A szerencsétlen pécsi egyetemistákat a pisztoly lőtte le. A pisztoly. Nem a mániákus, reszektő kező, izzadó és nyáladzó, többször bukott agresszív kretén, hanem a pisztoly. Be kéne olvasztani az ilyet harminc évre.

No, akkor egy bejegyzés. Kurva sokat dolgoztam, mert azt hittem, megéri. Kérdezzetek meg egy-két hét múlva, addigra kiderül. Tervezek amúgy egy egyedi elemzést az iráni-izraeli műbalhéról, ha úgy gondolom, akkor leírom majd ide. Majd, de még talán ebben a hónapban. Ha nem gondolom úgy, akkor vagy nem írok semmit, vagy írok valami mást. És ez tuti. Továbbá konstans őszi depresszióm van, minden héten valami másért.

Még idén el kell, hogy váljon a szar a májtól. Minden fronton. Gondolom én. Persze, soha nincs egyértelmű válasz. Minden konkrétan feltett kérdésre 90 százalékban időhúzás a válasz.* Nem, harapófogóval sem lehet kihúzni belőlem konkrétumot. Majd frissítek.

*"Droplets of yes and no in an ocean of maybe"