hétfő, augusztus 21, 2006

Becsszóra utálom a kormányt, éppen annyira, mint az ellenzéket vagy pont úgy, mint bármelyik, csúszó-mászó, gerinctelen férget, de arról tényleg nem ezek a pondrók tehetnek, hogy jött egy kurva nagy vihar.
Másodszor is rájöttem, frankó játék a Call Of Duty. Elvileg meg is kellene, hogy győzzön minden szoftverfejlesztéssel foglalkozó céget, hogy a jó engine és a szép grafika mellett az is eladhatóvá teszi a nyamvadt programunkat, ha jó a sztori és minőségiek a szövegek is. Az orosz kampány neveit azonban megválogathatták volna gondosabban is; persze, ad az embernek némi biztonságérzetet, ha Vorosilov őrmester és Malinovszkij közlegény fedezi az oldalát, de Brezsnyevet, Kalinyint és Csernyenkót azért túlzás volt csak ezért álcázott misszióra küldeni altiszti rangban.

A militánsabb lelkületű népeknek meg marad a tárcserés szex.

kedd, augusztus 15, 2006

Belpol rovat.

Ugye nem gond, hogy ezt a fingtornádót még én is pillanatok alatt szétrúgom, mint kakas a lószart?


Aszongya a demagóg faszfej, hogy:

"Mert míg a munkavállalók minden fillér után fizetik a közterheket, addig a vállalkozások egy jelentős része könyvelési trükkökkel eltünteti - közkeletű kifejezéssel "elköltségeli" - a vállalkozás adóköteles jövedelmét. 2004-ben az egyéni és társas vállalkozások 38%-a volt "veszteséges", ezért nem fizetett társasági adót."

És mi van a valóban veszteséges vállalkozásokkal? Különben is, mintha az alkotmányban is lenne néhány szó az ártatlanság védelméről. Vannak vállalkozók, akik adót csalnak, persze. Nem azért, mert a harmadik yachtjukra gyűjtenek, hanem azért, hogy kenyérre fussa. Akadnak olyanok is, akik még ezért sem csalnak, hanem befizetik szépen a jövedelmük 70-80%-át adóba, azt' vegetálnak havi 50K HUF-ból. Nosza, öljük meg mindet!

Fiúk, nem azért gyűlöllek benneteket, mert ellopnátok az utolsó használt kotonomat is, hanem azért, mert hülyének néztek, point blank.
Külpol rovat.

Nédda' mi mászott elő már megint egy kő alól!

Részemről maradok: كافر*, és büszke is vagyok rá.


*Elvileg ez azt jelenti, hogy hitetlen. A biztonség kedvéért azért még megkérdezem Zöldíjásztól is.

kedd, augusztus 08, 2006

"Csőtörés miatt a házban bizonytalan ideig nem lesz víz!"

Igen, abban a házban, amiben mi is lakunk, meg még vagy 500-an rajtunk kívül. Nem mintha a többiek érdekelnének, de gondoltam, ezt azért közlöm.

Akkor most jöhet a Moldova által leírt módszer: Ha zuhanyozni akarok, legjobb, ha felköpködök és aláállok.

hétfő, augusztus 07, 2006

Egy álommal kevesebb. kár, mert kevés maradt. Most, hogy utánaszámolok, egészen pontosan nulla. Most pedig megyek és tolom tovább a fostalicskát, mint ahogyan azt egy csődbement vállalkozónak illik.

Nem tudom, hogy csinálták a fritzek, mert pillanatnyilag még Amerikában is alig pár helyen kapható. 57 euro? Nem rossz, határozottan nem rossz.

szerda, július 26, 2006

"There's one hole in every revolution, large or small. And it's one word long----PEOPLE. No matter how big the idea they all stand under, people are small and weak and cheap and frightened. It's people that kill every revolution."

Well, I'm cheap. Már csak az kéne, hogy megvegyen valaki kilóra. Karátra még jobb lenne.

Gyerekkoromban Alistair MacLean volt a kedvenc íróm. Nosztalgiából ismét a kezembe vettem azt a könyvét, amelyiket a legjobban kedveltem annak idején. A magyar cím: őfelsége hadihajója, a fordítást Félix Pálnak lehet megköszönni. 17-18 év ide vagy oda, a fickót még mindig zseniálisnak tartom, bár a gyengébb könyveibe valószínűleg nem kezdek bele ismét. BTW ő 33 éves volt, amikor kiadták az első könyvét, ráadásul - igazzy skót létére - neki sem az angol volt az anyanyelve, szóval egy cseppnyi sanszom esetleg maradt nekem is. Igaz, ha valaki az én könyvemmel bánna el annyira, mint a Force Ten from Navaronéval tették a filmesek, akkor sok pénzt kellene kapnom, hogy le ne tépjem az illető arcát.

Ez persze még messze van, addig nem tud nekem valaki egy állást? Olyat, ahol nem kell sokat gépelni, mrt azt megtiltották a hóhérok. Jah, és mi a faszt lehet egy motivációs levélbe írni azon kívül, hogyaszongya: "Én dolgozom nektek, ti meg adtok nekem pénzt. Vállalati himnuszt viszont akkor sem éneklek, ha szépen kéritek."

csütörtök, július 20, 2006


A Schrade után a Camillus is elment a levesbe. Kár érte, patinás, frankó cég volt. R.I.P. Emlékét hoszú ideig őrzöm majd a jobb első zsebemben.

vasárnap, július 16, 2006

Pofám leszakad. Megtanítotttam az anyósjelöltemet nyolclapos pagoda mintára kártyavárat építeni, cserébe pedig kaptam sült garnélát sok salátával, meg lime-szeletet a fehér rumomba. A tizenkevés-éves kölykök pedig nyilvánvalóan jobbak random számítógépes játékban, mint amilyen én valaha is leszek, gombfociban ellenben pillanatnyilag őrzöm a fölényemet. Családi élet van körülöttem, vagy mijafasz, és alig van a terheemre a dolog.

szombat, július 15, 2006

Szeeegény Libanon! Faszé' kellett éveken át hagyni, hogy a Hezbollah terroristái szabadon működhessenek az országban. Most persze ríttok, mint egy fürdőre való kurva. Mindegy, az ENSZ majd elítél mindenkit, aki szembejön, de természetesen senki rá sem fog baszni a dologra.

csütörtök, július 13, 2006


Ebből sokmindent ki lehet hozni - még kevésbé heroikus beállításokkal is.

szerda, július 12, 2006

Whoa, sikerült. I don't bloody believe it.
Egy kurva reinstall annyit jelent egy átlagos gépnek, mint az emberi civilizációnak egy korlátlan nukleáris háború. Oké, elpusztult a sok kis mocskos vírus, de elszállt a hangkártyám driveres is, tehát most nagyobb a kuss, mint szeretném. Pedig swinget akarok Fear Factoryval keverve. Így thát most alaplapi drivert keresek és installálok. Én, egyedül. Hehh.

kedd, július 11, 2006

...BRW holnap meg elmegyek életem első állásinterjújára. Nem izgulok. Izguljon a HR-es picsa.
A feketecímkés Johnny Walkernek enyhe dióíze van, a fantomkötet pedig haladgat itten a kies nyóckerben. Remélem, Seki-Cuttal felszerelt ázsiai kirendeltségünk is teszi a dolgát.

Where's my fucking column?

hétfő, július 10, 2006

Okéoké, nem megyek vidékre lakni. Előnye az nem lenne, hátránya ellenben rengeteg.

vasárnap, július 09, 2006



A novellám Berlinben fog játszódni, a Fal építése előtt öt perccel. Az lesz a címe, hogy Swing és késni fogok vele, de majd veszek egy üveg töményet a szerkesztőnek, azt' megbocsát majd, jól. Tudom, hogy így lesz, hisz ismerem. A megbocsátás a szakmája, bár elég fosul csinálja. Ajánlanám apámnak, ha nem lenne végtelen pofátlanság egy nyúlfarknyi gépelés elé ajánlást installálni.

Az öreg örülne; 60 éves swingnótákat töltögetek le, van egy penge nőm és egy jazzmintás virágcserepem, valamint résztulajdonos vagyok két macskában. Igaz, én zenész már nem leszek, a boksz helyett a karatét választottam annak idején, továbbá 30 éves koromra nem hintettem tele Közép-Európát sok kis fattyúval, de több a hasonlóság köztünk, mint ahogyan annak a puhány világnak ez kényelmes lenne. Ráadásul, ha holnap kitörne itt egy '56, minden bizonnyal én is bespájzolnék pár kiló száraztésztát, egy rádiót meg egy pisztolyt egy doboznyi lőszerrel, hálósan befedném az ablakokat leukoplaszttal és magunkra zárnám az ajtót. Pont, ahogyan te is csináltad annak idején, azt' elszánnám rá magam, hogy agyonlövök nyilas férget, ávóst, forradalmárt, random csőcseléket, ha megpróbálják bántani azt, akit meg kell védenem. Ha rajtam múlna, hát én sem lennék sem hős, sem halott, sem lábjegyzet egy történelemkönyvben. Maradnék EMBER, ahogy te. Kérdés, hogy lenne-e bennem bátorság ahhoz, hogy ne legyek büszke is minderre.

Francba, pár év múlva tervezek egyszer úgy baszni, hogy gyerek is legyen a dologból és tudom, hogy a kis mutánsnak hiányozni fog egy bizonyos nagyapa. Te. Oké, szépen és elegánsan haltál meg, de igazán vigyázhattál volna magadra jobban is. Baszd meg.

Take five.
Hé. Kollegina! Valaki kissé sértődékenyebb az egészégesnél, doncha think? Szerintem folytasd. Vagy ne folytasd. Ahogy gondolod.

Don't let the bastards grind you down.

hétfő, július 03, 2006


Eltöprengtem. Ez veszélyes. Utoljára akkor tettem ilyet, amikor elhatároztam, hogy jöhet a csaj, macskástul. Mi lenne, ha vennék egy ilyet bankhitelből, kiköltöznénk, a mostani lakást meg kiadnám albérlőnek, és az így szerzett lóvéból kényelmesen fizetném a törlesztőrészleteket és az ingázás havonta felmerülő többletköltségét? A kölcsönösszeg elég lenne a mostani adósságok agyonbaszásához, a kismarosi ház kifizetéséhez és kijönne belőle egy okés állapotú 240-es is. Persze, ezek után vidéki tahóvá válnék, de a rasszizmus az randa dolog, nah.

szombat, július 01, 2006

Az elmúlt néhány nap menüje: kukoricakonzerv, babkonzerv, virsli, szalonna, halkonzerv, kenőmájas. Természetesen mindenből a legolcsóbb. Deja vu. Szerencsére a pszeudo-agglegényi életvitel kellemetlenebb aspektusait nem kell megszoknom, mert holnap - igaz, csak egy napra - hazajön Asszonyállat, és akkor megmutatom neki, merre hány Métely.

Egyébiránt megdöbbenve tapasztalom, hogy papíron igenis igényt tart a munkaerőpiac olyan emberekre, akik olyasmiket tudnak, mint én. Tudom, számoljak legalább 10-12 hónappal, mire találok valamit, de mivel az első negyedórában megdöbbentően sok ajánlatot sikerült előkaparnom, azért bizakodom. Ha mákom van, talán sikerül a mostani rohadt, bizonytalan és lélekölő foshalom munka helyett egy rohadt, biztos és lélekölő foshalom munkát találnom, olyat ami nem bassza szét még jobban az ízületeimet. Hiába, kímélnem kell az ország titántartalékát, elvégre kár lenne, ha a teljes készletet kénytelenek lennének a könyökömbe installálni. Pillanatnyilag ugyan látok arra is halvány esélyt, hogy pár éven belül olyasmivel keressek pénzt, amit élvezek is, de a dolog vagy bejön, vagy nem, ráadásul addig is élni kell.
Szerteszórtam tehát két CV-t, négy másik ajánlat betárazva, de azokhoz fényképet kellene csatolnom. Fényképet egy tanári, fordítói, firkászi, aktatologatói melóhoz, értitek? Még jó, hogy nem aktot akarnak baszki, mert akkor egy egész fenyőerdő éves gyantatermésére volna szükségem.

hétfő, június 26, 2006

Egy dolog miatt jó, hogy Asszonyállat nincs itthon; nem kell elmagyaráznom neki, mitől is lett kék Wilhelm. Azért gyakorlom:

"Szóval az úgy volt béjb, hogy vettem magamnak egy aszaltszilvás joghurtot, de miután felbontottam, megszólalt a mobilom, mire én bementem a szobába felvenni, magára hagyva a jobb sorsra érdemes tejterméket. Gondolom, ezután el tudod képzelni."

vasárnap, június 25, 2006

Asszony lelépett, hogy megtartsa a kis nyomoronc ékszerész-wannabeknek a szokásos zebegényi fejtágítót. Az oké, hogy máris hiányzik, de külön aggódom amiatt, hogy most ki a franc fog helyettem gondolkodni az elkövetkezendő 10 napban? Elszoktam már az effélétől az utóbbi időben.

szombat, június 24, 2006

Hogy mivel játszik Asszonyállat 12 éves öccse? Ezzel. Meg kéne tiltani az effélét ilyen taknyosoknak, mert ezzel fogy a site sávszélessége és így én nem tudok felhőtlenül szórakozni. Jah és van második rész is, lehet használni a google-t.

csütörtök, június 22, 2006

Ezt a Bush gyereket télleg nem ártana lelőni, de nem itt és nem most.

A doki meg aszonta, hogy ha már muszáj írnom, ne klaviatúrát használjak, hanem tollat, mert ellenkező esetben szeptemberben műtenek. Amikor közöltem vele, hogy az ajánlat annyira reális, mintha én javasolnám neki, hogy szike helyett láncfűrésszel végezze a munkáját, elmosolyodott. Mintha élvezte volna.

Mindegy, nincs se csontdaganatom, se nyirokmirigy-rákom, a röntgen csak egy félrecsúszott ínszalagot talált, tehát van ok az ünneplésre.

kedd, június 20, 2006


Ma karnyújtásnyi közelségbe kerültem valamihez, amit évek óta tervezgettem. Vidulni korai, ezer és egy apró, pitiáner problémán bukhat el az egész, de azért nehezen tudom letörölni a képemről a permanens vigyort. Addig jó, amíg más nem törli le. Részletek majd.

Amúgy meg 350$ a CPM3V verzió, amikor a szabvány 5160 csak 100? Kurva sok. Le vagyok hangolva. Azt hittem, a 3.5-ös pengehosszú kijön 150-ből.

péntek, június 16, 2006

A Spyderco fórum egyik kedves, nőnemű moderátora finoman megkérdezte, hogy hét éve használt freemail.hu-s címem - amely mellesleg jó volt a bladeforums.com-nak, a knifeforums.com-nak, a usualsuspect-net-nek valamint a benchmade.com-nak - nem kizárólag spamelésre szolgál-e, mert olyan gyanúsnak látszik, ugye. Írtam neki választ. Finom voltam és diplomatikus. Tényleg. De azért morgok.

További zúgolódások: miután olyan szépen megcsinálták a Deák téri Gödör környékét és telebaszták fűvel is, akkurátusan kitették a szokásos táblákat, miszerint a rohadt gyepen nemcsak terepversenyt tilos rendezni, de ránézni is csak szőrmentén szabad. Két naplopó közteres járőrözik arra, akik árgus szemekkel figyelik, nem használja-e valaki rendeltetésszerűen a jobb sorsra érdemes zöld mégyzetmétereket. New-Yorkban, Amszterdamban, vagy - horribile dictu - Londonban azt hiszik a barmok, hogy a város közepén éppen azért jó az a kurva növényzet, hogy öt perc ejtőzésre le lehessen ülni rá. Gondolom, mind tévednek.

Most pedig, ahelyett, hogy forradalmat csinálnék, azt fogom tenni, amit minden modern forradalmárnak tennie kellett volna: macskaszart fogok lapátolni.

hétfő, június 12, 2006


Újabban mániákusan ragaszkodom hozzá, hogy a háztartásban felgyülemlett műanyagpalackokat és konzervdobozokat a megfelelő hulladéktárolóba helyezzem el, sőt, még asszonyállat hajáról is leordítom a festéket, ha nem így tesz. Recycling rulez. Mi a franc? Csak nem kezd kiütközni rajtam a fritz vérvonal? A végén még tüchtig leszek, baszki.




szombat, június 10, 2006

Üdv, Mirrorshade. Longtájmnószí.


A jobb első zsebemet egy ilyen fogja annektálni, kábé abban a pillanatban, ahogy hozzáférhető lesz. Előreláthatólag 30-40$ tájára árazzák majd, az acél nyolcad hüvelyknyi 13C26 lesz, méretére nézve az itthon legális 8 centit célozták meg, a penge laposan köszörült, és - ahogy a képen is látszik - framelock. Tökéletes.

Amúgy meg hirtelen lett Keleti szél I-II a kedvenc fantasy-szerzőmtől, asszonyállat hamar dedikáltatta magának, így hát, ha olvasás közben véletlenül átitatnám ginnel, mint a Karnevál kötetemet pár évvel ezelőtt, minden bizonnyal végem lesz, mint a botnak.


Van egy csodálatos, új acélborítású klaviatúrám, így egy csodálatos, új acélborítású klaviatúra püfölése közben fáj a jobb karom, mint az állat. A doki aszongya, elmúlik műtét nélkül is. Kiderül.

szombat, június 03, 2006

"This may take a few minutes, if you have a large blog."

Van ebben valami költői, nem? Olyan, mint egy kibaszott tamponreklám.
Ha pedig még egyszer valami punnyadtarcú, trendi albalfasz-helyettes kíslérletet tesz arra, hogy a - kibaszottul mellesleg - Búvárzenekarként ismert entitást bloggerként defíniálja, bántani fogom. Ezt úgy értem, hogy először megütöm, és még akkor is bántalmazom random tárgyakkal, amikor már azt is elfelejtette, hogyan is került a padlóra.
Az aktuális kabalám egy '38-ból származó félpennys a druszám, őfelsége VI. György arcképével díszítve. Hihetetlen egy súlya van ennek a szaros váltópénznek. Bizonyosan ért valami, ha mést nem, hát egy adagnyit abból az ehetetlen fish & chipsből, borsómártással.

Korszellem, baszki.

Igen, próbálok írni, és habár a minőséggel elégedett vagyok is, a mennyiség dögvészesen szánalmas. Dízelmotor nem indul ilyen nehézkesen -20-ban. Én meg itten blogot írok valami hasznos dolog helyett, mert egyszerűbbnek látszik. A könnyű siker ribanca vagyok, nah.

csütörtök, május 25, 2006

Pár napnyi kihagyás után olvasgattam az oldalt sorakozó linkekhez tartozó blogokat. Látom, másnak is szar. Ettől én nem érzem jobban magam, tehát logikus, hogy egy kibaszottul nemes lélek vagyok.

kedd, május 16, 2006

hétfő, május 08, 2006


Rohadt, rohadt egy nap lesz ez, vagy ha nem a mai, hát akkor a holnapi. Holnapután pedig így vagy úgy elválik a szar a májtól, még akkor is, ha hetek múlva tudom majd meg, mit dobott a gép. Majd megírom akkor.

péntek, május 05, 2006

Nyelvi ínyenceknek, amatőr metallurgusoknak és tüzéreknek:



"In the heyday of the sailing ship, every ship had to have cannon for protection. Cannon of the times required round iron cannon balls. The master wanted to store the cannon balls such that they could be of instant use when needed, yet not roll around the gun deck. The solution was to stack them in a square based pyramid next to the cannon. The top level of the stack had one ball, the next level down had four, the next had nine, the next had 16, and so on. Four levels would provide a stack of 30 cannon balls. The only real problem was how to keep the bottom level from sliding out from under the weight of the higher levels. To do this, they devised a small plate ("monkey") with one rounded indentation for each cannon ball in the bottom layer. When iron was used to make this plate ("monkey"), the cannon balls would rust to the plate. As a result, these plates were made of brass to prevent this problem-- thus the name "brass monkey." When temperature falls, brass contracts in size faster than iron. As it got cold on the gun decks, the indentations in the brass monkey would get smaller than the iron cannon balls they were holding. If the temperature got cold enough, the bottom layer would pop out of the indentations spilling the entire pyramid over the deck. Thus it was, quite literally, "COLD ENOUGH TO FREEZE THE BALLS OFF A BRASS MONKEY." And all this time some of you thought we were talking dirty."

Írok ám majd sűrűbben, de most egyszerre dolgozom, aggódok és reménykedek, szóval addig reklám. Ha egy ilyet csapkodnák a falhoz meló közben, nem gombokat kellene porszívóznom, hanem betondarabkákat, de a fíling miatt megérné.

szombat, április 29, 2006

Jé, dugnak a macskák. Már nem aggaszt a dolog, de kissé azért meg vagyok lepve. Forrest pedig - hogy egy klasszikust idézzek - mókusszerűen, makogva élvez el. Remélem, éjszaka azárt kussban maradnak.

csütörtök, április 27, 2006

Annak idején alakult valami, ami egészen tisztának, becsületesnek látszott, továbbá a körülmények között meglehetősen professzionálisnak is. Később kiderült, hogy a vezetőgárda három tagja közül az összes a magabiztos ellenben ostoba amatőrök közé tartozik, egyikük pedig mindezeken felül egy hisztis, tudatlan pöcs is, akit faszon kéne csapkodni egy Zil kardántengelyével. Ha ez utóbbi egyedet esetleg sikerül eltakarítani, a dolognak esetleg van jövője a vegetatív funkciókon túl is. A képlet kristálytiszta, a teendők világosak, ugyanakkor halálosan biztos vagyok benne, hogy az egész foshalom lángolva fog a földbe csapódni.

Hát peersze, papírnehezék. Gondolom, egyesek íróasztalán veszedelmesebb kreatúrák élnek, mint az enyémen, mert azokat klaviatúrával is ahgyon lehet verni. Nem igazán veszélyes, csak fárasztó. Főleg, ha az ember közben sikoltozik a fájdalomtól, mert ismét begyulladt a könyöke.

hétfő, április 24, 2006

Knife expert!
81% knife knowledge!
Excellent! I'd be happy to take a knife test you created - it would probably be quite a challenge!




My test tracked 1 variable How you compared to other people your age and gender:
free online datingfree online dating
You scored higher than 50% on knife knowledge
Link: The Knife Knowledge (part II) Test written by Masterbrain on Ok Cupid, home of the 32-Type Dating Test

Négyévente érünk meg a világnak egy headline-t. Nem baj, elvégre egy műsoron kívüli, komoly hír mindig rosszat jelent, de azért jobb, ha rendesen betájoljuk magunkat a térképen.

kedd, április 11, 2006

Egen. Ismét feldagadt a fél fejem. Persze, nem headline, de ha a doki az ember láttára elsápad és azonnal elküldi az onkológiára, akkor pánik van. Pánikoltam hát én is. Írtam végrendeletet, kézzel, ahogyan azt kell. Miután kiderült, hogy a vérképem és az arcbőröm alatt talált hótt hétköznapi, bőrgyógyászati jellegű gebasz alapján a különböző fajta rákok sikoltozva menekülnek a közelemből, valamennyire azért megnyugodtam. Hogy hisztis vagyok, azt eddig is tudtam, hogy hipochonder is, az azért új. Mindenesetre alaposan rádolgoztak a T. orvosok is. Persze elképzelhető, hogy csak szeretnek vigyorgó fejjel jó híreket közölni, (Semmiféle daganat, yippee!) de azért basszák meg. Most a szokásos; kötés a fél fejemen, csre naponta, közben pedig belekóstoltam a magyar kórházak hétköznapjaiba. Jótanács; ha valaki öreg vagy olyan beteg, hogy előreláthatólag már nem jön ki egy kórteremből, oldja meg magának a dolgot humánusan és röviden, hogy maradhasson benne némi emberi méltóság. Aztakurva.

Special thanks a csajomnak, no és persze mindenki másnak, aki eltűrte a hisztimet meg elárasztott jókívánságokkal.

hétfő, április 10, 2006

A mai szavazástól három dolgot vártam és mindhárom bejött. Edig elégedett vagyok. Az ország legfényesebb ánuszával pedig a közeljövőben minden bizonnyal Dávid Ibolya fog rendelkezni.

Jah, holnap meg megyek ismét kés alá. Nem örülök.

vasárnap, április 09, 2006

csütörtök, április 06, 2006

Végignéztem a négy miniszterelnök-jelölt bohóckodását. Az Úr legyen hozzánk irgalmas. Hamar be kell szereznem az antaktiszi bevándorlóvízumot.

kedd, április 04, 2006

Életjel. Még pár nap adásszünet, aztán jelentkezem.

kedd, március 28, 2006

Szétesett a könyököm. Ismét. Kaptam rá egy ampullányi lidokaint az elmúlt 5 év alatt befizetett TB járulékomért. Jó üzlet.

And now for something completely different.

Wilhelm hóttbiztosan ivarérett, Forrest meg tüzel. Kibaszott veszélyes kombináció. Szerencsére már csak egy éjszakán át kell figyelni, mikor akarnak védekezés nélküli vaginális szexbe kezdeni, mert Wilhelm holnap már eunuch lesz. Mielőtt bárki a szívéhez kapna közlöm, hogy a műtét és az én késmániám között semmiféle összefüggés nincs, a beavatkozást szakképzett állatorvos végzi majd. Forrest meg kap egy kibaszott vibrátort.

Egen. Wilhelm közben felmászott a fotelra, és el sem akarom képzelni, mit képzel a karfa helyébe.

hétfő, március 27, 2006

A macskák pettingelnek a háttérben. Kibaszottul remélem, hogy Wilhelm még nem ivarérett, mert különben kénytelen leszek kismacskában törleszteni az adóhivatalnak.

vasárnap, március 26, 2006

Ez azért szép teljesítmény. A Gyurcsány gyereket a tetves pártjával együtt örömmel fojtanám meg egy kanál sósavban, de ha még sok ilyen szart olvasok, a végén még szimpatikus lesz. Persze, nem rájuk szavazok, mert akad még egy olyan parlamenti párt, amelyiktől egy fokkal kevésbé undorodom, mint a többitől.
Olyan elfoglalt vagyok, mint egy háromlábú macska, amelyik egy befagyott tavon próbálja elkaparni a szarát.

Call me when the war is over.

hétfő, március 20, 2006

Behalt a blogpatrol. Ismer valaki egy hasonló cuccot?
Igaz, hogy hat héten belül minimum annyi pénz érkezik majd a számlámra, amennyivel legalább az adósságállámony minimum 30-40%-át eliminálni tudom, de hogy mi a kurvaélet lesz addig, arról fingom sincs.

Csőd.

Ma pedig kialszom magam.

szombat, március 04, 2006

Gótnyúl költözött. Pillanatnyilag a zen stlusú lakberendezést részesíti előnyben, de ahogy ismerem, lesz ez még máshogy. Isten hozott a .com-ot előnyben részesítők kicsiny, de annál inkább sznob bandájában.
A boldog békeidőkben ennek egyetlen elfogadhott elintézési módja lett volna. A T. politikus magára zárja a dolgozószobája ajtaját, előveszi az íróasztalfiókból a Frommert, megírja a végrendeletét, a halántékához szorítja a csövet, és meghúzza a ravaszt. A poltitika természetesen már akkor is undorító, mocskos szakma volt, de az agyvelő-pizza a falon sokkal elegánsabb, mint az, hogy egyes csúszómászók szégyenérzés nélkül - és rossz magyarsággal - magyarázgatják, hogy nem is ők szartak a saját gatyájukba.
A mai, a holnapi és a holnaputáni menü: koffein, nikotin és taurin. Mint a "régi" "szép" időkben.
Jah, és két új link oldalt: Cannibalgame blogja, meg egy Cliff Stamp. Welcome.
Attila az a magyar fantasy közéletnek, mint Cliff Stamp a nemzetközi késesnek. Még akkor is maximális respect neki, ha az én halefom sem bírta csorbulás nélkül a betontömbjét annak idején. Sőt, ezért főleg.

csütörtök, március 02, 2006

Ez feldobta a napomat. PsycloneJack, te főleg csekkold.


Ilyen agyhalott baromságot is régen hallottam már. Fogadjunk, hogy ezért a blődliért szép nagy lóvékat akasztottak le. Én is az Utrechti Egytem kutatója akarok lenni! Ígérem, naponta előhozakodok majd pár ilyen faszsággal. Már most is lenne vagy száz hasonló a gépemen, ha idejekorán ki nem húztam volna őket a - szigorúan fiction jellegű - írásaimból. És még így is szégyenkeztem miattuk.

Amúgy meg egy grammnyi tavaszi hangulatom sincs.

Jah, a napnak van nótája is: Shotgun blues.

Yneven a helyzet változatlan. Csapataink harcban állnak, szellemünk töretlen, blahblahblah. Magasba azt a kurva zászlót, magasba!


szerda, március 01, 2006

Összeomlás. Kezdek megőrülni.

Másfél órát vártam a kibaszott Pannon irodában, hogy kicseréljenek egy selejtes telefonkártyát. A rohadt hülye kurva pedig mindezek után elfelejtette ismét feltölteni az egyenlegemet. Közben gyorsan meghívattam magam Srakker kollegával egy vacsorára, és mert nem jött meg az SMS, visszamentem. Ekkor közölte a másik faszarc Pannonos, hogy a kolléganő kicsit feledékeny, hát hihi, meg haha. Nah, ez volt az a pillanat, amikor komoly ingerenciám támadt szétzúzni a nyomorult kis helpdeskes fejét, mindegy, mivel. Trágár szó nem esett, a hangomat is alig emeltem fel, de hatásos lehettem, mert a biztonsági őrnek csúfolt antitest kihátrált a látóteremből, a másik meg olyan hamar sápadt el, mintha plutóniummá változott volna a hülye egyeninge. Hosszasan bocsánatot kért, de már késő volt, mert közben rájöttem, mi a gáz. Utálom azt, hogy szakadtra dolgozom magam, de ahogy elérnék valamit, jön valami élősködő állami szerv vagy privát szolgáltató, és meglop.

Soha nem jutok egyről kettőre. Ráadásul rühellem a kibaszott munkámat, mint a szart. Ha vége ennek a hónapnak, leadom ezt a három tetves kibaszott foshalmot, és ha utána valaki azt mondja, hogy fordítsak le valamit, akkor... akkor... Nos, akkor le fogom fordítani, vigyorgok, és elkérem érte a kibaszott pénzemet.


És leköpöm a kurva tükröt.

hétfő, február 27, 2006

A beugatós faszfej - aszonyállat beszámolójával ellentétben - csoffadt, szemüveges kis korcsnak bizonyult, jóval hetven kiló alatti önsúllyal. Hasonló testi adottságokkal rendelkező, ugyanakkor picsarészeg haverja, akit minden bizonnyal testőrnek hívott, kis híján őt verte agyon. Szánalmas banda volt, nah. Egy motyogós bocsánatkérést sikerült előfacsarnom belőle, az elvesztett arcát meg keresgélje egyedül a trágyadomb alatt.

Izgalmasabb hírek: a macskák megtanulták kinyitni a pedálos konyhai szemetest. Büszke vagyok rájuk, persze, de azért nem örülök a dolognak.

szerda, február 22, 2006

Oké, cseréljünk linket. Hátha kapok majd valamiféle kedvezményt. Most éppen ugyan egy kurva Victorinoxra sincs pénzem, de csak marad így.

hétfő, február 20, 2006

Jah, új blog oldalt. Welcome, Comment.
Valami fing beszólt a csajomnak, miközben szerencsétlen gyanútlanul lakást közvetített. Szerződéskötés vasárnap lesz, és én is elmegyek rá, ha pedig az a rakás szar csak egyetlen félreérthető megjegyzést tesz, eltöröm néhány apróbb csontját.

szombat, február 18, 2006

A csajom olyan kurva jól főz, hogy még mosogatás közben is érezni az edények alján maradt mikroszkopikus maradékok étvágygerjesztő illatát. Szerencsére nem csak mosogatás közben éhezem meg, mert komoly gáz lenne, ha csak kéthetente ennék.

Ha pedig elkészülök a három határidős fordítással, írni fogok. Pénzért. Mit tesz isten, olyan melóból is három van. Kérdés, hogy vajon melyikre kapok előleget? Decisions, decisions.

kedd, február 14, 2006

"A Libri nem hajlandó részt venni a szellemi értékek devalválódásához vezető gyakorlatban" -jelentette ki Szabó Erika, a cég ügyvezető igazgatója.

A képmutató, hazug picsa minden bizonnyal azt akarta mondani, hogy a Libri nem hajlandó résztvenni semmiféle akcióban, amely az ő kis 55-60%-os, rablással is felérő terjesztési sarcait esetleg csökkenthetné. Az egész kibaszott szakma tudja, hogy a Libri és az Alexandra gusztustalan árkartellt kozott létre, és ez az egyik legnagyobb taposóakna a magyar könyvkiadók talpa alatt.

hétfő, február 13, 2006

Néhányszor szóba került a társaságban, hogy vajon milyen lányos apa leszek, ha egyszer elérkezik az idő.

Hát, ilyesféle, csak valamivel szigorúbb. Mindenesetre én nem fogok megelégedni ennyi információval efféle helyzetben.

csütörtök, február 09, 2006


Megjött a 67000 forintos villanyszámla. Sürgősen ki kell találnom valamit, mert az ELMÜ nem viccel.




Megvan. Továbbra is geopolitika.

Az az iszlám világ tényleg háborút kezd a nyugat ellen, meg fogják bánni, mint a macska, amelyik kilencet kölykedzett. Ettől a ténytől természetesen nem választható el az, hogy mi is így járunk, plusz a az indiaiak, a kínaiak, az afrikaiak, és szép sorjában mindenki más. Persze, hogy a jó öreg nyugati civilizáció lenyomja őket, mert katonailag, gazdaságilag egyaránt erősebbek vagyunk, de köszönöm, én nem kérek egy efféle "diadalból".

Nagy szerencse, hogy az átlagos iszlamofasiszta sokkal, de sokkal jobban utálja a saját szomszédját, mint a Nagy Sátánt és szolgáit, mert; a szomszéd siita, vagy szunnita, a szomszéd más törzsből való, a szomszéd mérsékeltebb politikai elveket vall, mint ő, vagy éppen gazdagabb. Emberek vagyunk, vagy mijafasz. Az egységes muzulmán fellépés a nyugat lidérces álma, de hótt lehetetlen, hogy egy marokkói vállt-vállnak vetve harcoljon egy perzsával, vagy egy malájjal Allah nevében. Nem is beszélve a palesztinokról, akik nem elég, hogy siiták, de ráadásul a Közel-Kelet legmegvetettebb népe már vagy ezer éve. Nem véletlen, hogy csúnyagonosz zsidók országában élnek - BTW sokkal jobb életszínvonalon, mint bárhol máshol az arab világban, Kuvait, Szaud-Arábia és Bahrein kivételével - ugyanis muzulmán testvéreik menekülttáborokba zártak minden palesztint, aki '47 óta elmenekült, azt' hagyták őket szépen éhenhalni.

Irán nem különösebben félelmetes, és hótt kizárt, hogy valaha stratégiai nukleáris fegyvere lesz. Persze, taktikai töltetekkel is lehet világtörténelmi jelentőségű balhét csapni, de ha megteszik, Izrael üvegsivataggá olvasztja az egész hóbelevancot Kairótól az indiai határig, azt meg azért senki nem akarhatja, akinek a piros gomb közelébe tévedhet az ujja.
Ami aggasztó, az Szaud-Arábia, és Pakisztán. Nem valószínű ugyan, hogy a szaudiak közelében állomásozó, százezres nagyságú amerikai-angol erők hagynák, hogy vallási fundamentalisták megdöntsék - az amúgy végtelenül korrupt és tehetségtelen - szaudi királyi ház uralmát, de ha mégis sor kerül arra, hogy beavatkozásra kényszerüljenek, csapot-papot-Irakot-Afganisztánt maguk mögött kell hagyniuk, ami enyhén szólva problémás. Nem mintha attól kellene félni, hogy az ottaniak nem foglalják le magukat valami jóféle polgárháborúval a nyugati katonák távollétében, de lássuk be, a kialakult helyzet nélkülözne minden bájt és kellemet. Ami Pakisztánt illeti, ott sokkal nagyobb a potenciális veszély. Ha Pervez Musarrafot - aki mellesleg egy gátlástalan katonai diktátor a rosszabbik fajtából - eltávolítják a fundamentalisták, akkor lesz nekünk egy 170 milliós lakoságú, agresszív atomhatalmunk, ami ugye úgy hiányzik nekünk, mint léggömbárusnak a nyílzápor. Persze, hogy először Indiára fognak támadni, és ebből olyan kibaszott atomháború lesz, hogy a fal adja a másikat. Csak azért, hogy még elbaszottabb legyen a dolog, megemlíteném, hogy ebben az esetben kibaszottul aggasztó, hogy mit szól a szomszédban burjánzó gombafelhőkhöz Kína, amely tradícionálisan Pakisztánt támogatja India ellenében, és fasz se tudja, mennyiben változik ez meg, ha Musarraf helyét olyasvalaki foglalja el, akihez képest Khomeini maga volt Gül Baba.

Valószínű, hogy sem nekem, sem a fiamnak, sem az unokánmak nem kell majd kincstári vegyvédelmi uniformisban védenünk a Dráva vonalát, de egy távolban (mi is az a távol ebben az esetben?) zajló nukleáris/hagyományos háború, amely egész kontinensekre terjed ki, szép alaposan haza fogja baszni a mi kis ejrópai üvegházunkat is, ha máshogy nem, hát gazdaságilag, mégpedig annyira, hogy ahhoz képest a '29-'32-es válság maga volt a rózsaujjú hajnal.

Megjegyzem, a kialakult helyzethez kurvára semmi köze az ominózus dán karikatúráknak, amit azok miatt látunk, csak mellékes tünet. Hogy mi is legyen a következő lépés? Először is, a saját háztartásunkban kell rendet tennünk. Egy-két generáció alatt teljesen integrálni kell az európai muzulmán kisebbséget, lehetőleg sok cukorral és kevés korbáccsal. Munkát és megfelelő életlehetőséget kell adni nekik, mert az ember elégedetten és tele gyomorral nem igazán fanatikus. Az olyan aljas uszítókat, mint például Abu Laban, meg kell fosztani állampolgárságuktól - már ha van nekik - és azonnali hatállyal ki kell utasítani ez EU területéről, csak gondosan ügyelni kell arra, hogy meg ne sérüljenek az eljárás folyamán, mert efféle mártírokra most a legkevésbé sincs szükség. Európán kívül pedig támagatni kell az igazán demokratikus ellenzéket és a mérsékelteket, hátha bekövetkezik arrafelé is valamiféle változás az elkövetkezendő évszázadban. Szabaduljunk meg az olajfüggőségtől, mint svédek, mert ha az ég a földdel összebaszódik, az olajlelőhelyek a Közel-Keleten mindenképpen politikailag labilis zónában lesznek majd. A zsarolásnak pedig nem szabad engednünk, mert aki egyszer megteszi, az örökké szopni fog.

A Jyllands-Posten mindenesetre egy tapintatlan és gerinctelen szennylap, Rasmussen pedig tökös gyerek, én pedig lehetőségeimhez mérten annyi dán cuccot veszek a jövőben, amennyit csak tudok. Bár dán tulajdonban lenne az ELMÜ is!

kedd, február 07, 2006

Nem értem a muzulmán szélsőségeseket. (BTW vajon mennyi muzulmán lehet szélsőséges? Új szó van kialakulóban: islamofascism.) Azt merészelték mondani a vallásokról, hogy intoleráns, agresszív és szemellenzős, mire tiltakozásul ők intoleránsan, agresszíven és szemellenzősen viselkednek.
Nem láttam, amikor ezek a szubhumánok utcára vonultak, amikor az ő békés, kibaszottul toleráns világnézetük nevében gyerekeket öltek meg Beszlánban, vagy amikor arra rejszolnak egyes pondrók, hogy sikerült cafatokra robbantaniuk egy terhes titkárnőt a londoni metrón. Mert azt szabad. Érdekes, amikor beleolvastam a Koránba, az a benyomásom támadt, hogy ezeket a mártírokat személyesen Mohamed baszná a poklok legmélyebbikére. Fogadjunk, hogy neki volt humorérzéke is. Ha pedig a szegény, szerencsétlen, meg nem értett muzulmán bevándorlóknak nem tetszenek a nyugati normák, kotródjanak vissza onnan, ahonnan a szüleik/nagyszüleik eljöttek, és hagyják békében élni a többségben lévő, civilizált hitsorosaikat!


Európa gazdagabb lett az iszlám országokból érkező emigránsokkal, de most itt ez az agyatlan zombi kisebbség, amelyik készen áll rá, hogy mindent elbasszon. Ha pedig a probléma eszkalálódik, az egész kibaszott világ rábaszik, de ahogyan a dolgok most állnak, száz százalék esély van rá, hogy véglegesen az iszlamofasiszták előbb halnak ki, mint a nyugatiak, ahogy elmentek a levesbe a nácik és a kommunisták is.

Itt a kibaszott link, mert a blogger.com képfeltöltése nem az iagzi. És most mi lesz? Megmérgezik a falafelemet?

csütörtök, február 02, 2006

Erről először is eszembe jut, hogy milyen szánalmas, hogy alapvetően csinos, jókedvű, dögös csajokat erőnek erejével lefogyasszanak még 5-8-10 kilóval, azért, hogy megfeleljenek egy soha nem létezett férfiideálnak. Köszönöm, én nem szeretnék modellcsajt, van nekem igazi.
A második dolog, ami agylebenyen basz, az a német nyelv szépsége.
Heidi Klum. Ez itten egy női név. Biztosan olyan érzéki lehet szeretkezés közben a fülébe lihegni, mint például azt, hogy Flammenwerfer, vagy Flugabwehrkanone, esetleg Schlachtschiffe.

szerda, február 01, 2006

Murphy egyik alaptörvénye, hogy ha egyidőben két billentyűt ütsz le egy klaviatúrán, tuti, hogy a rossz írásjel jelenik meg a monitoron. Mivel én például kurva gyorsan gépelek, ugyanankkor nagyon pontatlanul is, volt időm, hogy tisztelettel és alázattal tudomásul vegyem ezt a szabályt. Ma viszont legalább tízszer a jó betűt hozták ki győztesnek az egyesek és a nullák. Értitek? Mintha tíz vajaskenyér esett volna a meg nem kent oldalára!

Közeleg az armageddon, és ha már elkerülhetetlen, akkor remélhetőleg előbb fut be, mint a számlák.

hétfő, január 30, 2006

Ynev kibaszottul halott, én pedig csendben, lehajtott fejjel állok a temetésen, valahol a hátsó sorban, és megpróbálok olyan arcot vágni, mintha nem a vacsorámra gondolnék, pedig de. Hogy egyesek a holttest aranyfogain, jeggyűrűjén és lábujjcéduláján marakodnak, meglehetősen szánalmas. Ha legalább lenne tétje a dolognak, megérteném, de így csak nézek bután, és megfogadom, hogy kibaszottul nem foglalok állást, és hullagyalázást is csak jól körülhatárolható önérdekből leszek hajlandó elkövetni, aztán majd szégyellem magam.

kedd, január 24, 2006

A fogorvosom szerint semmi olyan baja nincs a bal felső hatosomnak, ami beavatkozást igényelne, így a kis mocsok most illegálisan fáj. Mint a kurvaélet.

péntek, január 20, 2006

Hérfőtől szolgáltatót váltok, szóval 2-4 hétig kissé ritkábban fogok blogolni. Úgy sejtem, a "ritkábban" azt jelenti, hogy "kibaszottul nem vesződöm a word+floppy+netcafé kombóval, és amúgy is geci lusta vagyok".

Stay tuned.

szerda, január 18, 2006

Békésen dolgozgatok, erre felcsönget a fotelből egy fickó, és megkérdezi, hogy van-e nálunk csótány, mert ha igen, akkor megszabadít tőlük. Mondtam, nincs, de ha lenne, a macskák etetése jóval olcsóbb volna. Sebaj, azért hagyott egy névjegyet. Még jó, hogy azt nem ajánlotta fel, hogy ez esetben hoz egy párat.

Jah, és helyettesítettem Szöszi havert a Törzskocsma pultjánál egy röpke óráig, azt' kaptam borravalót egy gyanútlan vendégtől. Életem első jattja. Beváltottam egy pohár sörre. Miért, más mit tett volna a helyemben?

Teljes gőzzel beindul a választási kampány. Engem meg ismét totál hülyének néz az összes faszarc politikus. Nem szokom meg.

vasárnap, január 15, 2006

Vannak dolgok, amelyek tíz év után is működnek, és vannak, amelyek kibaszottul nem.

Jah, igen jó buli volt. A sör+Jack Daniels+marcipános torta pedig nem is olyan elbaszott kombó, mint amilyennek előszörre tűnik.

péntek, január 13, 2006

Vajon elég lehet-e a porig rombolt magyar fantasy/sci-fi élet megmentéséhez néhány tehetséges és jószándékú szerkesztő és szerző elszigetelt akciója? Nem. De azért reménykedjünk.
I love the smell of burning polls in the morning.

You scored as Officer. Officer, you're the brass. The leader of the bunch. You have leadership qualities, or you have a really big ego. Most likely both. You know how to get things done, and don't care who you have to kill to get them done. Your a man/woman with a mission and to stand in your way means pain. You have gumption and intelligence to back it up.

Hold the line!!! AND SOMEONE GET ME A STARBUCKS!!!

Officer


69%

Special Ops


63%

Support Gunner


56%

Combat Infantry


50%

Engineer


44%

Artillery/Armor


38%

Medic


38%

Civilian


38%

Which soldier type are you?
created with QuizFarm.

szerda, január 11, 2006

Uramistan, abban reménykedtem, hogy ez fake. Hát nem. Naiv vagyok, és földhözragadt, mint egy futószőnyeg.

hétfő, január 09, 2006


Jah, és Asszonyállat kedvéért írásban is. Ez itten a cicabogár bazeg, Wilhelm egy macska. Nah.
Gyerekember kollega jóvoltából megtudtam, hogy az alaplapomban van egy chipset, valamint azt is, hogy ezt a baszt egy ventilátor hűti. Mondanom sem kell, hogy az efféle kütyükről az ember csak akkor vesz tudomást, ha elromlanak, ellenben akkor nagyon. Most éppen a 40 centis álló szobaventilátor hűti a chipeket.

Nagyon lowtech.

szerda, január 04, 2006

Egy hónappal ezelőtt ha Wilhelm végignyúlt a hasamon, csak a feje és a farka lógott rá a karfára két oldalt, most meg már a lábai is. Ez csak egyet jelenthet; sokkal karcsúbb lettem.

hétfő, január 02, 2006

Hubazmeg, rövid időn belül a három munkaajánlatom szállt el hirtelen a picsába... Fogorvostól akarok félni, bassza meg, és csak attól!
Kijött egy tömés a fogamból. Szerdán megyek a fogorvos nénihez, ő majd viszateszi. Doki néni egy régi lányhaver anyja, és amúgyis egy tünemény, meg minden, de azért nem vagyok nyugodt. Fogorvostól félni amúgy azért jó, mert közben nincs időm másért rettegni.