az meg a hibaszézalék.

csütörtök, szeptember 25, 2008
A magyar fantasy közélet egyik kis fóruma ismét érdekes kis abortuszmaradékot termelt ki magából. Van egy szánalomhalmunk, aki az elmúlt három évben legalább havonta egyszer kényszeresen közli, hogy 2 szerző adott könyvei minősíthetetlen szarok. Az egyik jobb sorsra érdemes balek persze én vagyok, a másik pediglen a magyar sf/fantasy élet legelismertebbje. Az összehasonlítást akár megtisztelőnek is vehetném, de nem megy. Véleménye persze lehet, nem gáz, elvégre aki Magyarországon ponyvát ír, az jobban teszi, ha vastagabb bőrt növeszt a pofájára, mint a bakancstalp. A gondom véleménynyilvánítása gyakoriságával van; ez már nem kritika, még csak nem is nem rosszindulatú szellemi maszturbáció, hanem valami még rosszabb: ez Tourette-szindróma.
Mindez kevés lenne hozzá, hogy hősünket igazán szarba nézzem. Ezt azzal érdemelte ki, hogy miután ismét kifosta magából a baromságát, még bocsánatot is kér. Én még soha nem kértem bocsánatot azért, ha megsértettem valakit, akit amúgy meg akartam sérteni.
Biztos ezért van az a hírem, hogy egy őszinte, talpig becsületes bunkó vagyok.
Uramisten, nehogy válaszoljak neki egyik vagy másik fórumon egy idegesebb pillanatomban!
BTW note to self: holnap az egyik fórumon muszáj megnyilatkoznom, mert válaszolnom kell egy teljesen jóindulatú kérdésre.

kedd, szeptember 23, 2008
A helyzet lehetne sokkal rosszabb is. Enyém a világ legpengébb nője, a munkám frankó, pénzem akad. A barátaim jobbak, mint egy család, az álmaim tisztelettudóan realisták és messze van még az az idő, amikor - szándékaim szerint - cafatokká robbantom magam egy olcsó harminclábas vitorlás fedélzetén valahol az Atlanti-óceán közepén.
És most igyunk. Mondjuk arra, hogy kerítek egy húszéves, kurva nagy Volvót fél éven belül és nem abban kell laknom. Igyunk arra, hogy ne zuhanjunk le, hogy érjünk célba mindannyian egy darabban és senkit ne gyilkoljunk le útközben, aki amúgy nem érdemelné meg.

szombat, július 12, 2008
Nyaralnom kellene. Akár egy egész hetet is, vagy ilyesmi. Nincsenek nagy terveim; pillanatnyilag megelégednék azzal, hogy nyugodtan üljek egy körúti teraszon és ha a szemöldököm felhúzására hozna nekem valaki egy Long Islandet.
Mi a picsa vár tehát a postaládámban? Na mi, bassza meg? Persze, hogy ajánlott levélről figyelmeztető fecni. Feladó: APEH. Ki más, hogy baszná teherbe egy megvadult exkavátor. Hétfőn megyek postára, addig parázok csendben. Juteszembe... Kellemes híreket csak telefonon vagy e-mailben kapok. Levélben számla jön, baszogatás és utolsó felszólítások. Tényleg, miért is nem csengetett fel a tetves postás, amikor mindig itthon vagyok kora délután? Jah, mert egy szopósszájú geci, azért.
A boldogság egy kibaszott üres postaláda, amit csendben zabál a korrózió.

péntek, július 11, 2008
A Life of Agony továbbra is a világ egyik legjobb bandája. Kicsit féltem, hogy reagálok rájuk, amikor 12 évi rajongás után élőben nézem őket, de a teljesítmény az teljesítmény. Koncertekre fogok járni. Megint.
kedd, május 27, 2008
No és akkor linkek, csak azért, mert geci lusta vagyok e-mailt írni most és mindörökké. Azért az SMS még nehezebb.
Srakker és Psychlonejack kollegáknak, és mindenkinek, aki szeretné: War Nerd, személyesen. Nem mondom, hogy helyenként nem tudnám hajókürt-hangon leüvölteni, de azért a fickó zseniális.
Egy első véhás honlap, ami megállja a helyét a nagyokkal szemben is.

Egen, szomorú az efféle a Vár közepén, de ne feledjük a dolog előnyeit sem.
1. Végre egy hely a Várban, ahol nyugodtan le lehet tolni egy sört anélkül, hogy fritz turistákba vagy kósza kormányőrökbe botlana az ember.
2. Ez a belvárosban az egyetlen nyugis zöldterület, ahol úgy lehetett egy jót dugni*, hogy nem kellett ráfektetni az aktuális csajt egy másik, szintén türelmetlen pár felül lévő tagjának a hátára.
*Régi történetek ugyan ezek, de a helyzet nyilvánvalóan változatlan.

csütörtök, április 24, 2008
Miután befejeztem egy súlyos vedelést Elmebeteg és Hero kollegával, menetred szerint beálltam egy üveg sörrel a kilences megállójába. Mit tesz isten, arra járt egy seggrészeg ír, aki útbaigazításért óvakodott a közelembe. Miután kiderült, hogy beszélem az angolt, először megdöbbent, majd módfelett megörült. Amikor pedig közöltem vele autentikus írkeltául, hogy egészségére, megesküdött a fuckin' godra, hogy akkor most hoz nekem italt. Én bólogattam, ráhagytam, de azért közöltem vele, hol van a legközelebbi nonstop. (Hagyd szárazon a puskaport, neh?)
Meg is találta. Egy szál, rosszul ejtett szóért tehát kaptam öt doboz Beckset. A varázsszót fasz se tudja hogy írják, kiejtésre kábé ez: "szlancsé". Sok szerencsét a részeg írekkel, népek, nekem volt.

péntek, március 28, 2008
Ezen a blogon még a büdös életben nem volt playlist, dehát there's always a first time...
2008. március
Moby - James Bond theme
Motörhed - Christine
Frank Sinatra - Somewhere bexond the sea
Dropkick Murphys - Shippin' out to Boston
És a szokásos bandák - És a szokásos nóták
Gyárthatnék hozzá ideológiát, de ez itt annyira elbaszott, hogy le kellett írnom.

szerda, március 19, 2008
Persze, halálra dolgoztam magam az elmúlt pár napban, de azért arra volt időm, hogy versenyen kívül megállapíthassam, a PC játékok történelmének leggyorsabban agyonbaszható főmonsztája a Bioshocké*. Nem írom le a nevét spoilerveszély miatt, mert akkora szívem van, hogy jóllakhatna belőle egy hentesüzlet. A játék azonban egy kibaszott klasszikus.
Kevesebb, mint 60 másodperc easy módban, bár én egy láma vagyok.

szerda, március 05, 2008
hétfő, január 28, 2008
péntek, január 18, 2008
Megjött az új hűtő, a régiből recyclingoltam, amit lehetett, majd letéptem azt ajtaját, utána ideiglenesen kibasztam az erkélyre, jóféle panelbunkóhoz illően. Sikeres ember vagyok.
csütörtök, január 17, 2008
Mivel még nem volt elég nehéz a kulcstartóm a Swisstool Spirittel, a Leatherman Micrával, a ledes elemlámpával és a hat klozettkulccsal, vettem egy gigás Pretec iDisk Bulletproofot. Multitoollal, késsel és órával egyőtt ezzel elérte a napi rendszerességgel magammal hurcolt acél tömege a fél kilót. Srakker kollega szerint egyszer hirtelen oldalra fogok billenni a sok szartól, pedig ez még igencsak távol áll egy decens lőfegyver tömegétől.
Golyóálló pendrive, ami mindig nálam van, felétve, ha viselek nadrágot. Most tehát magammal hurcolhatom zipelve az összes biszbaszt, ami életem folyamán írtam vagy fordítottam, ha pedig túl vérmes kritikusba ütközöm, könnyedén agyon is verhetem az elmúlt 10 évem munkásságával.

Baszki, istenszimulátor és macskaszimulátor. Ez egy vadonatúj játékcsalád-koncepció, bár gondolom, ez a két példány úgy hasonlít majd egymáshoz, mint a MOHAA és a CoD 1. Azt hiszitek, szórakozom? látszik,hogy nem éltetek még macskákkal egy fedél alatt.
vasárnap, január 06, 2008
Közben van ám amúgy új órám, és kibaszottul élvezem. Órát választani majdnem olyan élvezetes, mint kést vagy autót. A malecperselyt nem kellett lezúzni érte, de sokkal dögösebb és jobban páncélozott, mint a Citizen, amit annak idején kinéztem magamnak. A két óra közötti árkülönbséget pedig késekbe fogom ölni, és miközben random dolgokat vágok majd, arra fogok gondolni, hogy mennyire jó, hogy egy hirtelen impulzusvásárlás folyamán nem vettem meg ezt a Doxát, ami ugyan semmivel nem jobb, mint a marlin-logós Casióm, viszont hurcolhattak volna miatta az adósok börtönébe.

Nincs kompromisszum. Kvarc és rozsdamentes acél.

péntek, január 04, 2008
Ennek a fasznak meg örömmel elmondanám, hogy büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozunk, büszke vagyok rá, hogy ismerhetem és örörmmel verem bucira a fejét az idei év tavaszán a közös névnapunkon. Mivel azonban már vagy még alszik, így leírom ide.
Márpedig én annak idején láttam ám egy ilyen Krazt, miközben ebédszünet szánalmas ürügyével lógtam az akkori munkahelyemről*. A kettes villamoson ültem valahol a Boráros tér és a Közvágóhíd között, amikor lassan elzúzott mellettem egy gigantikus tolólap, majd valahol - sokkal később - a homloklebenyem magasságában egy kurva nagy motorháztető is. A kerékaggyal éppen szembe tudtam nézni a Ganz üléséből, a motorhang pedig nem álmaim V8-át idézte ugyan, de minden dízeles dadogása ellenére is nyolc kibaszott, V-alakzatban elrdendezett henger szólt valahol mélyen, a kazánlemezből hegesztett kasztni mélyén. Imádtam. Szeretnivaló szerkezet, mint egy zeppelin vagy egy dreadnought. Feldobta a napomat, de komolyan.
*Nem kell számolgatni. Életem folyamán két kibaszott munkahelyem volt, mióta pedig blogolok, csak egy. Megemlítettem annak idején, Irány az archívum.
Jah, BUÉK.

kedd, december 11, 2007
szombat, december 01, 2007
Kedves naplóm,
A mai napon alig 12 szál cigit szívtam el 17 óra ébrenlét alatt úgy, hogy ebben volt idegesség, meló, írás és vedelés. Semmi hiányérzetem nincs. Cél a napi öt szál, de az tartósan, mondhatni örökre. Ebbe a törekvésbe rajtam kívül bele fog dögleni mindenki, aki a közelemben tartózkodik, de ne feledjétek, nektek áldozatot kell hoznotok. Gondoljatok arra, hogy lehetne rosszabb is; mi lenne, ha végleg és totálisan le aakrnék szokni?
Some of you may not come back alive. But I don't give a fuck.
Nyugi, szenvedek én mindenki helyett bonuszként.

hétfő, november 19, 2007
Ha valaki szóba áll velem, megvan a kockázata, hogy késbuzivá alakul a beszélgetés végére. Ezek után persze csillogó szemekkel bámulja a netes boltokat, egészen addig, amíg - a nyilvánvaló hulladékok tucatjainak kizárása után - rá nem vezetem, hogy tulajdonképpen melyikre is van szüksége a tíz megfelelő ár/minőség arányú darab közül. Ilyenkor jön az a stádium, amikor az újszülött mániákus képes vadidegen embereket megszólítani az utcán, csak azért, hogy megnézze, milyen kés vagy multitool tartozik az illető zsebéből kilógó kliphez vagy a SOG, Leatherman vagy Victorinox felirató övtokokhoz. Ez végleges és gyógyíthatatlan. Sajnálom.
Mindezek ellenére én kibaszott módon veszélytelen vagyok PsycloneJackhez képest. Ő ugyanis órabuzi. Nekem pedig most kell egy fekete számlapos Citizen JT3000-59E. Kell. Kuss.

Requiem
Alig két hónappal azután, hogy asszony megörökölte a régi monitoromat, szerencsétlen kütyü végett vetett az életének. Vén, katódsugárcsöves Compaq volt, hatezer forintért vettem valami bontóban vagy hét éve és már akkor sem volt fiatal darab. Ez idő alatt néha akkora parasztlengőket vittem be neki, hogy harminc-negyven centikről vágódott a falnak, dolgokat tároltam rajta, beletölthettem vagy két-három deci alkoholtartalmú folyadékot, sőt, egyszer véletlenül fel is gyújtottam. Mindennek ellenére járt, mint egy dieselmozdony. Biztosra veszem, hogy szerencsétlen hulladék azért követett el harakirit, mert hiányzott neki a szerető gondoskodásom.
R.I.P.
Temetés a tavaszi lomtalanításkor.

csütörtök, november 15, 2007
A Smatch boltokban lehet hűtött surimit kapni, pszerdo-lábrák formátumban, 1200HUF/kg áron. A jó hír, hogy olcsó, egészséges és kibaszottul finom nyersen, salátában szendvicsben és - remélehetőleg* - sütve egyaránt. A rossz hír, hogy kedvenc távol-keleti éttermeinkben minden bizonnyal ezt adják rák helyett. Lehet töprengeni, hogy vajon a 6000 forintos királyrákot vagy a surimit számolják-e fel nekünk, európai balekoknak.
*Asszony uyganis éppen most süt ki egy adagot.

hétfő, november 12, 2007
32.
Egyébiránt két órányi google-hu után csak sikerült megtalálnom az Authority 13+ számait. Spanyolul. Fuckery. Angolul van valakinek?

kedd, október 30, 2007
Back.
Hóviharos hetek voltak ezek, kisebb bajom is nagyobb volt a blogfrissítésnél. A hét folyamán bővebb kiadással jelentkezünk, de addig is tekintsük meg Hans-Jürgen Feldwebelt, az Afrika Korps szexrabszolgáját, amint egy Kübelwagenben hedbengel.

hétfő, október 08, 2007
Minden frankó és kiszámítható. Innentől 72 órát szakadtra melózom magam, de ezzel egy nagy projektnek vége, majd kreatív munkát csinálok hétfőig, azt' lenyomtam egy másfél éves cuccot, ami amúgyis dicsőség dolga.
Mindenki megnyugodhat, nincs semmi titok, de a fanfárokat csak egy hét múlva kezdem fújni.
Utána sietve keresek egy valag pénzt a harmadik melóval, majd ha ezzel végeztem, végre megírom a steampunk regényemet. Késő tavaszra/kora nyára tervezem befejezni.
Majdnem minden megjósolható és átlátható. Döbbenetes.

hétfő, szeptember 10, 2007
Jah, megvan a céges gép, céges monitorral és - mindezidáig be nem üzemelt - céges nyomtatóval. Azt hiszem, ez életem első modern vasa. Vannak mindenféle adatai, de ez soha nem érdekelt; a lényeg az, hogy a közeljövőben tesztelni fogom két-három valóban modern játékkal, mert fő a rendeltetésszerű használat.
Egyéb tartós fogyasztási cikkek harácsolásában eljutottam odáig, hogy a 15 éves és 6 éve tönkrement Bucktoolom felváltására sikerült beszereznem egy Swisstool Spiritet. Kibaszottul elégedett vagyok a kütyüvel, részletes review még a héten. A magyar forgalmazó röhögésre ingerlő 31000 forintos árajánlata helyett postaköltséggel együtt sikeresen kifizettem érte egy erős 11000 helyi egységet.
Collateral damageként megjött a Crooked Little Vein is. Review szintén a héten.

kedd, szeptember 04, 2007
Nédda' miket nem talál az ember munka közben, egy számgépes játék* fordításához szükséges google-fu formagyakorlat végeredményétől két-három linknyire!
Ezek észak-koreai mozgalmi dalok. Letölthetőek. Azért meglepett a Fenjanban nyomuló svájci villamos is, de ez komolyan ütött. Meghallgattam a No Motherland Without You és a The Song of General Kim Il Sung címűeket és a cirkuszi nótát, mert érdekelt a gitárszóló.
Már nem fáj semmi.
*Nem mondom meg, milyen játék. Titoktartási nyilatkozat, vagy mijafasz. Mindenesetre vanna benne észak-koreaiak.

kedd, augusztus 28, 2007
Szeptember 9? Tulajdonképen akár el is mehetnék, nekem is van vagy 2-300 példányom. Van, ami megmaradt még 6-7 éves koromból, de akad olyan is, amit azért vettem, mert meggyőzően dieselpunk külseje volt, vgy azért, mert infantilis vagyok.

Hot Wheels rulez.

Hot Wheels rulez.
vasárnap, augusztus 19, 2007
péntek, augusztus 17, 2007
Sokadszorra kapon azon Forrestet, hogy a dezodoromat nyalogatja. Ez rögtön felvet három kérdést.
1. Ha az alkoholért teszi, miért nem szagol bele a whiskymbe?
2. Ha simán imponál neki a kék Gillette, miért nem eszi a borotvahabomat?
3. Lehet, hogy ez nagyon régi szokás, és már hónapok óta vegytiszta macskanyállal permetezem magam minden zuhanyozás után?

csütörtök, augusztus 16, 2007
Nah, szóval. Ha valaki nem tudná, van egy picsa jó állásom már vagy 2.5 hónapja. A társaság jó, a munka korrekt, a pénz pedig a legjobb. Sok. Kár, hogy év végéig ebből egy tetves fillér sem az enyém, de a körülmények, meg az ő szopós összejátszásuk. A "körülmények" közé sorolom persze az elmúlt években tanusított balfaszságomat is, de a vége ugyanaz.
Még egyszer; amit most csinálok, az majdnem ideális meló számomra. Főleg a pénzért, persze, de ha a munkakörülmények nem lennének korrektek, már rég felborítottam volna az asztalt. Nem azért dolgozom tehát kibaszottul, agyatlanul és geci módon sokat, mert hajtanak, hanem mert életemben először érzem, hogy minden tetves nap és óra készpénzre váltható. Ráadásul, mivel eleget picsogtam a számítógépnek csúfolt hulladékhalmazom miatt, talán kapok céges gépet is, ide, a macskaszőrrel, csikkekkel és sörhabbal borított melóhelyemre.
Most ellenben alszom. Ingyen.

Köszönöm gondoskodásodat, te kóristafiú-molesztálók védelmezője, te buta vén fasz, de gondját viselem én a sárkányomnak. Néha adok neki két büdös nagy pofont, hogy körbeforduljon az a vörös feje, mint a bagolynak, de amúgy megvagyunk, ő meg én.
"Úgy tűnik, lehetetlen szembeszállni ezzel az uralkodó gondolkodásmóddal, mindazzal a médiaerővel, amellyel rendelkezik, de Isten erősebb a sárkánynál, a szeretet diadalmaskodik és nem az önzés."
Akkor csak térdre, csuhás, azt' szeress. Én majd kételkedem. A szereposztás ki van találva.
A vad istenhívők meg újabban muzulmánok, de gondolom, az ő szeretetükből azért nem kérnél, mi?

vasárnap, augusztus 12, 2007
A csajom igazzy struccot sütött nekem ebédre. Ahhoz képest, hogy madár, nem is rossz, elvégre nyomokban sem emlékeztet a fehérhúsra. Talán olyasmire hasonlít, mint a marha. BTW kíváncsi vagyok, ez is rohangál-e fejetlenül, miután levágják?
Deja Factorynak és SRunmodnak pdig sok boldogságot a továbbiakban is.

szombat, augusztus 11, 2007
Hirtelen rájöttem, hogy a Pentera nem elég durva (5 minutes alone, nem valami régi, cicanadrágos prüncögés).
A Rough justice-ban több agresszió van. Mert élethű. A KMFDM, a Korn meg a Nine Inch Nails és a Motörhead meg egyenesen Panterába törli az orrát, mert az elég selymes.

kedd, augusztus 07, 2007
A végén még én is gránátot hajítok a kirakatba. Nem elsőként és tartok tőle, hogy nem is utolsóként.
Háttérinfó itt:
http://brainoiz.blogspot.com/2007/07/efott-szakma-morgs-bikinik.html
...és itt:
http://proba.wordpress.com/2007/07/30/freelancer-a-word-to-relearn/
Ha pedig tudnátok, hogy milyen Benny Hill feldolgozására váró jelenetek zajlanak le itt a szarpocsolyában, zokognátok.
Uramisten, baszki, egyszer a szakmában uralkodó kicsinyesség és/vagy agyatlanság el fogja érni a kritikus tömeget és akkor elnyeli az univerzumot a kibaszott nihil. A magyar sci-fi is olyan, mint a kolbász. Ne akard tudni, miből készült.

kedd, július 31, 2007
csütörtök, július 12, 2007
vasárnap, július 08, 2007
Rohadt magnó, folyton ezt nyomja a fejemben, valami reménytelenül múlt századi - még a kazettánál is elavultabb - hanghordozón.
We're the D-Day Dodgers out in Italy -
Always on the vino, always on the spree.
Eighth Army scroungers and their tanks
We live in Rome - among the Yanks.
We are the D-Day Dodgers, over here in Italy.
The Volturno and Cassino were taken in our stride
We didn't have to fight there. We just went for the ride.
Anzio and Sangro were all forlorn.
We did not do a thing from dusk to dawn.
For we are the D-Day Dodgers, over here in Italy.
Now Lady Astor, get a load of this.
Don't stand up on a platform and talk a load of piss.
You're the nation's sweetheart, the nation's pride
But we think your bloody big mouth is far too wide.
For we are the D-Day Dodgers, out in Sunny Italy.
When you look 'round the mountains, through the mud and rain
You'll find the scattered crosses, some which bear no name.
Heartbreak, and toil and suffering gone
The boys beneath them slumber on
They were the D-Day Dodgers, who'll stay in Italy.
Lili Marlene dallamra. Mi másra, baszki?

szerda, július 04, 2007
Apám '28-ban született, látott hát egyet és mást. Egyszer - amikor már szerinte is elég nagy voltam, hogy értsem, amit mond - azt mondta, hogy a háborús évek duplán számítanak.
Ha erőt vesz rajtam az önsajnálat, elszégyellem, magam.
Nekem ugyan nem kellett egy nyomoronc, lőfegyvernek alig nevezhető izével szembeszállnom a Vörös Hadsereggel, nekem nem kellett 16 évesen, reszkető hangon nyilas férgeket engedelmességre blöffölnöm, továbbá nem ítélt arra a történelem, hogy mindezek után mindenféle sötét, jöttment komcsi tönkretegye a családomat és a jövőmet. Fogalmam sincs, hogy az ő, és többezer sorstársa helyében lett volna-e erőm kimászni a szarból. Talán nem.
Most viszont ismét úgy vélem, nekem is voltak már éveim, amelyeket érdemes minimum 1,2-es szorzóval számolni. Remélem, több nem lesz.

kedd, július 03, 2007
A BKV-t sokminden lehet érdemes utálni, de ez itt különösen nyomós ok.
Inkább pakoltátok volna nappalimba azt a Mávag N26/36-ot, ti faszok, szívesen kerülgettem volna.

vasárnap, július 01, 2007
Tegnap este nagy zjt csapott két hajléktalan az erkélyem alatt, mire álmosságtól bedagadt szemmel leöntöttem a bagázst egy pohárnyi - tiszta - csapvízzel. A vérmesebb közölte, hogy sunyi komonista vagyok, ha meglát megkésel és különben is, ma éjjel is jön. Ha megteszi, kap öt liter szennyvizet. Ha holnap este megismétli, lemegyek és komolyan bántom. Addigra veszek gumikesztyűt. BTW a terv bevált, mert öt perc átkozódás után azért elkotródtak a picsába.
szerda, június 27, 2007
kedd, június 26, 2007
... és könyv TOP 9 folytatás...
5. Terry Pratchett: Guards! Guards!
Nem magyarul, akkor sem. A mi Sohár Anikónk a magyar könyvfordítás nulla kelvinje, valamivel a folyékony nitrogén alatt, így csak negatív reklámot kap. A könyv egy zseniális író egyik legjobbja. Hogy "vicces-e, mint a többi?" Faszt.
6. Graham Green: A harmadik
...mert Bécs, '46 és noir britben, és mert az (spoiler) áldozat a gyilkos. (end of spoiler) Conan Doyle, Dashiel Hammett és Agatha Christie csomót kötöttek volna magukra, ha feleennyit érne a teljes életművük.
7. William Gibson: Izzó króm
Kakukktojás, mert novelláskötet. Amilyenné a cyberpunk válhatott volna, ha el nem basszák időközben. 100 frame/másodperc, Ingram sebességű stroboszkóp. Ha rá kell kérdezned, miért nem idegesít, nem is értheted a választ.
8. William Shakespeare: Macbeth
Sznobul hangzik, mi? Rá se baszok. A jó ponyva az volt 450 éve is.
9. Anthony Burgess: Mechanikus narancs
Ez a könyv minden, ami az 1984 és a Szép új világ lenni akart valaha is. Habár a főhőst kedvem lenne krómacél széklábbal abuzálni, szépen megmutatja, milyen vékony kötélen kell egyensúlyozni a fullsize diktatúra és a vérlázító töketlenség között. A modern világ politikai erőinek több, mint 80%-a szánalmasan megbukna a vizsgán.
Kihagytam rengeteget, naná. Mikest és Moldovát, Hellert és Hemingwayt például, és ez még csak az abécé két betűje volt a könyvespolcomon.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)