Ha belinkelek még egy Motörhead klipet akkor az elég súlytalan lesz, ugye? Oké, nem teszem.
Hölgyeim, ez nektek szól.
In the black.
Köszönöm. Köszönöm mindenkinek, aki volt, hálás vagyok annak, aki van, és külön köszönet azoknak, akik lesznek.
Senki nem távozik alvadtvér-pettyezte orchidea nélkül.
Nélkületek nem lennék az, aki vagyok. Sőt, nélkületek nem is lennék.
szerda, február 23, 2011
Rég volt már világpolitika. Igaz, más is régen volt már, de leszarom.
Szóval.
Egy arab ország fegyveres erői számára végre sikerült olyan célpontot találni, amelyik ellen van valamelyes esélyük. A saját polgári lakosságuk a szerencsés alany. Ha megnézzük az arab hadi sikereket, azt látjuk, hogy ez az egyetlen eset, amikor legalább sanszuk van arra, hogy nem alázzák őket szarrá. Az arabokat Szaladin óta rommá verték a mongolok, a bizánciak, a törökök, a franciák, az angolok, az amerikaiak, az izraeliek, sőt, még az olaszok és a perzsák is. A perzsák! Tiszta paraolimpia. És akkor tegyük hozzá, hogy még Szaladin is kurd volt.
Ha egy arab hadsereg háborút nyert az elmúlt 750 évben, akkor a vesztes fél is arab volt. Ha Izrael nincs a közelben, akkor a mesterségesen felpuffasztott hadseregeket, flottákat és légierőt nyilvánvalóan azért tartják, hogy a belső ellenzékkel elbánjanak, vagy azért, hogy legyen kinek kinevelnie a puccsistákat. Nincs ez máshogy Marokkótól Szaúd-Arábiáig (arra a szarhalomra még rátérek). A tömeghadseregek ideje kibaszottul lejárt. Ha sok szarul kiképzett kecskepásztort sok elavult harckocsiba, dreadnoughtra vagy biplánra pakolunk, akkor sok célpontot gyártunk. Nincs olyan arab haderő, aminek a legcsekélyebb esélye lenne mondjuk Görögország vagy Portugália ellen. Törökországot és Izraelt már meg sem említem, mert még az összehasonlítás is sportszerűtlen volna. Ez az alapvetés.
Egyiptom kicsit kilóg a képből. Egyiptom már majdnem működő ország. Elsődleges bevételi forrása a turizmus, amit nem lehet tanult és világi beállítottságú emberek nélkül csinálni. A lakosság erősen urbánus, a gyarmati lét nem zúzta le őket különösebben, polgárháború nem volt, az olajkészlet nem csinált belőlük nagyképű puhányt, szóval minden esélyük megvolt - és meg is van - hogy aránylag civilizált országot hozzanak létre. Hogy mivel baszódott el? A népszaporulattal, azzal. Rendes diktatúrákban sem tiltják a baszást, de a szülést az rendkívül. Ha az ország ötvenmillió embert tud eltartani, akkor rossz hír, ha nyolcvanmillióan állnak sorba névsorolvasásnál. Mindegy, milyen államformát választanak, akár juppik, akár imámok váltják Mubarakot, az oldszkúl katonai diktátort, ez az ország meg lesz baszva. Hacsak persze el nem jön ismét egy bibliai hét csapás. Olyat már láttak arrafelé. Közük volt hozzá a zsidóknak is, csak még nukleáris fegyverek nélkül. Persze, nem hinném, hogy a derék egyiptomiaknak annyira elment volna a józan eszük, hogy fejjel menjenek az IDF-nek.
Ja, és sokat teszek kevés ellen, hogy nem lesz vallási fordulat. Egyiptom lakosságának jelentős része nagyvárosi és nyugati életet él vagy élne, ha hagynák. Ragaszkodni fognak a sörükhöz, az internetes pornójukhoz, a csíkos fogkrémükhöz és a gyorsbüféikhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden kellemes és rózsaszín lesz arrafelé, de a dolgok nem csak egyféleképpen baszódhatnak el. Főleg akkor, ha arabok is szerepelnek a képletben.
No és akkor a kedvencem...
Líbia.
Kadhafit szarba nézem. A fickó mélységesen aljas, gyáva, gerinctelen féreg. Pezsgőt bontanék, ha egyenes adásban végignézhetném, ahogy a heréinél fogva felkötik egy Tripoli villanyoszlopra. Utána visszanézném lassítva. Újra és újra. És hisztérikusan röhögnék közben.
Diktátornak túl puhány, kényúrnak túl buzi, hadúrnak túl gyáva, diplomatának túl ostoba, terroristának túl komikus. Máshol soha nem húzta volna 42 évig. Egyiptomban egy Szadat vagy egy Mubarak percek alatt ágyelőt csinált volna a bőréből.
Az egyetlen épeszű gondolata az volt, hogy negyven tenyeres-talpas szűzből állította össze a testőrségét. Ha eltekintünk a nyilvánvaló előnyöktől, akkor is van egy szempont, amit kevesen vesznek számításba, pedig most lehet, hogy komoly jelentősége lesz. Ha a tomboló arab csőcselék és egy buzoid diktátor között nőszerű szüzek állnak, akkor a testőrkislányok tényleg kénytelenek lesznek halálig küzdeni az urukért, mert a kapituláció ilyenkor nyilvánvalóan nem opció.
Líbia tehát nem Egyiptom. Líbiát elfoglalták az olaszok. Igen, azok az olaszok, akiket az abesszín lándzsások tönkrevertek a '30-as években, azok. Innentől kezdve nyugodtan mondhatjuk, hogy maga Líbia egy vicc. Rossz tréfa, sok olajjal. A lakosság tanulatlan, reményvesztett, identitás nélküli. Túl megosztottak, hogy közös platformra helyezkedjenek, túl kevesen vannak, hogy tényleg számítsanak és túl forgalmas helyen vannak, hogy megfeledkezzen róluk a világ. Nagyon rossz kombináció. Nem lennék most líbiai. Igaz, eddig sem lettem volna. A partvonaltól 30 kilométernyire húzódó parti sávban él az ország lakosságának vagy 90 százaléka. A többi sivatag. Egy tökös huszadik századi állam haditengerészetével sakkban lehetne tartani az egészet. Ha az a pár csepp olajuk nem lenne, éhen is haltak volna a faszba. Ipar nincs, termőföld nincs, képzett lakosság a két nagyváros kivételével nincs, nem volt és még vagy két generáción keresztül nem is lesz. Hatmillióan lézengenek azon a kurva nagy, haszontalan földdarabon amin ott zörög egy Tripoli és egy Bengázi és néhány olajkút. Szigetek a sivatagban. Ha Tripoli városállam volna, még lehetne belőle valami... Mondjuk egy picike Szingapúr. Egy pici, punnyadt, lusta, koszos és vérszomjas Szingapúr, ahol nem szeretnek dolgozni és szar a kaja.
Mindegy, hogy Kadhafi megy-e vagy marad. Mindegy, hogy polgárháború lesz vagy kitör a béke. Nem számít, hogy az Al-Kaida diktál-e a jövőben, vagy az Artisjus. Líbiának két árucikke van; az olaj és a természetes határok, amik elválasztják Európát a wannabe bevándorlóktól. Ha Kadhafit elevenen megnyúzzák, az olaj akkor is áramlani fog, a bevándorló-jelöltek pedig - remélhetőleg - akkor sem.
Jemen eddig is halott volt, kurvára mindegy, mit tesznek a holttestével, Bahreinnel kapcsolatban pedig még nincs tippem. Szaud-Arábiára és Iránra meg hamarosan visszatérek.
És most reklám.
Szóval.
Egy arab ország fegyveres erői számára végre sikerült olyan célpontot találni, amelyik ellen van valamelyes esélyük. A saját polgári lakosságuk a szerencsés alany. Ha megnézzük az arab hadi sikereket, azt látjuk, hogy ez az egyetlen eset, amikor legalább sanszuk van arra, hogy nem alázzák őket szarrá. Az arabokat Szaladin óta rommá verték a mongolok, a bizánciak, a törökök, a franciák, az angolok, az amerikaiak, az izraeliek, sőt, még az olaszok és a perzsák is. A perzsák! Tiszta paraolimpia. És akkor tegyük hozzá, hogy még Szaladin is kurd volt.
Ha egy arab hadsereg háborút nyert az elmúlt 750 évben, akkor a vesztes fél is arab volt. Ha Izrael nincs a közelben, akkor a mesterségesen felpuffasztott hadseregeket, flottákat és légierőt nyilvánvalóan azért tartják, hogy a belső ellenzékkel elbánjanak, vagy azért, hogy legyen kinek kinevelnie a puccsistákat. Nincs ez máshogy Marokkótól Szaúd-Arábiáig (arra a szarhalomra még rátérek). A tömeghadseregek ideje kibaszottul lejárt. Ha sok szarul kiképzett kecskepásztort sok elavult harckocsiba, dreadnoughtra vagy biplánra pakolunk, akkor sok célpontot gyártunk. Nincs olyan arab haderő, aminek a legcsekélyebb esélye lenne mondjuk Görögország vagy Portugália ellen. Törökországot és Izraelt már meg sem említem, mert még az összehasonlítás is sportszerűtlen volna. Ez az alapvetés.
Egyiptom kicsit kilóg a képből. Egyiptom már majdnem működő ország. Elsődleges bevételi forrása a turizmus, amit nem lehet tanult és világi beállítottságú emberek nélkül csinálni. A lakosság erősen urbánus, a gyarmati lét nem zúzta le őket különösebben, polgárháború nem volt, az olajkészlet nem csinált belőlük nagyképű puhányt, szóval minden esélyük megvolt - és meg is van - hogy aránylag civilizált országot hozzanak létre. Hogy mivel baszódott el? A népszaporulattal, azzal. Rendes diktatúrákban sem tiltják a baszást, de a szülést az rendkívül. Ha az ország ötvenmillió embert tud eltartani, akkor rossz hír, ha nyolcvanmillióan állnak sorba névsorolvasásnál. Mindegy, milyen államformát választanak, akár juppik, akár imámok váltják Mubarakot, az oldszkúl katonai diktátort, ez az ország meg lesz baszva. Hacsak persze el nem jön ismét egy bibliai hét csapás. Olyat már láttak arrafelé. Közük volt hozzá a zsidóknak is, csak még nukleáris fegyverek nélkül. Persze, nem hinném, hogy a derék egyiptomiaknak annyira elment volna a józan eszük, hogy fejjel menjenek az IDF-nek.
Ja, és sokat teszek kevés ellen, hogy nem lesz vallási fordulat. Egyiptom lakosságának jelentős része nagyvárosi és nyugati életet él vagy élne, ha hagynák. Ragaszkodni fognak a sörükhöz, az internetes pornójukhoz, a csíkos fogkrémükhöz és a gyorsbüféikhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden kellemes és rózsaszín lesz arrafelé, de a dolgok nem csak egyféleképpen baszódhatnak el. Főleg akkor, ha arabok is szerepelnek a képletben.
No és akkor a kedvencem...
Líbia.
Kadhafit szarba nézem. A fickó mélységesen aljas, gyáva, gerinctelen féreg. Pezsgőt bontanék, ha egyenes adásban végignézhetném, ahogy a heréinél fogva felkötik egy Tripoli villanyoszlopra. Utána visszanézném lassítva. Újra és újra. És hisztérikusan röhögnék közben.
Diktátornak túl puhány, kényúrnak túl buzi, hadúrnak túl gyáva, diplomatának túl ostoba, terroristának túl komikus. Máshol soha nem húzta volna 42 évig. Egyiptomban egy Szadat vagy egy Mubarak percek alatt ágyelőt csinált volna a bőréből.
Az egyetlen épeszű gondolata az volt, hogy negyven tenyeres-talpas szűzből állította össze a testőrségét. Ha eltekintünk a nyilvánvaló előnyöktől, akkor is van egy szempont, amit kevesen vesznek számításba, pedig most lehet, hogy komoly jelentősége lesz. Ha a tomboló arab csőcselék és egy buzoid diktátor között nőszerű szüzek állnak, akkor a testőrkislányok tényleg kénytelenek lesznek halálig küzdeni az urukért, mert a kapituláció ilyenkor nyilvánvalóan nem opció.
Líbia tehát nem Egyiptom. Líbiát elfoglalták az olaszok. Igen, azok az olaszok, akiket az abesszín lándzsások tönkrevertek a '30-as években, azok. Innentől kezdve nyugodtan mondhatjuk, hogy maga Líbia egy vicc. Rossz tréfa, sok olajjal. A lakosság tanulatlan, reményvesztett, identitás nélküli. Túl megosztottak, hogy közös platformra helyezkedjenek, túl kevesen vannak, hogy tényleg számítsanak és túl forgalmas helyen vannak, hogy megfeledkezzen róluk a világ. Nagyon rossz kombináció. Nem lennék most líbiai. Igaz, eddig sem lettem volna. A partvonaltól 30 kilométernyire húzódó parti sávban él az ország lakosságának vagy 90 százaléka. A többi sivatag. Egy tökös huszadik századi állam haditengerészetével sakkban lehetne tartani az egészet. Ha az a pár csepp olajuk nem lenne, éhen is haltak volna a faszba. Ipar nincs, termőföld nincs, képzett lakosság a két nagyváros kivételével nincs, nem volt és még vagy két generáción keresztül nem is lesz. Hatmillióan lézengenek azon a kurva nagy, haszontalan földdarabon amin ott zörög egy Tripoli és egy Bengázi és néhány olajkút. Szigetek a sivatagban. Ha Tripoli városállam volna, még lehetne belőle valami... Mondjuk egy picike Szingapúr. Egy pici, punnyadt, lusta, koszos és vérszomjas Szingapúr, ahol nem szeretnek dolgozni és szar a kaja.
Mindegy, hogy Kadhafi megy-e vagy marad. Mindegy, hogy polgárháború lesz vagy kitör a béke. Nem számít, hogy az Al-Kaida diktál-e a jövőben, vagy az Artisjus. Líbiának két árucikke van; az olaj és a természetes határok, amik elválasztják Európát a wannabe bevándorlóktól. Ha Kadhafit elevenen megnyúzzák, az olaj akkor is áramlani fog, a bevándorló-jelöltek pedig - remélhetőleg - akkor sem.
Jemen eddig is halott volt, kurvára mindegy, mit tesznek a holttestével, Bahreinnel kapcsolatban pedig még nincs tippem. Szaud-Arábiára és Iránra meg hamarosan visszatérek.
És most reklám.
szerda, február 09, 2011
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)