csütörtök, február 02, 2006

Erről először is eszembe jut, hogy milyen szánalmas, hogy alapvetően csinos, jókedvű, dögös csajokat erőnek erejével lefogyasszanak még 5-8-10 kilóval, azért, hogy megfeleljenek egy soha nem létezett férfiideálnak. Köszönöm, én nem szeretnék modellcsajt, van nekem igazi.
A második dolog, ami agylebenyen basz, az a német nyelv szépsége.
Heidi Klum. Ez itten egy női név. Biztosan olyan érzéki lehet szeretkezés közben a fülébe lihegni, mint például azt, hogy Flammenwerfer, vagy Flugabwehrkanone, esetleg Schlachtschiffe.

szerda, február 01, 2006

Murphy egyik alaptörvénye, hogy ha egyidőben két billentyűt ütsz le egy klaviatúrán, tuti, hogy a rossz írásjel jelenik meg a monitoron. Mivel én például kurva gyorsan gépelek, ugyanankkor nagyon pontatlanul is, volt időm, hogy tisztelettel és alázattal tudomásul vegyem ezt a szabályt. Ma viszont legalább tízszer a jó betűt hozták ki győztesnek az egyesek és a nullák. Értitek? Mintha tíz vajaskenyér esett volna a meg nem kent oldalára!

Közeleg az armageddon, és ha már elkerülhetetlen, akkor remélhetőleg előbb fut be, mint a számlák.

hétfő, január 30, 2006

Ynev kibaszottul halott, én pedig csendben, lehajtott fejjel állok a temetésen, valahol a hátsó sorban, és megpróbálok olyan arcot vágni, mintha nem a vacsorámra gondolnék, pedig de. Hogy egyesek a holttest aranyfogain, jeggyűrűjén és lábujjcéduláján marakodnak, meglehetősen szánalmas. Ha legalább lenne tétje a dolognak, megérteném, de így csak nézek bután, és megfogadom, hogy kibaszottul nem foglalok állást, és hullagyalázást is csak jól körülhatárolható önérdekből leszek hajlandó elkövetni, aztán majd szégyellem magam.

kedd, január 24, 2006

A fogorvosom szerint semmi olyan baja nincs a bal felső hatosomnak, ami beavatkozást igényelne, így a kis mocsok most illegálisan fáj. Mint a kurvaélet.

péntek, január 20, 2006

Hérfőtől szolgáltatót váltok, szóval 2-4 hétig kissé ritkábban fogok blogolni. Úgy sejtem, a "ritkábban" azt jelenti, hogy "kibaszottul nem vesződöm a word+floppy+netcafé kombóval, és amúgy is geci lusta vagyok".

Stay tuned.

szerda, január 18, 2006

Békésen dolgozgatok, erre felcsönget a fotelből egy fickó, és megkérdezi, hogy van-e nálunk csótány, mert ha igen, akkor megszabadít tőlük. Mondtam, nincs, de ha lenne, a macskák etetése jóval olcsóbb volna. Sebaj, azért hagyott egy névjegyet. Még jó, hogy azt nem ajánlotta fel, hogy ez esetben hoz egy párat.

Jah, és helyettesítettem Szöszi havert a Törzskocsma pultjánál egy röpke óráig, azt' kaptam borravalót egy gyanútlan vendégtől. Életem első jattja. Beváltottam egy pohár sörre. Miért, más mit tett volna a helyemben?

Teljes gőzzel beindul a választási kampány. Engem meg ismét totál hülyének néz az összes faszarc politikus. Nem szokom meg.

vasárnap, január 15, 2006

Vannak dolgok, amelyek tíz év után is működnek, és vannak, amelyek kibaszottul nem.

Jah, igen jó buli volt. A sör+Jack Daniels+marcipános torta pedig nem is olyan elbaszott kombó, mint amilyennek előszörre tűnik.

péntek, január 13, 2006

Vajon elég lehet-e a porig rombolt magyar fantasy/sci-fi élet megmentéséhez néhány tehetséges és jószándékú szerkesztő és szerző elszigetelt akciója? Nem. De azért reménykedjünk.
I love the smell of burning polls in the morning.

You scored as Officer. Officer, you're the brass. The leader of the bunch. You have leadership qualities, or you have a really big ego. Most likely both. You know how to get things done, and don't care who you have to kill to get them done. Your a man/woman with a mission and to stand in your way means pain. You have gumption and intelligence to back it up.

Hold the line!!! AND SOMEONE GET ME A STARBUCKS!!!

Officer


69%

Special Ops


63%

Support Gunner


56%

Combat Infantry


50%

Engineer


44%

Artillery/Armor


38%

Medic


38%

Civilian


38%

Which soldier type are you?
created with QuizFarm.

szerda, január 11, 2006

Uramistan, abban reménykedtem, hogy ez fake. Hát nem. Naiv vagyok, és földhözragadt, mint egy futószőnyeg.

hétfő, január 09, 2006


Jah, és Asszonyállat kedvéért írásban is. Ez itten a cicabogár bazeg, Wilhelm egy macska. Nah.
Gyerekember kollega jóvoltából megtudtam, hogy az alaplapomban van egy chipset, valamint azt is, hogy ezt a baszt egy ventilátor hűti. Mondanom sem kell, hogy az efféle kütyükről az ember csak akkor vesz tudomást, ha elromlanak, ellenben akkor nagyon. Most éppen a 40 centis álló szobaventilátor hűti a chipeket.

Nagyon lowtech.

szerda, január 04, 2006

Egy hónappal ezelőtt ha Wilhelm végignyúlt a hasamon, csak a feje és a farka lógott rá a karfára két oldalt, most meg már a lábai is. Ez csak egyet jelenthet; sokkal karcsúbb lettem.

hétfő, január 02, 2006

Hubazmeg, rövid időn belül a három munkaajánlatom szállt el hirtelen a picsába... Fogorvostól akarok félni, bassza meg, és csak attól!
Kijött egy tömés a fogamból. Szerdán megyek a fogorvos nénihez, ő majd viszateszi. Doki néni egy régi lányhaver anyja, és amúgyis egy tünemény, meg minden, de azért nem vagyok nyugodt. Fogorvostól félni amúgy azért jó, mert közben nincs időm másért rettegni.

szombat, december 31, 2005

Asszonyállat azt mondta, hogy nincs egy rongya, amit felvehetne a szilveszteri bulira. Javasoltam neki, hogy akkor ne vegyen fel rongyot. Nem biztos, hogy megérem az új évet.


BUÉK népek, reménykedjünk benne, hogy 2006 jobb lesz, mint 2005.


...és az év utolsó brilliánsa Búvárzenekar kimeríthetetlen kincsestárából: a dohányosok próbálkozzanak meg a Silverado márkájú filteres szivarkával. A cucc cigiméretű, jó izű, elég erős, és ráadásul 279 kicsi HUFért mérik/20, és létezik belőle vaníliás és cseresznyés is, ha érdekel valakit. Jövőre én is váltok.

Serious Sam rulezik. Szép grafika, dögös fegyverek, és kellemesen arcade stílusú játékmenet, hogy a magamfajta lúzer is élvezetesnek találja a dolgot. Titokzatos jódlist meg amúgyis nehéz legetlingezni más játékokban, nemde?

kedd, december 27, 2005


Forrest tüzel. Még jó, hogy Wilhelm még túl kicsi a baszáshoz, mert ha egy napon nyolc vak kismacskát találnék az előszobában, bizisten nyitnék egy olasz éttermet.
Egy éve eltört a lázmérő, és mivel Asszonyállat úgyis meg van fázva, és úgyis patika közelében jártam, gondoltam veszek egy újat. Kipróbáltam, aszonta, 37,3. Különben nem is jutott volna eszembe megmérni a lázamat. Micsoda faszság! A fogorvos is mindig talál egy rossz fogat, még akkor is, ha egyszerű rutinvizsgálatra megyek. Betegeskedni meg ráérek, ha végeztem az aktuális melóval, és ha Asszonyállat meggyógyul.

Jól halad ellenben a dohányzáscsökkentő programom, már vagy 3 napja tartom a napi max. 15 szálas penzumot. Ezzel elégedett vagyok.

szombat, december 24, 2005

Nagyon várom, mit fog szólni asszonyállat az ajándékhoz.

...de ha a macskák tovább basztatják a véres verejtékkel megdizájnolt csomagolásomat, hozok a házhoz egy bulldogot. Ha meg az fogja baszogatni a csomagolást, akkor egy Thompsont is, azt' induljon a show.

Boldog karácsonyt, este 21:00-től lehet nálam gyülekezni.

péntek, december 23, 2005

Jah, és a szokott helyen mindjárt lesz 2-3 új Transmet rész. Stay tuned.
Ismételten meg kell, hogy állapítsam, Srakker egy állat. A tegnapi termés:

"Hogy hívják azt az érzést, ami akkor jelentkezik, ha úgy gondolod, hogy egyszer már adóztál valami után?

Dézsma vu."

Komolyan, a nyílt utcán megroggyant a térdem.

csütörtök, december 22, 2005

Spyderco Byrd Harp. Hogy a francba működhet ez a gyakorlatban? Nem kurva kényelmetlen ez a markolat? És különben is, hogy ekrül egy moltitoolba kalapács?

Jah, és egy korrekt blog Örököröm kollega gyűjtéséből. Nem munkahelybiztos.

szerda, december 21, 2005

Tisztázzuk; Kerényi Imre beszámíthatatlan idióta, vagy köztörvényes bűnöző, esetleg mindkettő. Civilizált országban* ezért még azt is letagadja az érintett párt, hogy valaha is ismerte szegény beteg balfaszt. Ha ez a kretén tényleg rávesz egy-két agyhalottat, hogy a választások után randalírozzank az utcán, megyek én is, és beállok abba a - minden bizonnyal igen hosszú - sorba, amelyben azok az állampolgárok állnak, akik bézbólütővel kívánják abuzálni.

*Persze, civilizált országnak abban a pillanatban lemondott volna a miniszterelnöke, amint nyilvánosan terroristának merészelné nevezni más országok sportolóit.

I vote with a bullet.

kedd, december 20, 2005

Ahogy Forrest meghallja, hogy bekapcsolom a mikrót, felmászik ,és meredt szemmel bámulja az odabent forgó kaját. Szerintem két tányér között macskaeledel-reklámokat kellene sugároznom.

Azt hiszem, ezt ötletet megéri szabadalmaztatnom.

hétfő, december 19, 2005

Annak idején még a saját vérrokonaim antiszemita böfögését sem toleráltam. Nem fogom eltűrni az effélét mástól sem, főleg nem a saját házamban. Asszonyállat zajosan egyetért, hálistennek.



Más.

Rég esedékes volt már a tegnapi vedelés Raonnal (akit a saját kérésére ezentúl ilyen néven emlegetek) valamint Zenmesterrel. Gondolom, legkésőbb nyáron folytatjuk.

vasárnap, december 18, 2005

Nixon és becsület egy mondatban? Igen. Nixonban volt annyi becsület, hogy ennél kevesebbért is lemondott, és eltakarodott a picsába.

péntek, december 16, 2005

Oké, írok én is nap nótáját. Pantera: Mouth for war. Ilyeneket sokkal gyakrabban hallgattam akkor, amkior még fiatal voltam, romlatlan és szűzies. Manapság már a koponyán megreccsenő hidegvágó hangját is szelídnek tartom néha.
Szekularizált Magyarországot akarok!

Nem de jure, hanem de facto.

csütörtök, december 15, 2005

Érzem, hogy egyszer, Összeomlás közeli hangulatom egyik random pillanatában a hétköznapian induló párbeszéd a következő fordulatot veszi majd:



Pénztáros: - Kisebb pénz nincs?
Búvárzenekar - De van, baszod. Csak azért fizetek százas helyett tízezressel, mert pazarolni akarom a saját időmet, elélvezek, ha két kiló aprópénz ütögeti a bal herémet a zsebemben, és mert imádom, ha a magadfajta pondró durcás pofával megmoccantja a zsíros valagát, miközben a visszajáróért nyúlkál. Szóval igen, van apróm, csak nem adok! Végezd a munkádat, amiért megfizetnek, te geci, mert agyonbaszlak egy rollni ötvenessel! Kurva anyád.

Pillanatnyilag megelégszem a "- Ha lenne, azt adnék." válasszal, és egy gyilkos tekintettel, de egyre fogy a türelmem.



Mellesleg mostanában elég ritkán fordul meg papírpénz a zsebemben. Lehet, hogy ezért csökken a toleranciaküszöböm.

szerda, december 14, 2005


A keresőszavakból tudom, hogy olvasnak olyan késbuzik is, akiket nem ismerek személyesen. Hasznossá teszem magam; alant egy dögvészesen jó táblázat látható, amely a különböző késacélok kopásállóságát és szívósságát mutatja. Durva megközelítéssel a kopásállóság az éltartást jelzi, a szívósság pedig a hirtelen mechanikai hatásoknak való ellenállást (csorbulás, stb.).

A cucc kis hibája, hogy nem jelzi az acélok aktuális keménységét, de a Crucible gyakorlatát figyelembevéve valószínűleg az optimális értéken ábrázolják a dolgokat, pl. a táblázatban 44C 58-60 rockwell, az M2 pedig 62-64 rockwell táján lehet. Nem szentírás, de hasznos.

Jah, és a keresőszavak, hogy nőjön a látogatottság:

Késacél
Késacélok
Strider
Benchmade
Spyderco
154CM
440C
O1
D2
Porkohászati acél
Rozsdamentes acél
Szerszámacélok
Szerszámacél
CPM acél
CPM 3V
CPM S30V
Pornóadó

Jah, és Asszonyállat
példáján okulva a slágertémák:
Iranyan sex, valamint kopasz punci.

hétfő, december 12, 2005


Összecsukható bajonett. Akarok egy ilyet!
Láttam már svájci tiszti bicskát MP3 lejátszóval, öngyújtóval, órával, sőt, egy Garfield képregényben még esernyővel is, de a tampontartós pink verzió azért meg tudott lepni. A helyzetet ez csak súlyosbítja: "The following sales material was supplied by the manufacturer. We find it amusing and hope that it doesn't offend any of our public."


A PC sódernek sürgősen gátat kell vetni, mert a Nagy Pocsolyán túl már '92-ben sem illett a távol-keletiekre azt mondani, hogy távol-keletiek, és ezt még ők maguk sem értették, mert hát ugye, ők tényleg távol-keletiek.
Nem fájna, ha a nigger, a bibsi, a nyomorék, vagy a bozgor kifejezések kikopnának a köztudatból, de abban a pillanatban, amikor kötelező lesz Szun-cut nagy euro-ázsiaiként, a bunkókat műveltségileg kihívásokkal küszködőkként, a gyújtogató csőcseléket pedig szegény, meg nem értett harmadik generációs bevándorlókként emlegetni, emigrálok az Antarktiszra.

Ott legalább csak arra kell ügyelnem, a pingvinek politikailag korrekt megnevezése
Pygoscelis antarctica.

vasárnap, december 11, 2005

szombat, december 10, 2005

péntek, december 09, 2005



A Volga nagyon, de nagyon hiányozni fog. Leállt a Zil és a Csajka gyártása is, Jelcin óta pedig német limókon utaznak a cár atyuska mindenkori utódai. Ezzel kimúlt az utolsó személyautógyár, amely az ötvenes évek amerikai autóinak technikai megoldásait alkalmazta. Mindent felzabál a bádoglemezből összekúrt, önhordó karosszériás, trendi és aranyos személyszállító kapszulák divatja. Szomorú. RIP Volga. Azért nem panaszkodom hangosan, mert ha meghallják az elvtársak, elvisz majd a fekete Matiz.
Néha feltévedek az Index polfórumára, ezzel letudva a hathavonta esedékes hánytatókúrát. Politikai témájú internetes fórumokba fröcsögni körülbelül olyan, mint nyilvános vécék falára firkálni. Én meg egy fasz vagyok, hogy egyáltalán odaklikkelek.

szerda, december 07, 2005

A Ronson az eddigi gyakorlattal szakítva nem 20, hanem 19 szál cigit pakol a dobozba. teljesen véletlenül vettem észre. Ez burkolt árdrágítás. Kurva anyádat, Austria Tabak.

Most pedig a nagy sikerre való tekintettel megyek, és ismét megölöm Heinrichet.

You can be destroyed, positively.
Végeztem a Wolfensteinnel. Pofás kis játék, igaz, a botok intelligenciája és a játékélmény a közelébe sem jöhet pl. a MOHAA és a COD szintjének, de mégiscsak század eleji cuccról beszélünk. A sztori és a szövegek kibaszottul okésak, és csak ezért csináltam végig. Megérte, buli volt.

"You know as well as I that I cannot be destroyed!

Yes you can sucka'. "


Mwuhahaha!!!

hétfő, november 28, 2005

Időközben Római is elérte a 30-at, és a helyzet csak fokozódik. Sűrű születésnapokkal tarkított évnek nézünk elébe.

Apeh pillanatnyilag kushad, de azért még sokág fogom érezni a bűzös leheletét. BQA.

Forrest pedig lehányta a Descartes fordításom eredetijét. Már mindegy, a pénzt megkaptam, így mindenképpen kihajítottam volna, de ez a bajtársiasság azért jólesett. Jó cica.

péntek, november 25, 2005

Rámszállt az adóhivatal. Pénzem nincs, adósságom sok.

csütörtök, november 24, 2005

A születésnapomra kapott ajándékok között volt annak a könyvnek a folytatása is, amelyet tavaly nyáron fordítottam. Nos, távol álljon tőlem, hogy autofellációt kövessek el, de szerintem egész tisztességes munkát végeztem annak idején. Az alapanyag nem volt rossz, és az ezernyi nyomorom ellenére igyekeztem még jobban feldobni, anélkül persze, hogy megerőszakoljam az alaphangulatot egy szöges tűzcsappal. Amikor a kezembe vettem a második kötetet, és láttam, ki fordította, már tudtam, hogy ez rendkívül fos lesz. Nem csalódtam. Ugyan, természetesen van bennem annyi szakmai szolidaritás, hogy ne írjam le a mind szerzőként, mind fordítóként hírhedten tehetségtelen "kollega" nevét.


Baszd meg, faszkalap, hamár stílusod nincs, ha egyszer nulla érzéked van a dramaturgiához, és még a fogalmazáshoz sem ugatsz többet, mint egy alsós, legalább azt tanuld meg, hogy az ige előtti igekötőt egybe kell írni a kibaszott igékkel, hogy a jóisten akárhova tegye azt a hülye fejedet.

hétfő, november 21, 2005

Kedves Sony, isten hozta Önt a Búvárzenekar által bojkottált cégek kicsiny, de dinamikusan növekvő listáján. Illusztris banda ez; jelen van rajta a Volkswagen, a T-Com és összes leányvállalatuk valamint filiáléik, a Cold Steel, a Lidl és a Nike. Tudom, hogy a nevezett vállalatok vezetőin most nem vesz erőt a féktelen pánik, de nem ez a fontos. A lényeg az, hogy legyek a jövőben bármilyen gazdag, változzon bármennyire az ízlésem, vagy az említett cégek termékválasztéka, az én pénzemet soha a büdös életben nem fogják látni. Ez elvi kérdés.

péntek, november 18, 2005

Montag, Whoisnot, Zöldíjász, welcome. A házigazda kibaszottul lusta, mint mindig, de csak felrezzent végre. Nah. És most igyunk.
Asszonyállat nincs kimondottan elragadtatva a helikopternevektől, de noprob,. kispöcs sorsát időközben eldöntötte az, hogy miután feltűnően érdeklődött a söröm után, kísérletképpen adtam neki egy csepp Szalont. Megitta. Tehát a macska csukaszürke, és szereti a sört. Egyértelmű a választás: Wilhelm.


Überalles, Gotterhalte, meg minden.
Pár hete, amíg még volt pénzem efféle faszságokra, vettem az Ikeában egy tükröt. Kicsit extrém formája van az én reménytelenül konzervatív ízlésemnek, de olcsó volt, megfelelő méretű, és ráadásul aránylag kevés macerával szállítható. Aki póbálta, az tudja, hogy fullsize tükröt hurcolni azért jó tömegközlekedési eszközön, mert nagy, nehéz, törékeny, drága, és nincs fogása. Namost. A cucc megteszi, ott punnyad a hálószobában becsomagolva, csak ugye ezek után azt kell kikombinálni, hogy hova a halál faszára pakoltam azokat kis műanyag biszbaszokat, amelyek a sarkokat a falhoz rögzítenék, mert az üveglapokon furat az kurvára nincs. Pozitív, hogy aránylag kicsi a kéró, és negatív, hogy a nevezett biszbaszok még kisebbek.


Az új macskának továbbra sincs neve, ideiglenesen a "Kis Pöcs" azonosítót kapta, de a helyből felemelkedésre való képességét, valamint instabilitását figyelembevéve talán nem rossz ötlet Kamov 26-ra keresztelni.

kedd, november 15, 2005

Az idei volt életem legjobb - és felnőttkorom első - születésnapi bulija. KIöszönöm mindenkinek, aki eljött - de főleg neked, béjb.

csütörtök, november 10, 2005

Forrest megszabadította szenvedéseitől Asszonyállat szobanövényét.

Hol az a kurva seprű?

szerda, november 09, 2005

Van valahol a kristályszférák alatt/között egy világ, amelyet meglehetősen kedvelek. Ha ott élnék, és a regényem hősei nem vernének agyon egy szöges hintótengellyel, tuti lenne pár törzskocsmám arrafelé, egy nyugodt helyen, például Erionban.


Sokan szaggatták meg és taposták össze, többek között én is. Mentségemre szolgáljon, hogy az én nyomaimat Caterpillar bakancs hagyta, nem lánctalp.

Épp hagytam volna nyugton oszlani a tetemet, de most talán történik valami odaát. Habár a dolog nem teljesen mentes mindenféle zászlóemelgetésektől, azért ígéretes. A szervezés nem rossz, a kollégák kedvelnivalók, és ha a zsákmány megéri a ráfordított időt és fáradságot, lehet, hogy csendben kilépek a Torozon'sból, elhajítok egy sörösüveget a kapuk tere felé, és a kedvenc járműveimet hátrahagyva elindulok valamerre még
odaát.



Talán. De azért előtte ezt még a tenyeremre tetoválom:



"There's one hole in every revolution, large or small. And it's one word long----PEOPLE. No matter how big the idea they all stand under, people are small and weak and cheap and frightened. It's people that kill every revolution."

kedd, november 08, 2005

Six levels of the French terror scale.

1 Empathize
2 Sympathize
3 Run
4 Hide
5 Surrender
6 Collaborate

hétfő, november 07, 2005

Ugyan, emberek, túlbonyolítjátok a helyzetet. Ez itt nem etnikai/vallási/társadalmi probléma, hanem kriminalisztikai. A csőcselék vallástól, nemzetiségtől és bőrszíntől függetlenül csőcselék, és tökmindegy, hogy gyújtogat, vagy hidat foglal, egy megoldás van: könnygáz, gumilövedék, és ha a helyzet eszkalálódik, eléslőszer meg gyerektörő-rács a Renault Magnumokra, azt' induljon a rock&roll.

szombat, november 05, 2005

"God made man and God made woman, but Samuel Colt made them equal."

Buli készül, aszony sminkel, és én nem merek neki beszólni. Remélem, hajnali egykor meglesz a szokásos leszbishow, mert ha már én nem kenhetem el a sminkjét, legalább egy másik csaj tegye meg., és lehetőleg úgy, hogy lássam.

péntek, november 04, 2005


"Ugye Önnek is van kedvenc Chevrolet modellje?" Jah, persze, hogy van, több is, de szerintem kurvára nem örülne a nyomorult Daewoo díler és a marketingesei, ha kiderülne, hogy a Chevrolet márkanévről sem nekem, sem másnak nem az ímmel-ámmal négyhengeres, alufóliából hajtogatott koreai juppimobbil ugrik be, hanem például ez. Mivé lesz így a világ, bassza meg? Tudom, badge engineering, de akkoris.

szerda, november 02, 2005

Hűt.
Beüzemeltük az "új" hűtőt. Azt, amelyiket ugye kizárólag állva lett volna szabad szállítani, de a 130 literes Lehel és a Renault 5-ös csomagtartója nem teljesen kompatibilis. Imádkozzunk.
Szerelmes vagyok a saját nőmbe. Beteg féreg vagyok, tudom, de akkoris.

vasárnap, október 30, 2005

Tegnap összefutottunk Hombre haverral. Sokszáz más téma mellett érintőlegesen megemlékeztünk Hombre melóhelyének - Királyi Tévé - perverzióiról. Figyelem, az alább link kurvára gyilkos.

Ezért a fostalicskáért huszonötmilliót áldoztak a pénzünkből. A mi kibaszott pénzünkből, igen. Teljes hosszában természetesen nem néztem végig, mert azért mindennek van határa, de az agylebenyt érő mustárgáz-támadás időpontját megjegyeztem. Ez 03:31-kor kezdődik, amikor Sebestyén Büdöskurvaanyját Márta elkezdi a következő sódert, hogyaszongya: "Magyar izmos/török vézna/erről tudósít a Géza/a Gárdonyi Géza". Utána rapbetét balalajkakísérettel. Mindenki hallgassa meg, baszki, ne csak én szenvedjek egyedül. Szellemi nihil extraordinaire.

Az egy dolog, hogy én személy szerint kiütést kapok a nyomorult sznoboktól, akik "világzene" címen magyar és nemzetközi lagzilajcsikat és zámbódzsimiket hallgatnak, és ezek után azt hiszik, hogy ők az emberi kultúra zászlóvivői. De ennek a takonyfolyamnak még ez a legvesbé negatív aspektusa. A világ megérett a pusztulásra.

csütörtök, október 27, 2005

Ha az ember magával hurcol egy frissen vásárolt fémhokedlit a kurva zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, mindig lesz ülőhelye, továbbá feldobja a napját az értetlenkedő idióták, és a mindenáron az ülés átadására felszólító kombatnénik döbbenete. Csakis arra kell ügyelni, hogy a nevezett bútordarabot ne hagyjuk merő felelőtlenségből a villamoson, mint pl. ahogy kis híján én tettem. Érdekes volt a cikk, nah.


Amúgy a sámli extrém esetét kivéve soha nem hagyok el semmit, kivételt talán az esernyők képeznek. Lapzártakor vagy tíz esernyőm van a világ két kontinensének kilenc városában.

szombat, október 22, 2005

A húszéves Minszk hűtő javíttatása 30K lenne, egy öt-tíz évvel fiatalabb használt cucc kábé ugyanennyi. Lehet töprengeni, vajon melyiket fogom választani. Kölcsön kell kérnem. Megint. A kurva életbe, már azt hittem, túlvagyok a nehezén. Lófaszt.

Mellesleg mindenkit megbaszott az őszi depi, de nem ezért.

Tegnap Zöldíjásznak köszönhetően bekurbliztuk a közelmúltban megbeszélt középkori vámpír gémet.

Béjb toreador,
Gimp tremere, Kötéltánc nosferatu, Srakker Brujah színekben indul, részemről a dán ventrue. A nemzetiséggel nem volt komoly gáz, mert mindig ki akartam próbálni egy normann karaktert. A norvég hamar kiesett, mert ez a nép hirhedten kevés vizet zavart az 1100-as évektől egészen a XX. századig, az meg lehet hátrány. A svéd karakternek az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a kérdéses korban az egyetlen jelentősebb városuk a rendkívül nemes csengésű Birka volt, és ez számtalan tréfás asszociációra adhat lehetőséget, pedig a partink eddig sem a gótikus horror maradéktalan átéléséről volt híres. Kizárásos alapon dán lettem.

Fog ez menni, nah. A társaság többségéhez képest aránylag kevéssé vagyok geek, de most a legjobbkor érkezett a cucc.

És baszki, ez lenne az első bejegyzésem szerepjátékról másfél év alatt? Unfuckingbelievable.

péntek, október 21, 2005

Mivel naivan őszinte és/vagy módfelett tahó vagyok, még soha nem zavart, hogy a blog intézménye alkalmatlan rá, hogy bizonyos emberekről nyilvánosan nyilatkozzak. Soha nem hittem volna, hogy egyszer majd a az lesz problémás, ha azt akarom leírni, hogy egy állatot akarok megnyúzni, felkockázni, és kukoricakörítéssel feltálalni Forrestnek.


Minden rosszban van azonban valami jó; az tuti, hogy a fürdőszobaszekrény alatt csillogóan tiszta lesz a talaj.


Note to self: el ne felejtsem törölni ezt a bejegyzést hétfőig.

csütörtök, október 20, 2005


Úgy érzem magam, mintha egy kibaszott természetfilm közepébe cseppentem volna.



A lakásban ideiglenesen vendégmacska állomásozik, Borsó megtermett, szürke exnősténye. Forrest a sarokban parázik. Kiderül, hogy bírják egymást. Pillanatnyilag meglehetősen szórakoztatóak, de azért aggódom kissé. Vzipisztoly készenlétben.

hétfő, október 17, 2005

A Szigeten temettük el. Ezentúl minden fesztivál első itala az övé.

Szar, nagyon szar.
Meghalt Dönitz. Ráesett a létra.

R.I.P.

Épp panaszkodni akartam mindenféle jelentéktelen dolog miatt, de már nem.

vasárnap, október 16, 2005

Köln. Erről beugrik egy régi sztori; annak idején négy haverral elzúztunk Amszterdamba. Nem volt egy eseménytelen látogatás, de most csak egy epizód ontopic. Utazunk haza a vonaton, mérsékelt flashback, másnaposság, csillárszem, effélék, de mindezeket leküzdve a társaság egyetlen hölgytagjával kimentünk a folyosóra cigizni. A távolban megjelenik a kölni dóm, mire a kislány ezeket a szavakat bírja előpréselni a Pall Mall filtere mellől: "Hülye németek, hát nem képesek voltak ezt a szép templomot pont a pályaudvar mellé építeni?"

Leírhatatlan arcot vághattam, mert azonnal kapcsolt, és erőnek erejével megpróbált visszatartani attól, hogy visszacsörtessek a kupéba, és mindenkinek elmeséljem a dolgot. Nem járt sikerrel. A mondatból innentől kezdve legenda lett, a komiszabb fajtából, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy így, évek múltán is izzé-porrá lehessen szivatni a delikvenst.

péntek, október 14, 2005

Ha az ember tanulmányozza Anglia (nem az UK, szigorúan Anglia) történelmét, eluralkodik rajta az undorral vegyes csodálat. Ez a bagázs a százéves háborútól az első világháború végéig mindent elért, amit csak lehetett, ráadásul úgy, hogy közben alig hozott áldozatot. Van magyarázat a harmincéves, a spanyol örökösödési és a hétéves háborúban való szereplésükre, balance of power, perszepersze.
Az aljasságnak azonban olyan lélegzetelállító szintjére sikerült süllyedniük a napóleoni háborúk korában, hogy az ember lélegzet után kapkod az olvastára is.


Történt, hogy Franciaország megtámadta, és elfoglalta Hollandiát, és Batáviai köztársaság néven korlátozott autonómiával rendelkező tartományt kreált belőle. Tehette; a hollandok csak a tengeren voltak erősek, szárazföldön - nyilvánvaló okokból - esélytelenek voltak.

És hogy mit tettek erre dicső angolok, a hollandok régi szövetségesei? Természetesen francia csatlósállamnak nyilvánították a csak papíron létező Batáviai Köztársaságot, hadat üzentek neki, és elszedték egy-két jelentős gyarmatát.

Ahogy olvastam, könny szökött a szemembe, mintha wasabival kenegették volna az összes nyálkahártyámat. Ez olyan gyönyörűségesen aljas, hogy a szofisztikált emberből csak a egy elhaló hubazmeg! törhet elő reakcióként.

Az angol elegancia ott jelenik meg, hogy mindezt legalább nem hívjék gloire-nak.

kedd, október 11, 2005

A lakás hőmérséklete 17 fok. Fűtés nincs, mert mi a faszért lenne? Senki ne kérdezze meg, mennyi a havi fűtésszámlám, mert sikoltozni fogok, mint egy hatéves kislány az óriáskeréken.
Lapszemle.


Vettem egyet a Késműves nevű időszaki kiadvány első számából. A cucc a damaszkuszi acél-mammutagyar-ezüstberakás-gyöngyház-scrimshaw ötszögben kempel. A 40 oldal jelentős részét a magyar bugylibicska-ipar, és a jó öreg Késmánia reklámjai teszik ki, de szorítottak helyet két oldal viccnek (igenbazmeg, VICCNEK!) és versnek is. Mocskosul hasznos. Szerintem kiváló forrásanyag mindenkinek, aki utálja a titánt, a G10-et, és még soha a büdös életben nem hallott a 440C-nél korszerűbb acélokról.
Megtudhatjuk még továbbá, hogy a 60 rockwellnél keményebb acélok módfelett törékenyek. Mindezt lazán, visszakézből, mintha a
porkohászatot fel sem fedezték volna. Kurvára nem vártam jobbat, de azért jó lett volna kellemesen csalódni. Kiváló olvasmány lesz a vécén.

És ez itten az ország egyetlen szaklapja. Baszhatjuk, feleim.

szombat, október 08, 2005

Igen, visszanyávogok a macskáknak, ha azt hiszem, hogy senki nem hallja. Nem tetszik vazze?

csütörtök, október 06, 2005

A hátam mögött azt üvölti a reklámpicsa, hogyaszongya: "És ön hány kilótól akar megszabadulni?"
Ha már itt tartunk, elmondom: néhány grammtól, éppen annyitól, amennyit az állkapcsomra eszkábált géz+leukoplaszt installáció nyom.
Sajnálattal tudomásul kell vennem, hogy Asszonyállat telivér fogyasztózombi. Tökmindegy, milyen szart reklámoznak a TV-shopban, pillanatokon belül "Akarok egy ilyet! Meg egy ilyet is!" csatakiáltással bociszemeket mereszt felém, mintha nem tudná, hogy akkor sem vennék Ninjatron 3000 márkájú késkészletet, ha lenne rá pénzem, pedig erről szó sincs. A halefok egyetlen előnye, hogy rozsdamentesek, és ugye hiába vesz az ember dögös szénacél Mora Ericssonokat, ha azokról törvényszerűen lerohad az él a mosogatóban. Felesleges kütyünek tartom továbbá az apró áramütésekkel operáló fogyasztóbaszokat is, mert keserúen meg kellett tapasztalnom, hogy az edzés akaraterő dolga. No pain, no gain.

Forrest pedig annak ellenére, hogy totál szobatiszta, lefosta a saját oldalát, ezért kénytelen voltam bevágni a fürdőkádba. Ez alkalommal nem mulasztottam el vizet is engedni rá.

Huhh, bassza meg, azt mondta a tévéshopos lúzer, hogy "Telefonáljon most!" Haladéktalanul ki kell csavarnom a csajom kezéből a mobilt.

kedd, október 04, 2005

Fél óra. Nem is olyan rossz, főleg, hogy holnap megyek utoljára.

A fejemben novellatémák rohamoznak. Lánctalpcsörgés, lódobogás, bakancstalpak csattogása, hajtóműsivítás. Sort fogok keríteni mindannyiukra, nyugi.

Csak előbb keresek egy kis pénzt.
Tegnap 4 órát vártam a doktorluvnyára. A ma várakozási időt egy órára saccolom, fogadásokat a tagboardon lehet kötni. Eleinte egy vaskos Hemingway kötetet akartam vinni unaloműzőnek mára, de aztán mégis inkább asszonyállat mellett döntöttem.

szombat, október 01, 2005

Kötéscsere.
Ártatlanul hangzik, ugye? Lágy, meleg, érző női kezekre asszociál az ember, amelyek ropogósan fris gézlapokat helyeznek a sebre. Hát a nagy büdös lófaszt. A "kötéscsere" kifejezés alatt azt kell érteni, hogy feltépik a sebet, és kívül-belül nyúltagyik bedörzsölik a páciens fejét 100%-os kénsavval, vagy valami effélével. Érzéstelenítés természetesen nincs, pedig a metódus deklaráltan sokkal fájdalmasabb, mint maga a műtét. Kaptam is dícséretet Dr. Ms. Mengelétől, hogy milyen stramm fickó vagyok, mert ugye szisszenés nélkül tűrtem a tortúrát. Jah, ha tudtam volna, hogy szabad a verbális kommunikáció, hát hajókürthangon méltattam volna a családfáját hetedíziglen. Külön fájdalmas, hogy az eljárás közben tilos megütni az eü. dolgozót, mert a végén még eltörik, vagy ilyesmi.

péntek, szeptember 30, 2005

Új olvasók kedvéért: tavaly megcsípte egy darázs az arcomat. Allergiás vagyok a kis rohadékok mérgére, így akkorára dagadt a fél fejem, mint egy Zeppelin. Megműtöttek, bekötöztek, elmentem vedelni Troll haverrel, stb. business as usual.

Idén a bal pofám ismét ugyanezt a mutatványt produkálta, így hagytam magam ismét orvoshoz kergetni.
Eredmény: ismét itt ülök szemtől kulcscsontig bekötözve, pár deci gennyel szegényebben. Unom.
Mrs. Bakó/Mészáros/Hóhér, vagy mi a franc azt mondta, ezzel nem úszom meg, mert később tényleg be kell feküdnöm 2-3 napra, hogy végleg kiszedjék belőlem azt a faggyúmirigyet, amelyik konstans be van gyulladva a kurva rovar miatt.

Hát lófaszt. Ezt a kis kozmetikai műtétet letudom, azt' hazazúzok saját felelősségre még aznap, ahogy ma is.

Ha lehet, szeretem magam gézben tartani a dolgokat. Jah, külön örülök neki, hogy a hülye Ms. Mengele szombatra és vasárnapra egyaránt csak 7.30-ra tudott berendelni kötéscserére.

Rossz doki, nincs hálapénz.

csütörtök, szeptember 29, 2005


Note to self: ezt itt okvetlenül meg kell vennem. Aztán majd beidézem a 23. oldal 5. mondatát. Tuti, ígérem.
Nah, ezért néz ki úgy a magyar scifi, ahogy. Egymás faszát szopó tehetségtelen, de hatalmas egójú dilettánsok, stb.

Még egy verseny, amelyet megnyerni szégyen, elveszteni méltánytalan.

szerda, szeptember 28, 2005

Hát baszki, ismét kétszeres életnagyságúra dagadt a pofám. Úgy látszik 2004-ben mégis bennem hagytak néhány ízeltlábat. Nem örülök. Ha hétfőig nem múlik el, megyek dokihoz, és ez alkalommal talán egy olyat választok, aki érti is a kibaszott szakmáját, hamár befizettem vagy másfélmillió forintot a kövönbaszott tébének semmiért. Valami nagyon nem stimmel az egésszel, mert átaludtam a fél napot. Őszi punnyadás, vagy csak a gyulladás dolgozik az állkapcsom bal felén?

Jah, és persze meló miatt parázom. Két meló miatt, hogy pontos legyek.

hétfő, szeptember 26, 2005

Mivégre vagyunk a földön?

Mi az élet értelme?

Miért hordanak nyáron túlsúlyos nők olyan szűk nadrágokat, amelyekre lányan ráhullámzik a derekukon lerakódott zsír?

...és végezetü:l miért próbál mindenféle faszarc akkora adag szemetet lepasszírozni a szemétledobón, amekkora szemmel láthatóan el fogja tömni az érzékeny berendezést?

szombat, szeptember 24, 2005

Úgy látszik, a végén megint lesz aránylag okés, rendszeres melóm. Könyveket kell fordítanom (Mily kibaszottul meglepő!) Tűrhetően fizetnek, ha nem szakadok meg, de rendszeresen ledolgozom a 8/5-öt, akkor lehet majd annyit keresni, mint a cégnél, év elején. Pozitív, hogy ez még kezdő lóvé, és nagyon pozitív, hogy mindezt itthonról, kényelmesen kipárnázott fotelből. Már csak a közeljövőtől félek, mert hiába lesz ez okés, az elkövetkezendő két hónapot semmiképpen nem vészeljük át kölcsönkérés nélkül. Megint. Hánynom kell. Jah, a Deák téren a kilences busz megállójánál Yog-Sothot népszerűsíti a budapest2010.hu honlapot. Creepy.


hétfő, szeptember 12, 2005

Besüt a nap az ablakon, én meg napoztatom a hátam meló közben. Egész nyáron nem napoztam (nem kell sajnálni, a napozás nálam azt jelenti, hogy cipőben és farmerban monokinizek az árnyékban egy/sok hideg sörrel) ezért most pótlom, mert amúgyis mindig olyan színem lesz őszre, mintha egy uránbányában nyaraltam volna. Kivételt azok a ritka alkalmakjelentenek csak, amikor a Tiszán evezek, mert akkor a golyóállóan vastag réteg napolajréteg ellenére is szénné égek.
Hogy eközben a két macska a lapockámon nyáladzik, hogy megfájdul a derekam a hasonfekve gépelésől, és hogy a kurva napfénytől szart se látok a monitorból, az már collateral damage.

Tudom, nehéz a kedvemre tenni.
Csókolom, készül ám atomcsapásra a kurva anyátok retkes picsája, amiből a szenzációhajhász, hazug fejetek először kipislogott, az. Már elnézést. Ez itt egy körülbelül ötvenöt éves katonai doktrína része, amelyet nemcsak a NATO, hanem a keleti blokk is magáénak vallott.

Bassza meg, tudom, mit beszélek, voltam újságíró, méghozzá külpolos. Tisztában vagyok vele, hogy az uborkaszezon nagy úr, de ilyen esetekre az a bizonyos kódex azt írja elő, hogy sok kis színest kell nyomatni, de az aljas hazugságok terjesztéséra nincs bocsánat.

A nagy gáz az, hogy az esetek túlnyomó részében sajtópárti vagyok. Most nem megy.

szerda, szeptember 07, 2005

Bloghegesztés folyamatban.
Nah, akkor találtam a blognak egy korrekt háttérképet, így mostantól minden a HTML szakértőkön múlik. Tudom, inkább írnom kellene, és átkozottul rendszeresen, de C. Northcote Parkinson zseniálisan elmagyarázta, hogy az intézmények csak akkor omolhatnak össze, ha már szépen felépült a székházuk.
Például a brit gyarmatügyi minisztérium márványdíszes epületét bőven a XX. században avatták fel. Amíg a birodalom csillaga még kivilágított a béka kloákájából, addig különféle kormányhivatalok ablaktalan hátsó szobáiban döntöttek a gyarmatügyekről. Well.
Épp most készülök letörölni a monitort az utolsónak maradt Suicidal Tendencies pólóm cafatjaival. Múlik az idő, én meg konszolidálódom. Nyugi, nyakkendőt azért még nem tudok kötni, és nem is szándékozom megtanulni.

kedd, szeptember 06, 2005

Erre vártam. "A civilizáció olyan, mint a hibrid patkány. A világ leghatásosabb mérge sem elegendő az elpusztításához" mondta a legjobb magyar sci-fi író*, és igaza volt.

*Vagy lopta valakitől.

Én a civilizációnak drukkolok.
...feltéve, ha túlélem az Asszonyállat megszólításra adott reakcióját. Stay tuned.
Most, hogy Asszonyállat bepakolta a linkjei közé a BBC-t, nyugodtan felvehetem a blogját kezdőlapnak.
Tízezredik olvasóm között kisorsolok majd valamit, de pillanatnyilag csak az jut eszembe, hogy az illető leszaladhatna nekem sörért, azért meg ugye, nem igazán érte volna meg.

csütörtök, szeptember 01, 2005

Vizeléshez ritkán hordok magamnál feszítővasat és/vagy álkulcskészletet. Hiba. Miután óvatlanul becsuktam az elbaszódott zárú klozetajtót, kénytelen voltam a jobb sorsra érdemes nyílászáró lezúzásával elhagyni a vécét. Oké, az erőnlétem kielégítő, de azért erre az incidensre nem vagyok különösebben büszke.

Mindegy, ez egy meghatóan őszinte blog.