A magyar fantasy közélet egyik kis fóruma ismét érdekes kis abortuszmaradékot termelt ki magából. Van egy szánalomhalmunk, aki az elmúlt három évben legalább havonta egyszer kényszeresen közli, hogy 2 szerző adott könyvei minősíthetetlen szarok. Az egyik jobb sorsra érdemes balek persze én vagyok, a másik pediglen a magyar sf/fantasy élet legelismertebbje. Az összehasonlítást akár megtisztelőnek is vehetném, de nem megy. Véleménye persze lehet, nem gáz, elvégre aki Magyarországon ponyvát ír, az jobban teszi, ha vastagabb bőrt növeszt a pofájára, mint a bakancstalp. A gondom véleménynyilvánítása gyakoriságával van; ez már nem kritika, még csak nem is nem rosszindulatú szellemi maszturbáció, hanem valami még rosszabb: ez Tourette-szindróma.

Mindez kevés lenne hozzá, hogy hősünket igazán szarba nézzem. Ezt azzal érdemelte ki, hogy miután ismét kifosta magából a baromságát, még bocsánatot is kér. Én még soha nem kértem bocsánatot azért, ha megsértettem valakit, akit amúgy meg akartam sérteni.

Biztos ezért van az a hírem, hogy egy őszinte, talpig becsületes bunkó vagyok.
Uramisten, nehogy válaszoljak neki egyik vagy másik fórumon egy idegesebb pillanatomban!

BTW note to self: holnap az egyik fórumon muszáj megnyilatkoznom, mert válaszolnom kell egy teljesen jóindulatú kérdésre.

A helyzet lehetne sokkal rosszabb is. Enyém a világ legpengébb nője, a munkám frankó, pénzem akad. A barátaim jobbak, mint egy család, az álmaim tisztelettudóan realisták és messze van még az az idő, amikor - szándékaim szerint - cafatokká robbantom magam egy olcsó harminclábas vitorlás fedélzetén valahol az Atlanti-óceán közepén.

És most igyunk. Mondjuk arra, hogy kerítek egy húszéves, kurva nagy Volvót fél éven belül és nem abban kell laknom. Igyunk arra, hogy ne zuhanjunk le, hogy érjünk célba mindannyian egy darabban és senkit ne gyilkoljunk le útközben, aki amúgy nem érdemelné meg.

Oké. soha a kurva életbe' nem lesznek itt tagek. Tessék küzdeni olvasás közben, nekem sem könnyű írni.