A magyar fantasy közélet egyik kis fóruma ismét érdekes kis abortuszmaradékot termelt ki magából. Van egy szánalomhalmunk, aki az elmúlt három évben legalább havonta egyszer kényszeresen közli, hogy 2 szerző adott könyvei minősíthetetlen szarok. Az egyik jobb sorsra érdemes balek persze én vagyok, a másik pediglen a magyar sf/fantasy élet legelismertebbje. Az összehasonlítást akár megtisztelőnek is vehetném, de nem megy. Véleménye persze lehet, nem gáz, elvégre aki Magyarországon ponyvát ír, az jobban teszi, ha vastagabb bőrt növeszt a pofájára, mint a bakancstalp. A gondom véleménynyilvánítása gyakoriságával van; ez már nem kritika, még csak nem is nem rosszindulatú szellemi maszturbáció, hanem valami még rosszabb: ez Tourette-szindróma.

Mindez kevés lenne hozzá, hogy hősünket igazán szarba nézzem. Ezt azzal érdemelte ki, hogy miután ismét kifosta magából a baromságát, még bocsánatot is kér. Én még soha nem kértem bocsánatot azért, ha megsértettem valakit, akit amúgy meg akartam sérteni.

Biztos ezért van az a hírem, hogy egy őszinte, talpig becsületes bunkó vagyok.
Uramisten, nehogy válaszoljak neki egyik vagy másik fórumon egy idegesebb pillanatomban!

BTW note to self: holnap az egyik fórumon muszáj megnyilatkoznom, mert válaszolnom kell egy teljesen jóindulatú kérdésre.

A helyzet lehetne sokkal rosszabb is. Enyém a világ legpengébb nője, a munkám frankó, pénzem akad. A barátaim jobbak, mint egy család, az álmaim tisztelettudóan realisták és messze van még az az idő, amikor - szándékaim szerint - cafatokká robbantom magam egy olcsó harminclábas vitorlás fedélzetén valahol az Atlanti-óceán közepén.

És most igyunk. Mondjuk arra, hogy kerítek egy húszéves, kurva nagy Volvót fél éven belül és nem abban kell laknom. Igyunk arra, hogy ne zuhanjunk le, hogy érjünk célba mindannyian egy darabban és senkit ne gyilkoljunk le útközben, aki amúgy nem érdemelné meg.

Oké. soha a kurva életbe' nem lesznek itt tagek. Tessék küzdeni olvasás közben, nekem sem könnyű írni.

Kibaszottul viszket a talpam. Le kellene lépni.

Nyaralnom kellene. Akár egy egész hetet is, vagy ilyesmi. Nincsenek nagy terveim; pillanatnyilag megelégednék azzal, hogy nyugodtan üljek egy körúti teraszon és ha a szemöldököm felhúzására hozna nekem valaki egy Long Islandet.

Mi a picsa vár tehát a postaládámban? Na mi, bassza meg? Persze, hogy ajánlott levélről figyelmeztető fecni. Feladó: APEH. Ki más, hogy baszná teherbe egy megvadult exkavátor. Hétfőn megyek postára, addig parázok csendben. Juteszembe... Kellemes híreket csak telefonon vagy e-mailben kapok. Levélben számla jön, baszogatás és utolsó felszólítások. Tényleg, miért is nem csengetett fel a tetves postás, amikor mindig itthon vagyok kora délután? Jah, mert egy szopósszájú geci, azért.

A boldogság egy kibaszott üres postaláda, amit csendben zabál a korrózió.

A Life of Agony továbbra is a világ egyik legjobb bandája. Kicsit féltem, hogy reagálok rájuk, amikor 12 évi rajongás után élőben nézem őket, de a teljesítmény az teljesítmény. Koncertekre fogok járni. Megint.

Hóvihar, bazmeg. Szerencsére újabban pénzért.

No és akkor linkek, csak azért, mert geci lusta vagyok e-mailt írni most és mindörökké. Azért az SMS még nehezebb.

Srakker és Psychlonejack kollegáknak, és mindenkinek, aki szeretné: War Nerd, személyesen. Nem mondom, hogy helyenként nem tudnám hajókürt-hangon leüvölteni, de azért a fickó zseniális.

Egy első véhás honlap, ami megállja a helyét a nagyokkal szemben is.

Egen, szomorú az efféle a Vár közepén, de ne feledjük a dolog előnyeit sem.

1. Végre egy hely a Várban, ahol nyugodtan le lehet tolni egy sört anélkül, hogy fritz turistákba vagy kósza kormányőrökbe botlana az ember.

2. Ez a belvárosban az egyetlen nyugis zöldterület, ahol úgy lehetett egy jót dugni*, hogy nem kellett ráfektetni az aktuális csajt egy másik, szintén türelmetlen pár felül lévő tagjának a hátára.

*Régi történetek ugyan ezek, de a helyzet nyilvánvalóan változatlan.

Miután befejeztem egy súlyos vedelést Elmebeteg és Hero kollegával, menetred szerint beálltam egy üveg sörrel a kilences megállójába. Mit tesz isten, arra járt egy seggrészeg ír, aki útbaigazításért óvakodott a közelembe. Miután kiderült, hogy beszélem az angolt, először megdöbbent, majd módfelett megörült. Amikor pedig közöltem vele autentikus írkeltául, hogy egészségére, megesküdött a fuckin' godra, hogy akkor most hoz nekem italt. Én bólogattam, ráhagytam, de azért közöltem vele, hol van a legközelebbi nonstop. (Hagyd szárazon a puskaport, neh?)

Meg is találta. Egy szál, rosszul ejtett szóért tehát kaptam öt doboz Beckset. A varázsszót fasz se tudja hogy írják, kiejtésre kábé ez: "szlancsé". Sok szerencsét a részeg írekkel, népek, nekem volt.

Ezen a blogon még a büdös életben nem volt playlist, dehát there's always a first time...

2008. március

Moby - James Bond theme
Motörhed - Christine
Frank Sinatra - Somewhere bexond the sea
Dropkick Murphys - Shippin' out to Boston
És a szokásos bandák - És a szokásos nóták

Gyárthatnék hozzá ideológiát, de ez itt annyira elbaszott, hogy le kellett írnom.

Persze, halálra dolgoztam magam az elmúlt pár napban, de azért arra volt időm, hogy versenyen kívül megállapíthassam, a PC játékok történelmének leggyorsabban agyonbaszható főmonsztája a Bioshocké*. Nem írom le a nevét spoilerveszély miatt, mert akkora szívem van, hogy jóllakhatna belőle egy hentesüzlet. A játék azonban egy kibaszott klasszikus.

Kevesebb, mint 60 másodperc easy módban, bár én egy láma vagyok.

Jeremy Paxman for the win.

A Patyomkin lázadó legénységének valószínűleg utolsó életben maradt tagja 102 éves korában halt meg Dublinban, ahol saját fish&chips büfét nyitott, nem sokkal az események után. És még én írok valószínűtlen dolgokat.

Megjött az új hűtő, a régiből recyclingoltam, amit lehetett, majd letéptem azt ajtaját, utána ideiglenesen kibasztam az erkélyre, jóféle panelbunkóhoz illően. Sikeres ember vagyok.

Mivel még nem volt elég nehéz a kulcstartóm a Swisstool Spirittel, a Leatherman Micrával, a ledes elemlámpával és a hat klozettkulccsal, vettem egy gigás Pretec iDisk Bulletproofot. Multitoollal, késsel és órával egyőtt ezzel elérte a napi rendszerességgel magammal hurcolt acél tömege a fél kilót. Srakker kollega szerint egyszer hirtelen oldalra fogok billenni a sok szartól, pedig ez még igencsak távol áll egy decens lőfegyver tömegétől.

Golyóálló pendrive, ami mindig nálam van, felétve, ha viselek nadrágot. Most tehát magammal hurcolhatom zipelve az összes biszbaszt, ami életem folyamán írtam vagy fordítottam, ha pedig túl vérmes kritikusba ütközöm, könnyedén agyon is verhetem az elmúlt 10 évem munkásságával.

Baszki, istenszimulátor és macskaszimulátor. Ez egy vadonatúj játékcsalád-koncepció, bár gondolom, ez a két példány úgy hasonlít majd egymáshoz, mint a MOHAA és a CoD 1. Azt hiszitek, szórakozom? látszik,hogy nem éltetek még macskákkal egy fedél alatt.

Közben van ám amúgy új órám, és kibaszottul élvezem. Órát választani majdnem olyan élvezetes, mint kést vagy autót. A malecperselyt nem kellett lezúzni érte, de sokkal dögösebb és jobban páncélozott, mint a Citizen, amit annak idején kinéztem magamnak. A két óra közötti árkülönbséget pedig késekbe fogom ölni, és miközben random dolgokat vágok majd, arra fogok gondolni, hogy mennyire jó, hogy egy hirtelen impulzusvásárlás folyamán nem vettem meg ezt a Doxát, ami ugyan semmivel nem jobb, mint a marlin-logós Casióm, viszont hurcolhattak volna miatta az adósok börtönébe.



Nincs kompromisszum. Kvarc és rozsdamentes acél.

Ennek a fasznak meg örömmel elmondanám, hogy büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozunk, büszke vagyok rá, hogy ismerhetem és örörmmel verem bucira a fejét az idei év tavaszán a közös névnapunkon. Mivel azonban már vagy még alszik, így leírom ide.